Időjárás-
előrejelzés
2018. november 19. hétfő
Erzsébet
KISMENŐK

Szabó Bence és Feke Pál: Fényév távolság

A Padlás című musicalből adott elő részletet Szabó Bence és Feke Pál.

A produkciót a zsűri és a közönség 197 ponttal jutalmazta.

A Kismenők című tehetséggondozó szuperprodukcióban a kis tehetségeké a főszerep, Ördög Nóra és Tilla vezetésével. A formátum egyik különlegessége, hogy a műsorvezetők egyben csapatkapitányok is. A TV2 évek óta kiemelt figyelmet fordít az énekes tehetségek felkarolására, azonban most műfaji megkötés nélkül bizonyítja be, hogy a nagy tehetség ott van a kicsikben is. A műsor négy zsűritagja: Ábel Anita színésznő-műsorvezető, Lajtai Kati énekesnő, Apáti Bence balettművész és Hajós András dalszerző. A Kismenők nem egy verseny, elsősorban a tanuláson, a tehetség-gondozáson van a hangsúly. Ezért Nóri és Tilla támogatása mellett szakmai segítséget is kapnak a gyerekek: olyan profi tanárok készítik fel őket, akik a legjobbak az adott területen.

Korhatár: 12 év

2016. június 4. 22:04

Címkék: kismenők   kismenők_produkció   szabó bence_produkció



Kapcsolódó anyagok

Ismét új stílusban mutatta meg magát Szabó Bence, aki a döntőre Radics Gigi slágerével készült. tovább
Bence a korábbi érzelmes dalok után egy bulizós slágerrel készült. tovább
Bence Caramel slágerével csalt könnyeket a közönség és a zsűri szemébe. tovább
Josh Groban slágerével ezúttal angolul is megmutatta énektudását a gyönyörű hangú Szabó Bence. tovább
Bence Demjén Ferenc slágerét adta elő, a teljesítményével pedig egyaránt lenyűgözte a zsűrit és a közönséget. tovább
Nóri csapata a Kelemen Kabátban legnagyobb slágerét adta elő. tovább
SZAVAZZ!

Szerinted miben rejlik a MasterChef VIP versenyzőinek sikere?

a tökéletes ízekben

a látványos tálalásban

az egyéni stílusban

mindennek egyszerre kell megfelelni

KÖVESS MINKET!

© TV2 Zrt.    |    Impresszum    |    Adatkezelési szabályzat    |    Felhasználói szabályzat    |    Kereskedelmi információk
Powered by Neoport Core CMS