JOSHI, A LEGJOBB BARÁT
Szerednyey Béla megbékélt azzal, hogy egyelőre nem lesz egyházi esküvőjük a feleségével
A Jászai Mari-díjas színművész 1981 óta hűséges tagja a Madách Színháznak, karrierje kezdetéről, teltházas előadásairól és korábbi szerepeiről Joshi Bharatnak mesélt a FEM3 Caféban. A beszélgetés során Szerednyey beszámolt imádott hajójának jelenlegi állapotáról, szó esett lázadó kamaszéveiről, valamint édesapjával való kapcsolatáról, sőt kiderült az is, mi az oka annak, hogy feleségével csak polgári esküvőjük volt…
Tovább
Oláh Gergő: Nagyon nehéz volt sírva úgy lefeküdni, hogy nem tudom, mi lesz másnap
Az énekes és felesége negyedik gyermeküket várják. Elmondta, hogy igazából három gyereket szerettek volna, de nem zárkóztak el a negyediktől sem. Beszélt a mélyszegénységről is, arról, hogyan élték meg a nehéz időket, és hogyan tudja kezelni azt, hogy nem kell nélkülözniük.
Tovább
Homonnay Zsolt őszintén mesélt a Polyák Lillával való házassága utáni újrakezdésről
Joshi Bharat vendége ezúttal Homonnay Zsolt volt, aki többek között elárulta, mit szóltak szülei ahhoz, hogy 14 évesen elköltözött otthonról egy katonai középiskola kedvéért, majd elmesélte, hogyan bukkant fel 10 év után újra az életében első szerelme. A színész őszintén beszélt a Polyák Lillától való elválásról is, a pár 20 évig élt együtt, két gyermekük született, Zsolt pedig most megosztotta, hogyan élte meg azt az időszakot, amikor rájött, kapcsolatuk már nem működik és azt is, milyen a kapcsolata most a volt feleségével…
Tovább
Oszter Alexandra: ˝Dehogy tagadtam meg az édesapámat!˝
A színésznő elmondta, ő mindig is kiállt édesapja mellett, bár sokat változott a kapcsolata a szüleivel az idők során. Kifejtette, számára az anyagi értékek kevésbé fontosak, és a negatívumok helyett arra próbál koncentrálni, hogy mi az, ami megvan neki az életében. Alexandra azt is elárulta, hogy mennyiben változtatta meg a személyiségét az anyaság, továbbá jövőbeli terveiről is mesélt a FEM3 Caféban.
Tovább
Koltai Róbert: ˝A mai napig kapcsolatban vagyok az apukámmal˝
Joshi Bharat ezúttal Koltai Róbertet látta vendégül a FEM3 Café műsorában. A Jászai Mari-díjas színművész életében fontos szerepet játszik a színház, élete első emlékei is ehhez fűződnek. A beszélgetés során Robi őszintén mesélt szülei elvesztéséről és elárulta, még ma is nagyon sokat gondol rájuk. A színész elmondta, hogyan éli meg a nagypapa szerepet, sőt az is kiderült, mennyire foglalkoztatja az öregedés gondolata…
Tovább
Balázs Andrea őszintén mesélt testvére haláláról
Joshi Bharat vendége Balázs Andrea volt, akinek az országos hírnevet egy reklámban való szereplés hozta meg. A beszélgetésből kiderült, milyen sokoldalú a színésznő és az is, miként ismerkedett meg párjával, akivel több, mint 10 éve együtt élnek. Andi mesélt arról, hogyan becézték egymást Bajor Imrével, és elmondta, mit gondol a szerepálmokról. A színésznő elárulta, számára édesapja a példakép, ennek kapcsán pedig felidézett egy, a családjukat ért óriási tragédiát is…
Tovább
Náray Erikát még az édesapja hagyatéki tárgyalására sem hívták meg
A színésznő 2 éves volt, mikor a szülei elváltak, édesapjával pedig onnantól kezdve egyáltalán nem volt kapcsolata. Olyannyira nem találkoztak, hogy a halála utáni hagyatéki tárgyalásáról sem értesítették. Noha ez Erikát nem foglalkoztatta, miután egy másik rokonával is ugyanez az eset történt, testvére felkutatta ennek az okát.
Tovább
Mohamed Aida szívszorítóan emlékezett vissza elhunyt nagymamájára
Hat olimpián vett eddig részt Mohamed Aida, és nem kizárt, hogy ott lesz a hetediken is. A tőrvívó távkapcsolatban él férjével, Joshinak arról is mesélt, hogy milyen nehézségekkel és kihívásokkal szembesül Williams-szindrómás kislánya nevelésénél. Aida nem tartja a kapcsolatot Szíriában élő apjával, de a háború óta sokat gondol rá. A vívó számára nemrégiben elhunyt nagyszülei és edzője pótolta apukája hiányát. Család, sport és a jövő – mind szóba került az Európa-bajnok vívóval készült interjúban.
Tovább


 

KÖZÖSSÉG


© TV2 Zrt.    |    Impresszum    |    Adatkezelési szabályzat    |    Felhasználói szabályzat    |    Kereskedelmi információk
Powered by Neoport Core CMS