KISMENŐK

Hajós András várja, hogy felnőttként lássa a Kismenőket

A zsűritag elárulta, kifejezetten várja az öregkorát abból a szempontból, hogy a Kismenők és Az ének iskolája tehetségeit majd viszontláthassa felnőttként a tévében, és mutogathasson rájuk, hogy milyen jó pontokat adott anno nekik.

A Kismenők című tehetséggondozó szuperprodukcióban a kis tehetségeké a főszerep, Ördög Nóra és Tilla vezetésével. A formátum egyik különlegessége, hogy a műsorvezetők egyben csapatkapitányok is. A TV2 évek óta kiemelt figyelmet fordít az énekes tehetségek felkarolására, azonban most műfaji megkötés nélkül bizonyítja be, hogy a nagy tehetség ott van a kicsikben is. A műsor négy zsűritagja: Ábel Anita színésznő-műsorvezető, Lajtai Kati énekesnő, Apáti Bence balettművész és Hajós András dalszerző. A Kismenők nem egy verseny, elsősorban a tanuláson, a tehetség-gondozáson van a hangsúly. Ezért Nóri és Tilla támogatása mellett szakmai segítséget is kapnak a gyerekek: olyan profi tanárok készítik fel őket, akik a legjobbak az adott területen.

Korhatár: 12 év

2016. május 26. 11:01

Címkék: kismenők   kismenők_webextra   hajós andrás   ördög nóra   lajtai kati



Kapcsolódó anyagok

A Kismenők slammere egy meglepetéssel készült a kis tehetségeknek és a nézőknek. Hallgasd meg a gyereknapi költeményét! tovább
A Kismenők online riportere arról kérdezte a gyerekeket, hogy érezték magukat a forgatásokon és az élő show-ban, milyen klassz pillanatokra... tovább
Nézd meg galériánkat az elődöntő kulisszáiról! tovább
A kis énekes elárulta, hogy a szőkék tetszenek neki, ám a műsorban találkozott egy barna lánnyal, aki nagyon megfogta őt. Ez a lány pedig nem más,... tovább
Bence széttombolta magát Luppinger Attila produkciója alatt, az előadás után pedig egy fiatalkori emlékét idézte fel. tovább
Az este meglepetéseként csak erre az alkalomra összeálltak a szegedi hip-hop táncosok a kis szambakirálynővel, Váradi Évikével. tovább
SZAVAZZ!

Szerinted miben rejlik a MasterChef VIP versenyzőinek sikere?

a tökéletes ízekben

a látványos tálalásban

az egyéni stílusban

mindennek egyszerre kell megfelelni

KÖVESS MINKET!

© TV2 Zrt.    |    Impresszum    |    Adatkezelési szabályzat    |    Felhasználói szabályzat    |    Kereskedelmi információk
Powered by Neoport Core CMS