KISMENŐK

Szabó Bence: I Want You Back/ABC

Bence a korábbi érzelmes dalok után egy bulizós slágerrel készült.

A The Jackson 5 slágerének előadását a zsűri és a közönség összesen 193 ponttal jutalmazta.

A Kismenők című tehetséggondozó szuperprodukcióban a kis tehetségeké a főszerep, Ördög Nóra és Tilla vezetésével. A formátum egyik különlegessége, hogy a műsorvezetők egyben csapatkapitányok is. A TV2 évek óta kiemelt figyelmet fordít az énekes tehetségek felkarolására, azonban most műfaji megkötés nélkül bizonyítja be, hogy a nagy tehetség ott van a kicsikben is. A műsor négy zsűritagja: Ábel Anita színésznő-műsorvezető, Lajtai Kati énekesnő, Apáti Bence balettművész és Hajós András dalszerző. A Kismenők nem egy verseny, elsősorban a tanuláson, a tehetség-gondozáson van a hangsúly. Ezért Nóri és Tilla támogatása mellett szakmai segítséget is kapnak a gyerekek: olyan profi tanárok készítik fel őket, akik a legjobbak az adott területen.

Korhatár: 12 év

2016. május 21. 20:06

Címkék: kismenők_produkció   kismenők   szabó bence_produkció   michael jackson



Kapcsolódó anyagok

A Kismenők zsűritagjai elárulták, mit üzennek a 10 éves kori önmaguknak felnőtt fejjel. A tanulságos és megindító válaszokért nézd meg a videót! tovább
Bence Caramel slágerével csalt könnyeket a közönség és a zsűri szemébe. tovább
Josh Groban slágerével ezúttal angolul is megmutatta énektudását a gyönyörű hangú Szabó Bence. tovább
Bence Demjén Ferenc slágerét adta elő, a teljesítményével pedig egyaránt lenyűgözte a zsűrit és a közönséget. tovább
Nóri csapata a Kelemen Kabátban legnagyobb slágerét adta elő. tovább
Apáti Bencét könnyekig hatotta Bence produkciója, Ábel Anita pedig úgy fogalmazott, bebalzsamozta a lelkét a fiú éneke. tovább
SZAVAZZ!

Szerinted miben rejlik a MasterChef VIP versenyzőinek sikere?

a tökéletes ízekben

a látványos tálalásban

az egyéni stílusban

mindennek egyszerre kell megfelelni

KÖVESS MINKET!

© TV2 Zrt.    |    Impresszum    |    Adatkezelési szabályzat    |    Felhasználói szabályzat    |    Kereskedelmi információk
Powered by Neoport Core CMS