CSAJOS TARTALMAK
Reklámtorta: Yvonne Dederick a legbefolyásosabb médiaszemélyiségek között

A TV2 Csoport vezérigazgató-helyettese a lista 25. helyére került, ahol a legbefolyásosabb médiaipari személyiségeket rangsorolták.

A Mokka médiával és marketinggel foglalkozó állandó rovata, a Reklámtorta vendége Yvonne Dederick, a TV2 Csoport vezérigazgató-helyettese volt. A listára, ahol a médiaipari személyiségeket rangsorolták, 7 nő került fel, köztük Yvonne Dederick a 25. helyre került, de a listán, dobogós helyen szerepel már évek óta Simon Zsolt, a TV2 Csoport vezérigazgatója is.
A TV2 csoport vezérigazgató-helyettese elmondta, nagyon örült a szakmai elismerésnek, azonban egy kicsit csalódott, hogy milyen kevés nő szerepel a listán, és úgy gondolja, ezen a számon mindenképpen javítani kell. Yvonne Dederick, aki gyakorlatilag 20 éve vezetői szerepkörben dolgozik, kifejtette, hogy még az Egyesült Államokban is állandó beszédtéma a női munkavállalók vezetői szerepe, de ott tudatosan támogatják a nőket, azonban szerinte hazánkban még sokat kell fejlődnünk ezen a téren. Viszont úgy gondolja, nem egy tudatos rosszindulat okozza a problémát, hanem magukat a nőket kell bátorítani, hogy merjenek előrébb jutni a cégekben. Szerinte a legmarkánsabb különbség a női és férfi vezetés között, hogy a nőkben benne van ugyanúgy az a fajta gondoskodás, ami otthon is jellemzi őket, és ez mindenképpen előnyös lehet egy cég számára. „A médiának nevelő szerepe is tud lenni, és ezzel élnünk kell” – zárta le a beszélgetést a TV2 Csoport vezérigazgató-helyettese, aki hozzátette, szerencsére a TV2 tudatosan támogatja a női dolgozókat és átlagon felüli a vállalatnál a női vezetők aránya.

Nézd meg a Mokka videóját!

A Mokka a TV2 közéleti témákkal, napi aktualitásokkal, kultúrával, olykor bulvár témákkal foglalkozó reggeli műsora. Sztárokat lát vendégül, életmód tanácsokkal szolgál, szakértőket szólaltat meg, asztrológiai előrejelzést ad. Hétköznapi hősök, már-már elfelejtett ismerős arcok tűnnek fel a képernyőn. Az első óra fajsúlyos közéleti, politikai témáit a második órában könnyedebbek követik, de minden szóba kerül, amiről az utcán beszélnek az emberek. A műsorvezetők nem titkolt szándéka, hogy a hétköznapok szürkeségét színes egyéniségükkel, humorukkal, szókimondó stílusukkal törjék meg.


Címkék: csajos tartalmak   munka   munkahely   reklámtorta   Yvonne Dederick

2014. május 14. 13:36



Kapcsolódó anyagok



 

KÖZÖSSÉG


© TV2 Zrt.    |    Impresszum    |    Adatkezelési szabályzat    |    Felhasználói szabályzat    |    Kereskedelmi információk
Powered by Neoport Core CMS