Hugh Jackman sok sikert kívánt a U2-nak
Hugh Jackman sok sikert kívánt a U2-nak

Hugh Jackman Dublinból üzent pénteken az éppen Ausztráliában turnézó U2 bandának saját showja alatt.

Az 50 éves, sokoldalú művész éppen Írországban járt, hiszen világkörüli turnéra indult a The Man. The Music. The Show című műsorával. Dublini koncertjéről egy videóüzenetben küldte el jókívánságait a U2 énekesének, Bono-nak.

“Egy fantasztikus ír zenekar van éppen Ausztráliában, akiket elképesztően szeretek hallgatni” – mondta Hugh, miközben a színpadról videózott. Emellett pedig hozzátette, hogy “és azt hiszem, mint egy ausztrál Írországban, a legfontosabb dolog most sok sikert kívánni nekik."

"Nagyon idegesek lehetnek, hiszen nem tudják van-e ott egyáltalán olyan ember, aki szereti őket” – tette hozzá nevetve Hugh és megerősítette őket abban, hogy biztosan hatalmas szeretettel fogják látni őket hazájában és szívesen hallgatják majd zenéjüket.

Ezután a tömeghez lépett és kiabálni kezdte a jól ismert “Aussie, Aussie, Aussie, Oi, Oi, Oi” kiáltást.

Hugh videója után az U2 bejelentette újabb turnéját 2019-ben, a Joshua Tree Tour-t Ausztráliába és Új-Zélandra novemberben.

Jackman európai turnéjának ezen az állomásán, a Sydney-ben született színész bevetette magát a dublini éjszakai életbe, melyet Instagramján is megosztott. Egy tipikus ír kocsmába is eljutott, ahol egy korsó sör is lecsúszott a torkán, sőt ő is csapolhatta magának. “Egész életemben Guinesst ittam, de azt mondták itt Írországban egészen más. 50 évet kellett rá várnom, hogy megtudjam: igazuk van.”

Egy héttel korábban Hugh X-Men-es társát, Sir Ian McKellent köszöntötte fel 80. születésnapján, szintén a színpadról és 50.000 emberrel énekeltette a “Happy Birthday” című dalt a sztárnak.

Videóját mintegy 26 millió Instagram felhasználó látta. Videója végén pedig humorosan még bocsánatot is kért Iantól, amiért nem szervezett neki születésnapi built – mondván: “azt hiszem közel 50.000 embert bosszantottam volna föl, ha kihagyom ezt a koncertet” – zárta le a videót ezzel a mondatával.

Forrás: dailymail.co.uk


2019. június 6. 17:06

Címkék:
film Hugh Jackman moziplusz




Kapcsolódó


Hugh Jackman: Nem akartam olyan apa lenni, aki...
Hugh Jackman így köszöntötte...
Megvan mi lesz az új Star Trek címe
Hugh Jackman segített egy hajléktalannak










© 2019 TV2 Zrt. Impresszum Adatkezelési szabályzat felhasználói szabályzat Kereskedelmi információk

POWERED BY NEOPORT CORE CMS