március 29.
Auguszta

TV2 Play MŰSORÚJSÁG SZÓRAKOZÁS INFÓPULT KARRIER TV2 AKADÉMIA ÉRTÉKESÍTÉS JELENTKEZZ! RÓLUNK ABOUT US ÜBER UNS
Infópult
A Föld második legmagasabb hegycsúcsára indul Klein Dávid és Suhajda Szilárd
Ismét együtt indul útnak Klein Dávid és Suhajda Szilárd, ráadásul számukra már ismerős terepet vesznek célba: a 8611 méteres K2 csúcsára szeretnék feljuttatni a magyar zászlót oxigénpalack és teherhordók nélkül. A Magyar K2 Expedíció a tervek szerint június 7-én veszi kezdetét, az expedíciót a TV2 támogatja.

A K2 a Föld második legmagasabb hegycsúcsa, Pakisztán és Kína határán, a Karakorum hegységben. A csúcs tengerszint feletti magassága 8611 méter. Először két olasz hegymászónak sikerült megmásznia 1954-ben.

„A magyar hegymászás komoly utat járt be azóta, hogy 1990-ben egy hazai mászócsapat feljutott a Cso Oju 8201 méteres csúcsára, teljesítve ezzel az első „nyolcezrest” a magyar hegymászás történetében. Azóta sorra születtek a hazai sikerek és már csak a Sisapangma , a K2 és az Everest csúcsának palack nélküli megmászása hiányzik ahhoz, hogy teljesítsük a „Himalája koronája” néven ismert kihívást, vagyis, hogy elmondhassuk, hogy a Föld valamennyi „nyolcezresének” csúcsán állt már magyar állampolgár. A következő néhány évben Szilárd barátommal azon leszünk, hogy felkerüljön a korona a magyar hegymászás e közös alkotására és teljesítsük az eddig kimaradt „nyolcezreseket”. Ehhez az első lépés idén a K2 megmászása oxigénpalack és teherhordók segítsége nélkül” – mondta el Klein Dávid.

464D7DDE-3D92-4331-B2B0-ADDAE2C52414.jpeg

Dávid és Szilárd célja valóban a csúcs elérése, de az odavezető út legalább annyira lényeges, mit a csúcs maga: fontos számukra az etikus, sportszerű mászás – ezért nem használnak oxigént vagy teherhordókat –, a környezettudatos expedíciózás, a helybéliek tisztelete, és természetesen a mászás során átélt közös élmények. Ezenfelül mindketten vallják, hogy „egy expedíció akkor tekinthető sikeresnek, ha elérték a csúcsot és a hegymászók épségben le is jöttek a hegyről.”

Az expedíció kapcsán a sajtótájékoztatón Zájer Attila, a TV2 Média Csoport Ügyfélkapcsolati igazgatója elmondta: „Büszkén csatlakozunk a Himalája Koronája Expedíciósorozathoz, nagy izgalommal követjük végig műsorainkban és online platformjainkon Klein Dávid és Suhajda Szilárd útját a felkészüléstől a csúcshódításon át egészen a hazatérés pillanatáig. Bízunk benne, hogy ez alkalommal sikerül a K2 csúcsára kitűzni a magyar zászlót. A két kivételes sportoló expedíciójának összefoglaló filmjét, a TV2 Csoporthoz tartozó Spíler TV csatornáján láthatják majd a nézők” – tette hozzá Zájer Attila.

2019. március 6. 9:47




KÖZÖSSÉG