Videók



Poór Brigi szerint Busa Gabi lelki terrort alkalmaz?
Poór Brigi és Kocsis Szandi az Előny játékról beszélgettek, majd szóba került Busa Gabi is. Brigi úgy látja, hogy csapattársa nagyon sokszor negatív, valamint szerinte inkább egyéni játékot játszik, sőt bár nem tudatosan, de lelki terrort is alkalmaz néha.. Hogy mi a véleménye erről Szandinak, a videóból kiderül!
Szent a béke: Adu és Zalán biztosították egymást a barátságukról
Zalán úgy érezte, mindenképpen tisztáznia kell Aduval a kettőjük közötti viszonyt, mert társaik néha úgy látják, hogy kapcsolatuk megromlott. A két versenyző megbeszélte, miből fakad az utóbbi napok feszültsége, és biztosították egymást arról, hogy továbbra is barátok.
Busa Gabi nem aggódik: A Bajnok lányoknak nincs félnivalójuk
Busa Gabi Mórádi Zsoltnak öntötte ki szívét a saját kudarcával kapcsolatban, majd később a csapat teljesítménye is szóba került. Ennek kapcsán a pirosak úgy látják, hogy a Bajnok lányoknak egyáltalán nincs félnivalójuk...
Busa Gabit nagyon bántja, hogy nem tudott pontot szerezni a Bajnokoknak
Bár a Bajnokok megnyerték az Előny játékot, Busa Gabi mégsem boldog, hiszen egy ponttal sem tudta segíteni csapatát. A versenyzőt nagyon bántotta, hogy nem úgy alakultak a dolgok, ahogy eltervezte, az ezzel kapcsolatos érzéseit pedig csapattársával, Mórádi Zsolttal osztotta meg.
Novák Zalán nincs jól: Egyre inkább hiányzik neki szerelme
Cservenák Alexa próbálta Zalánnal megbeszélni Adu helyzetét, ám hamar kiderült, hogy Zalánt is egyre inkább hatalmába kerítik a honvágy miatti érzelmek...
Összecsaptak a hullámok Adu feje fölött: ˝Nem látom a kiutat ebből a mély gödörből˝
Adu számára nehezen indult a nap, hiszen nagyon hiányzik a családja, a nap végére pedig az sem segített hangulatán, hogy a verseny alatt kisebb szóváltásba keveredett Novák Zalánnal. Kedvét Cservenák Alexa próbálta jobbá tenni, ám ő is úgy látja, hogy Adu nincs a legjobb passzban...
Kocsis Szandi nagyon boldog, sosem felejti el ezt a napot
A Bajnokok boldogan tértek vissza a Villába, de talán a legnagyobb mosollyal Kocsis Szandi lépett be a luxuslak ajtaján. Szandi nagyon örül, hogy pontot szerzett a versenyen, erre a napra pedig igazi ünnepként tekint majd a jövőben.
Novák Zalán szerint ezért vesztették el az Előny játékot
A Kihívók óriási lendülettel harcoltak, de végül nem tudták megnyerni az Előny játékot. Novák Zalán szerint ennek oka leginkább az ügyességi feladatban rejlik, Palik László ennek kapcsán viszont nem szolgált túl jó hírrel a versenyzőnek.





© TV2 Zrt.    |    Impresszum    |    Adatkezelési szabályzat    |    Felhasználói szabályzat    |    Kereskedelmi információk
Powered by Neoport Core CMS