KISMENŐK

Adás előtt: A Kismenők közösen lepték meg a zsűrit!

Qian Zita és Horváth Gutai Bertus, a Kismenők két résztvevője annyira összebarátkozott, hogy úgy döntöttek, egy közös meglepetés produkciót mutatnak be a zsűrinek: Bertus ˝hattyúként˝ táncolt, amíg Zita elmondott egy mesét.

A Kismenők című tehetséggondozó szuperprodukcióban a kis tehetségeké a főszerep, Ördög Nóra és Tilla vezetésével. A formátum egyik különlegessége, hogy a műsorvezetők egyben csapatkapitányok is. A TV2 évek óta kiemelt figyelmet fordít az énekes tehetségek felkarolására, azonban most műfaji megkötés nélkül bizonyítja be, hogy a nagy tehetség ott van a kicsikben is. A műsor négy zsűritagja: Ábel Anita színésznő-műsorvezető, Lajtai Kati énekesnő, Apáti Bence balettművész és Hajós András dalszerző. A Kismenők nem egy verseny, elsősorban a tanuláson, a tehetség-gondozáson van a hangsúly. Ezért Nóri és Tilla támogatása mellett szakmai segítséget is kapnak a gyerekek: olyan profi tanárok készítik fel őket, akik a legjobbak az adott területen.

Korhatár: 12 év

2016. április 15. 9:00

Címkék: kismenők   kismenők_webextra



Kapcsolódó anyagok

Nézd meg, mennyire élvezik a Kismenők a társaik produkcióit, és mekkorát buliznak a pihenőszobában! tovább
Tilla megígérte Ábel Anitának, hogy tanul néhány tánclépést. Az X-treme Crew tagjai tanítottak neki egy rövid koreográfiát, amit a műsorvezető... tovább
Lajtai Kati azt mondta, kívülről nézve nem is gondolná az ember, milyen nehéz egy produkciót pontozni. Meglepődött, hogy foglalkozása ellenére az... tovább
Ördög Nóri és Tilla arról beszéltek, nagyon kiegyenlítettnek tartják a Kismenők mezőnyét, előfordulhat, hogy sokszor tényleg pár pont... tovább
Less be a kulisszák mögé, nézd meg, hogyan forgatták a TV2 legújabb gyerektehetség-kutatójának klipjeit. tovább
SZAVAZZ!

Szerinted miben rejlik a MasterChef VIP versenyzőinek sikere?

a tökéletes ízekben

a látványos tálalásban

az egyéni stílusban

mindennek egyszerre kell megfelelni

KÖVESS MINKET!


© TV2 Zrt.    |    Impresszum    |    Adatkezelési szabályzat    |    Felhasználói szabályzat    |    Kereskedelmi információk
Powered by Neoport Core CMS