KISMENŐK

Kismenők - 6. adás 3. rész

 A harmadik részben Balogh Soma egy izgalmas egyveleggel készült, Qian Zita pedig a Bors néniből adott elő egy részletet.

A Kismenők című tehetséggondozó szuperprodukcióban a kis tehetségeké a főszerep, Ördög Nóra és Tilla vezetésével. A formátum egyik különlegessége, hogy a műsorvezetők egyben csapatkapitányok is. A TV2 évek óta kiemelt figyelmet fordít az énekes tehetségek felkarolására, azonban most műfaji megkötés nélkül bizonyítja be, hogy a nagy tehetség ott van a kicsikben is. A műsor négy zsűritagja: Ábel Anita színésznő-műsorvezető, Lajtai Kati énekesnő, Apáti Bence balettművész és Hajós András dalszerző. A Kismenők nem egy verseny, elsősorban a tanuláson, a tehetség-gondozáson van a hangsúly. Ezért Nóri és Tilla támogatása mellett szakmai segítséget is kapnak a gyerekek: olyan profi tanárok készítik fel őket, akik a legjobbak az adott területen.

Korhatár: 12 év

2016. május 14. 21:58

Címkék: kismenők   kismenők_teljes_adás   balogh soma_produkció   qian zita_produkció



Kapcsolódó anyagok

Az első részben Cserép Timi pókká változott, Malaczkó Réka egy bájos jelenettel készült, az Üzenet lánycsapat ezúttal a személytelen világra... tovább
A második részben Szlavkovszki Zsolti szuperhősként hódította meg a világot, Luppinger Attila westernhősként állt a Kismenők színpadára, Kovács... tovább
 A negyedik részben kiderül, hogy melyik tehetségtől búcsúzunk... tovább
Cserép Timi ott lehet a jövő szombati elődöntőben. tovább
Hajós András múlt heti táncmozdulatai közül a redőnyös és a taxis volt a legnépszerűbb a Kismenők Facebook oldalának kommentelői szerint.  tovább
Nemes Nagy Ágnes versével készült a mai adásra Zitus. tovább
SZAVAZZ!

Szerinted miben rejlik a MasterChef VIP versenyzőinek sikere?

a tökéletes ízekben

a látványos tálalásban

az egyéni stílusban

mindennek egyszerre kell megfelelni

KÖVESS MINKET!

© TV2 Zrt.    |    Impresszum    |    Adatkezelési szabályzat    |    Felhasználói szabályzat    |    Kereskedelmi információk
Powered by Neoport Core CMS