MÁSKÉPPEN - BESZÉLGETÉSEK JOSHI BHARATTAL
Anyukák, akik a munkát választják a babájuk helyett

Ami az adásból kimaradt: Vannak anyukák, akik pár héttel a baba születése után már visszamennek dolgozni. vajon ők visszazökkenhetnek az anyaszerepbe?

A szülés utáni depresszióból kigyógyulhat egy anyuka, de vajon, aki már két hét után el akar menni dolgozni, és nem törődik a babájával, az visszazökkenhet-e idővel az anyaszerepbe? Németh Adrienn, az Anyalélekcentrum alapítója elmondta, voltak olyan esetek, amikor az elején nehezen indultak be a dolgok, az anyuka visszament dolgozni, és egy év után döbbent csak rá, hogy egy csoda történt az életében. Csakhogy a baba addig anya nélkül maradt…

A FOLYTATÁSÉRT NÉZD MEG A FEM3 MÁSKÉPPEN - BESZÉLGETÉSEK JOSHI BHARATTAL CÍMŰ MŰSORÁT!

Megrázó emberi történetek, őszinte vallomások és titkok, amelyek eddig soha nem láttak napvilágot. Joshi Bharat - tőle megszokott közvetlen stílusú - mélyinterjúja az ország legismertebb hírességeivel, melyek során eddig el nem mondott titkokra, drámákra és szerelmekre derül fény. Az olykor merész kérdéseknek köszönhetően a nézők beleshetnek a sztárok által viselt maszk mögé.
Másképpen - Beszélgetések Joshi Bharattal: minden délelőtt a FEM3 műsorán!

 


Címkék: baba   depresszió   joshi_extra   másképpen - beszélgetések joshi bharattal   szülés

2014. május 15. 12:35



Kapcsolódó anyagok


 

KÖZÖSSÉG


© TV2 Zrt.    |    Impresszum    |    Adatkezelési szabályzat    |    Felhasználói szabályzat    |    Kereskedelmi információk
Powered by Neoport Core CMS