március 29.
Auguszta

TV2 Play MŰSORÚJSÁG SZÓRAKOZÁS INFÓPULT KARRIER TV2 AKADÉMIA ÉRTÉKESÍTÉS JELENTKEZZ! RÓLUNK ABOUT US ÜBER UNS
SAJTÓKÖZLEMÉNYEK
Célegyeneséhez érkezik az Exatlon Hungary!
Három hónapnyi elképesztő küzdelem után az Exatlon Hungary versenyzői még nagyobb kihívás előtt állnak, hiszen teljes fordulatot vesz az extrém sport-reality. A Bajnokok és Kihívók búcsút intenek a sokat emlegetett csapatszellemnek, a korábbi szövetségesekből egy pillanat alatt ellenfelek válnak, hiszen a verseny a célegyenesébe fordul. A TV2 extrém sport-realityjében hamarosan az egyéni célok és egyéni érdekek kerülnek előtérbe, ami egyre nagyobb feszültséget szül a játékosok között, akik mostantól kizárólag magukért küzdenek és a 20 millió forintos fődíjért.

Az Exatlon Hungary versenye január 2-án indult, ahol a Bajnokok és a Kihívók két nyolc fős csapata vágott neki a nem mindennapi küzdelmeknek. Az elmúlt három hónap bőven tartogatott drámai pillanatokat, felemelő momentumokat és nem várt fordulatokat is, versenyzők távoztak és érkeztek mindkét csapathoz. Izgalmakból és feszültségből eddig sem volt hiány, de ami most következik, az minden eddigit felülmúl az Exatlon Hungary versenyében. Az extrém sport-reality célegyeneséhez érkezik, a csapatversenyeket felváltja az egyéni küzdelem, ami előhozza a játékosok igazi, harcos énjét. Egyéni célok, egyéni érdekek és egyetlen, mindenek felett álló cél: a végső győzelem. Mindenki csak magáért, az álmaiért, a 20 millió forintos álomnyereményért, és a végső dicsőségért, az Exatlon Hungary bajnoki címéért harcol.

A jövő hét kérdése nem más, mint hogy az öt, még versenyben lévő férfi játékos (Dombi Rudolf, Esztergályos Patrik, Jóni Máté, Mischinger Péter és Ungvári Miklós) közül ki az, aki bejut a legjobb négy közé a férfiak versenyében. A szabályok értelmében az ötök viadalának kezdetén, április 2-án a versenyzők a statisztikájuknak megfelelő rangsor szerint adott számú életet kapnak, akinek ez leghamarabb elfogy, automatikusan „kispadra” kerül és a héten tovább kell versenyeznie a játékban maradásért. A versenyben mindenki mindenkivel megküzd a pályán, így alakul ki a pénteki napra, hogy ki az a két játékos, akinek egy minden eddiginél feszültebb párbajon kell bizonyítania. A párbaj vesztese – mint a korábbi hetekben – kiesik a játékból, és kialakul az Exatlon Hungary TOP 8-asának csapata.

A verseny a további hetekben ugyanilyen metódus szerint zajlik majd. A négyek viadalában már a lányok is pályára lépnek, április 12-én pedig kiderül, ki a legjobb 3 női és legjobb 3 férfi exatlonista, majd újabb küzdelmek után kialakul a döntős csapat. Harc, feszültség, robbanásig feszült idegek és soha nem látott brutális, és egyben emlékezetes „testvérháborúk”. A már így is tapintható feszültség az egekbe robban az elkövetkezendő napokban, így érdemes követni minden hétköznap este az Exatlon Hungary versenyét.

2019. március 28. 9:19




KÖZÖSSÉG