FEM3 CAFÉ
Kökény Attila ragaszkodik hozzá, hogy fia külföldön is dolgozzon

Kökény Attila 16 éves korában került be a vendéglátós iparágba, 19 évesen pedig már külföldre járt dolgozni. Sokáig távol volt a családjától, de nem bánta meg, sőt szerinte a fiataloknak, így többek között fiának is, 2-3 évig meg kellene tapasztalniuk az övéhez hasonló, kemény munkát. Hevesi Tamásnál szintén korán, 13 évesen derült ki, hogy van affinitása a zenéhez.



Nézd meg a FEM3 Café videóját!

A FEM3 saját gyártású magazinműsora, a FEM3 Café minden hétköznap délelőtt 9:20-től 11:40-ig várja a nézőket a képernyők elé. A műsorban az aktuális sztárinterjúk mellett életmód tippek, gasztro-rovat, gyereknevelés, fogyókúra és minden olyan téma helyet kap, ami egy modern nőt foglalkoztat. 


Címkék: család   énekes   éneklés   hevesi tamás   kökény attila   külföld   munka   zene

2017. március 2. 10:19



Kapcsolódó anyagok
Ezért kezdett el zenélni Éliás Jr.
Az énekes elmondta, koncertjein mindig boldog embereket lát a színpadról, mire a FEM3 Café műsorvezetői is bevallották, táncra perdültek a produkciója alatt. Éliás első koncertje 1990-ben volt, de elárulta, kevesen tudják, hogy valójában csak a jobb jegyek érdekében kezdett el zenélni...
tovább
Édes! Péter Szabó Szilvia kislánya imádja anyukája énekhangját!
Új lemezzel és jubileumi nagykoncerttel készül az évre Péter Szabó Szilvia. A Nagy duett negyedik szériájának győztese természetesen kislányának is sokat énekel, s mint mondta Emma imádja a népdalokat. Szilvi már azt is megtervezte, hogyan és mikor kísérheti el őt a pici a koncertjeire. 
tovább
Nem gondolnád, hogy ez a híres magyar zenész volt Torres Dani...
Kevesen tudják, hogy Torres Dani nagybátyja a magyar zene egyik nagy alakja, Komár László, aki arra hívta fel a fiatal énekes figyelmét, hogy a közönség a legjobb barátja. Ezekkel a jó tanácsokkal kezdte el Dani a zenei pályáját, amely most egy új állomáshoz ért…
tovább
Enélkül nem lehetett volna ilyen sikere Berkes Olivéréknek
A FEM3 Café vendégei voltak Berkes Olivér és csapata. A #háttérzaj című produkció az Eurovíziós dalfesztivál előszobájáig jutott. Závodi Marcel szerényen nyilatkozott telefonon az eseményekről, ekkora szeretet még nem kapott közönségtől -mondta. Berkes Gabriella Olivér édesanyja elmondta, hogy a család mindvégig támogatta a fiúkat. Olivér elárulta, hogy Marcival a jövőben is folytatják a közös együttműködést, de külön-külön is tovább építik karrierjüket.
tovább


 

KÖZÖSSÉG



© TV2 Zrt.    |    Impresszum    |    Adatkezelési szabályzat    |    Felhasználói szabályzat    |    Kereskedelmi információk
Powered by Neoport Core CMS