KISMENŐK

A Kismenőket ˝meglepte˝ az élő adás

A Kismenők online riportere arra volt kíváncsi, a kis tehetségek hogyan érezték magukat az élő adás közben. A gyerekek elárulták, nagyon élvezték, sőt, alig izgultak. A legtöbbük számára meglepő volt az élmény, de hogy miért, az kiderül a videóból.

A Kismenők című tehetséggondozó szuperprodukcióban a kis tehetségeké a főszerep, Ördög Nóra és Tilla vezetésével. A formátum egyik különlegessége, hogy a műsorvezetők egyben csapatkapitányok is. A TV2 évek óta kiemelt figyelmet fordít az énekes tehetségek felkarolására, azonban most műfaji megkötés nélkül bizonyítja be, hogy a nagy tehetség ott van a kicsikben is. A műsor négy zsűritagja: Ábel Anita színésznő-műsorvezető, Lajtai Kati énekesnő, Apáti Bence balettművész és Hajós András dalszerző. A Kismenők nem egy verseny, elsősorban a tanuláson, a tehetség-gondozáson van a hangsúly. Ezért Nóri és Tilla támogatása mellett szakmai segítséget is kapnak a gyerekek: olyan profi tanárok készítik fel őket, akik a legjobbak az adott területen.

Korhatár: 12 év

2016. május 20. 11:30

Címkék: kismenők   kismenők_webextra



Kapcsolódó anyagok

A Kismenők zsűritagjai elárulták, mit üzennek a 10 éves kori önmaguknak felnőtt fejjel. A tanulságos és megindító válaszokért nézd meg a videót! tovább
A Kismenők online riportere arról kérdezte a zsűri tagjait, melyik szuperhőst szerették gyerekként. Ábel Anita videókazettán nézte kedvence... tovább
A Kismenők online riportere arról kérdezte a zsűritagokat, ki volt a példaképük gyerekkorukban. Nézd meg a videót, hogy megtudd, kire néz(ett) fel... tovább
A Kismenők két műsorvezetője az élő adás izgalmairól mesélt a Kismenők online riporterének. Ördög Nóra úgy fogalmazott, gyakorlatilag a... tovább
A Luppinger Attilát segítő Karácsony James elárulta, miután gyerekkorában nem ment neki a zongorázás, berántották az énekkarba a jó hangja és a... tovább
A Kismenők című tehetséggondozó szuperprodukcióban a kis tehetségeké a főszerep, Ördög Nóra és Tilla vezetésével. A formátum egyik... tovább
SZAVAZZ!

Szerinted miben rejlik a MasterChef VIP versenyzőinek sikere?

a tökéletes ízekben

a látványos tálalásban

az egyéni stílusban

mindennek egyszerre kell megfelelni

KÖVESS MINKET!

© TV2 Zrt.    |    Impresszum    |    Adatkezelési szabályzat    |    Felhasználói szabályzat    |    Kereskedelmi információk
Powered by Neoport Core CMS