Amilyen rosszul indult a Kihívók reggele, olyan jól zárult számukra a Villa játék


Új hét, új remények, azonban a Villa játék reggele csak rosszat tartogatott a Kihívók számára, de szerencsére a nap végére a szerencse is melléjük állt.

A Kihívók reggeli játékkal indították a napot, de sajnos egy rossz pillanat bekövetkeztében tragédiába fordult át a mókázás...

Szilveszter és Zozo akrobatikus mutatványok gyakorlásával indították a napot. A látványos mozdulatokért kattints a videóra!

Tóth Dávid egy apró kis élőlénnyel találkozott cipője felhúzása közben, a Bajnok pedig nagyon megijedt a találkozás alkalmával, hiszen először nem tudta, hogy mivel is áll szemben.

Az Kocsis Alexandra nem vette félvállról az újabb versenynapot, és csapattársa Gabi segítségével nemcsak fizikálisan, de külsőleg is készen áll a Villa játékra.

Csollány Szilveszter szerint csapatával kiemelkedő teljesítményt nyújtottak, és ennek köszönhető az utóbbi időkben aratott győzelmek is. A Bajnok úgy gondolja, hogy ennek az eredménynek köszönhetően döbbentek rá a Kihívók, hogy a pirosak igenis komoly ellenfelek.

A Bajnok nem egészen volt megelégedve teljesítményével, sokkal jobbat várt volna magától. Dávid megosztotta, hogy bízik benne, idővel jobb lesz a dobástechnikája, ezzel pedig még erősebbé teheti majd a Bajnokok csapatát.

A Bajnok abban bízik, hogy idővel jobb lesz majd az ügyességi játékokban, ezzel pedig teljesítménye sokkal jobb lesz majd. Mindehhez természetesen sok gyakorlásra is szüksége lesz majd, így mindent belead majd a küzdelembe!

A Kihívó lányok megbeszélték, hogy nem ereszthetnek le, és nem engedhetik, hogy a Bajnokok felülkerekedjenek rajtuk az ügyességi játékokban. Mindezen célok megvalósításához pedig egy tervet is kieszeltek...

A Bajnokok taktikai megbeszélést folytattak a reggel, melyen megfogalmazták a nap és a hét céljait. A fiúk nagyon bíznak új csapattársukban, Mórádi Zsoltban, aki elképesztő erővel robbant be az Exatlon Hungary pályájára a múlt héten.

A mai napon esélye lesz arra a Bajnok csapatnak, hogy végre átköltözzenek a luxusba. Nagyon reménykednek abban, hogy sikerül megszerezniük a pazar lakhelyet, így egy üzenetet is hagytak az ajtó előtt a lehetséges új lakóknak.

A Kihívók nagyon megkönnyebbültek amikor megtudták, hogy minden rendben van társukkal, nem történt komolyabb baj. Flóri elmondta, hogy sokkal jobban érzi már magát, és kész arra, hogy küzdjön a villáért.

Pap Dorka nem kímélte Flórit, ugyanis fejbe vágta őt egy kókuszdióval. Az esetre most már mosolyogva tekintenek vissza, azonban korábban mindez okozott egy-két izgalmas pillanatot a csapatnak.

Palik László természetesen csak viccelt akkor, amikor a nap kezdetén azt mondta Dorcinak, hogy biztosan felesküdött arra, hogy a Kihívók csapatának férfi tagjait szépen lenullázza. Laci megkérdezte a lánytól, hogy vajon mi a következő csapása, amelyet saját csapatára mér majd?

Sor került a harmadik Villa játékra, ami ismét 10 nyert meccsig tartott. Első párosként Dávid és Dani lépett pályára.

Gabi és Alexa eddig hétszer futottak egymás ellen, ebből öt meccset a Bajnok nyert. Vajon ezúttal szépíteni tud statisztikáján a Kihívó?

Egyenlő állásnál Szilveszter és Flóri közös futama következett. Vajon melyik csapat irányába billen el a mérleg?

A Villáért folytatott harcban eddig a Bajnokok állnak jobban, de még messze van a vége...

Zozo és Zalán eddig hétszer futottak egymás ellen, ebből négy futamot a Kihívó nyert, azonban egy újabb összecsapás következett kettejük között.

Egyelőre teljesen kiszámíthatatlan, hogy mi lesz a mai csata kimenetele, de Brigi és Bogi futamának köszönhetően közelebb kerültünk a végeredményhez.

Zsolt és Adu eddig még nem mentek egymás ellen a pályán, azonban ez az alkalom most elérkezett.

A két Szandi eddig háromszor küzdött meg egymással, és mind a három futamot Szandi nyerte Kihívóktól. Vajon ezúttal, hogy alakul a futam kimenetele?

A rajtvonalon Csollány Szilveszter és Novák Zalán, akik újabb pontért harcoltak egymás ellen.

Őrülten szoros meccset tudhatnak maguk mögött a Bajnokok és Kihívók.Gabi és Dorka futama is sok izgalmakat tartogatott.

Egyenlő az állás, de még bármi megtörténhet. Zozo és Flóri párharca jött a soron következő futamban.

A Bajnoktól Brigin a Kihívóktól pedig Timin volt a sor, hogy a győzelemhez segítség csapatukat.

Zalánnak a mai napon eddig két futama volt, és mind a kettőt meg is nyerte, míg Dávidnak egy meccse volt, amit elvesztett. Vajon ezúttal győzni fog a Bajnok?

Két gyönyörű hölgy futama következett. Gabi és Bogi is a Villa kényelmét szeretnék élvezni, de ez a kiváltáság csak a győzteseknek jár, ezért a két versenyző mindent megtett a pontszerzés érdekében.

Az eredmények magukért beszélnek, ezt a ponttábla is jól mutatja. Szilveszter és Flóri ádáz harca volt soron.

A végeredményhez közelítve a 8:7-re a Kihívók vezettek. Vajon hogyan alakul a történet vége?

Fej-fej mellett haladt Zozo és Adu a pályán, azonban a pontokat tekintve csapataik is. Rengeteg feszült pillanatot tartogatott a véghajrá.

Nem lehet szavakba önteni, hogy mennyire szoros a mai verseny. Brigi és Dorka futama viszont közelebb vitt minket a végeredményhez.

˝Hirtelen halál˝ döntött a Villa sorsáról. A döntő futam izgalmaiért kattints a videóra!

Novák Zalán kicsit rápirított a lányokra, hogy tegyék oda jobban magukat, vagy megint Kihívónak kell majd búcsúznia a versenytől.

Szandi futhatott a "hirtelen halál" futamában, ez pedig hatalmas megtiszteltetés volt a Bajnok számára. "Ezt vártam igazából nagyon" - jegyezte meg a versenyző, aki nagyon megköszönte csapatának a bizalmat.

Cservenák Alexandra teljesítménye nem a legjobb a pályákon, ezt pedig a versenyző is tudja magáról. Bár a Kihívó elmondta, hogy apait-anyait beleadott a küzdelembe, úgy látszik mégsem sikerült minden úgy, ahogy szerette volna.

A Kihívó csapat megállapította, hogy Szandra kicsit elvesztette az önbizalmát, emiatt lehet az, hogy gyengébben teljesít a pályákon. "Le kell küzdeni saját magunkat" - mondták az összetört lánynak társai.

Kétszer is hibáztak a Bajnokok a kiválasztások során, ez okozta a vesztüket. A csapat azonban nem keseredett el, elhatározták, hogy innentől minden ballépésből tanulnak, és legközelebb másként csinálják majd.

Vereség és vereség között is van különbség, fejtette ki a Bajnok. A csapat már csak egy nagyon kicsivel maradt el a Kihívók mögött, így nem voltak annyira csalódottak, mintha nagyon kikaptak volna a villáért folytatott küzdelemben.

A Kihívó lányok nem teljesítenek valami jól az elmúlt időszakban, erre pedig fiú csapattársaik is felhívták a figyelmüket.

A dobásnál nem tudott odakoncentrálni Kempf Zozo, így sajnos elvérzett az ügyességi feladaton. A Bajnok egyszerűen nem érti, hogy a gyakorlás során miért sikerül neki valami, ami azonban utána élesben nem...

Kattints, és nézd vissza a teljes adást!

Korhatár: korhatárra tekintet nélkül

2020. január 13. 22:08

Címkék: exatlon_2evad   Exatlon Hungary



Kapcsolódó anyagok
Adásból kimaradt: Poór Brigi őszintén vallott arról, hogyan érzi magát az Exatlonban, mi a legnagyobb kihívás számára a műsorban és azt is... tovább
Adásból kimaradt: Busa Gabi a videóban elárulta, mit jelent számára az Exatlonban szerepelni, hogy érzi magát a játékban és mi számára itt a... tovább
Adásból kimaradt: Mórádi Zsolt kamerák előtt beszélt kendőzetlenül a sportkarrierjénekabbahagyása miatt keletkező űrről: A versenyző őszintén... tovább
Adásból kimaradt: Enikő elárulta, tartott a beilleszkedéstől, de ezt az akadályt úgy érzi már sikeresen vette. Hogy mitől tart a legjobban a... tovább
Adásból kimaradt: Tóth Dávidot nem az egyéni célok hajtják előre. Azt szeretné, hogy a Bajnokok közül kerüljön ki a legjobb női és legjobb... tovább
Adásból kimaradt: Szandi végigkövette az Exatlon Hungary első évadát is és imádta, ezért nagyon hálás, hogy megadatott neki a lehetőség, hogy a... tovább
Adásból kimaradt: Kempf Zozo bevallása szerint rengeteget változott az Exatlon Hungary játéka alatt, nem csoda, hiszen a játékos határozott céllal... tovább
Adásból kimaradt: Pap Dorka elárulta, nagyon nagy dolognak tartja, hogy részese lehet az Exatlon Hungarynak és reméli, hogy még sokáig versenyezhet! De... tovább
 Adásból kimaradt: Besenyei Boginak hatalmas álma volt, hogy olimpikonokkal mérje össze tudását és elárulta, az Exatlon Hungary teljesítette... tovább
Adásból kimaradt: Böjte Dave őszintén vallott érzéseiről, és elárulta, nem sikerült eddig úgy teljesítenie, mint ahogy szerette volna. Azonban... tovább

© TV2 Zrt.    |    Impresszum    |    Adatkezelési szabályzat    |    Felhasználói szabályzat    |    Kereskedelmi információk
Powered by Neoport Core CMS