KISMENŐK

Kismenők - 7. adás 3. rész

 Szlavkovszki Zsolti a harmadik részben megküzdött a gravitációval, extra produkcióként pedig együtt lépett fel az X-treme Crew és Váradi Évike...

A Kismenők című tehetséggondozó szuperprodukcióban a kis tehetségeké a főszerep, Ördög Nóra és Tilla vezetésével. A formátum egyik különlegessége, hogy a műsorvezetők egyben csapatkapitányok is. A TV2 évek óta kiemelt figyelmet fordít az énekes tehetségek felkarolására, azonban most műfaji megkötés nélkül bizonyítja be, hogy a nagy tehetség ott van a kicsikben is. A műsor négy zsűritagja: Ábel Anita színésznő-műsorvezető, Lajtai Kati énekesnő, Apáti Bence balettművész és Hajós András dalszerző. A Kismenők nem egy verseny, elsősorban a tanuláson, a tehetség-gondozáson van a hangsúly. Ezért Nóri és Tilla támogatása mellett szakmai segítséget is kapnak a gyerekek: olyan profi tanárok készítik fel őket, akik a legjobbak az adott területen.

Korhatár: 12 év

2016. május 21. 22:16

Címkék: kismenők   kismenők_teljes_adás   szlavkovszki zsolt_produkció



Kapcsolódó anyagok

A show-t Balogh Soma egy izgalmas egyveleggel nyitotta, a folytatásban Cserép Timi ezúttal egy kalitkában mutatta meg mennyire hajlékony. Zitus erre a... tovább
A második részben Luppinger Attila produkciójában Pásztor Anna is közreműködött, az Üzenet lánycsapat a környezetvédelemre hívta fel a figyelmet... tovább
 A negyedik részből kiderül, melyik két kistehetségnek kellett búcsúznia a Kismenőktől... tovább
Hat kistehetségért izgulhatunk a június 4-ei döntőben. tovább
Bence széttombolta magát Luppinger Attila produkciója alatt, az előadás után pedig egy fiatalkori emlékét idézte fel. tovább
Anita igazán szemfüles volt a múlt szombati adásban, mivel kiszúrta, hogy Nóri nem magassarkúban volt. Tilla szerint csak azért, hogy pihentesse a lábait... tovább
SZAVAZZ!

Szerinted miben rejlik a MasterChef VIP versenyzőinek sikere?

a tökéletes ízekben

a látványos tálalásban

az egyéni stílusban

mindennek egyszerre kell megfelelni

KÖVESS MINKET!

© TV2 Zrt.    |    Impresszum    |    Adatkezelési szabályzat    |    Felhasználói szabályzat    |    Kereskedelmi információk
Powered by Neoport Core CMS