KISMENŐK

Üzenet lánycsapat: Pusztul a föld

Az Üzenet lánycsapat ezen a héten a környezetvédelemre és a Föld pusztulására hívta fel a zsűri és a közönség figyelmét.

A produkció összesen 186 pontot kapott.

A Kismenők című tehetséggondozó szuperprodukcióban a kis tehetségeké a főszerep, Ördög Nóra és Tilla vezetésével. A formátum egyik különlegessége, hogy a műsorvezetők egyben csapatkapitányok is. A TV2 évek óta kiemelt figyelmet fordít az énekes tehetségek felkarolására, azonban most műfaji megkötés nélkül bizonyítja be, hogy a nagy tehetség ott van a kicsikben is. A műsor négy zsűritagja: Ábel Anita színésznő-műsorvezető, Lajtai Kati énekesnő, Apáti Bence balettművész és Hajós András dalszerző. A Kismenők nem egy verseny, elsősorban a tanuláson, a tehetség-gondozáson van a hangsúly. Ezért Nóri és Tilla támogatása mellett szakmai segítséget is kapnak a gyerekek: olyan profi tanárok készítik fel őket, akik a legjobbak az adott területen.

Korhatár: 12 év

2016. május 21. 20:35

Címkék: kismenők   kismenők_produkció   üzenet lánycsapat_produkció



Kapcsolódó anyagok

Bence a korábbi érzelmes dalok után egy bulizós slágerrel készült. tovább
A lányok ezúttal arra hívták fel a figyelmet, hogy telefonnyomkodás helyett inkább figyeljünk egymásra. tovább
Egy látványos táncszínházi előadással lépett színpadra az Üzenet lánycsapat, amelynek témája ezúttal a kiközösítés volt. tovább
Ábel Anita szerint a lánycsapat a műsor egyik legnagyobb felfedezettje, Apáti Bence is teljesen a produkció hatása alá került. tovább
Tilla csapata, vagyis az X-treme Crew, Ádám Szofi, a The Young Rebels, Szlavkovszki Zsolti, Malaczkó Réka, Balogh Soma, Kovács Harmat és az Üzenet... tovább
A teljes zsűrit megindította a csapat drámai produkciója, Kati és Anita megkönnyezték, sőt, Apáti Bence is bevallotta, bár nehezen kezd el... tovább
SZAVAZZ!

Szerinted miben rejlik a MasterChef VIP versenyzőinek sikere?

a tökéletes ízekben

a látványos tálalásban

az egyéni stílusban

mindennek egyszerre kell megfelelni

KÖVESS MINKET!

© TV2 Zrt.    |    Impresszum    |    Adatkezelési szabályzat    |    Felhasználói szabályzat    |    Kereskedelmi információk
Powered by Neoport Core CMS