Címke: exatlon47



1 | 2 | 3 | 4 | következő »
Ungvári Miklós szerint ezért volt hasznos a Visszavágó
Fodor Rajmund és Ungvári Miklós is csalódott a Nemzetek Viadala után, hiszen ismét vereséget szenvedtek a dominikai csapat ellen. Miki szerint az új tagokra, Livire és Mátéra jó hatással volt ez a viadal, mert tudták tartani a tempót. 
Esztergályos Patrik szerint fura volt a Kihívók hozzáállása a Visszavágóhoz
Dombi Rudolf és Esztergályos Patrik nem teljesen értették, hogy miért húzódtak háttérbe a Kihívók a Visszavágó alatt, Rudi pedig azt is elárulta, hogy neki kifejezetten jó érzés volt, hogy a kékekkel együtt versenyezhetett Magyarországért.
Hanna szerint Dombi Rudolf stabil alapot ad a Bajnokoknak
Szabó-Thomka Hanna és Mischinger Péter szerint Dombi Rudolf remek instrukciókkal látja el a csapatát, így a tanácsokat a Visszavágón is tudtak hasznosítani. 
A Bajnokok szerint hátsó szándék lapult a Kihívók taktikája mögött?
Szokatlan dologra lettek figyelmesek a Bajnokok a Dominikai Köztársasággal való összecsapás során a Kihívók viselkedésében. Szerintük a kékek pihenni szerettek volna, sőt Reni úgy gondolja, hogy Hanna és Dorka direkt szerették volna kifárasztani Huszti Katát, hogy a későbbiekben rosszabbul teljesítsen...
˝Ismét nagyot villantottunk˝ - Így értékelik a Kihívók a Visszavágót
A Kihívók jókedvűen tértek vissza a Villába a dominikaiakkal való csatából, majd közösen értékelték teljesítményüket.
Ungvári Miklós úgy érzi, van még hová fejlődnie?
A Visszavágó vége után Jóni Máté és Ungvári Miklós is őszintén meséltek arról, hogyan érezték magukat a futamok alatt. Ungi legyőzte a világ egyik legerősebb exatlonistájának tartott dominikai versenyzőt, ám hogy erről mi a véleménye, az kiderül a videóból!
Ez Dombi Rudolf véleménye a Visszavágó végeredményéről
Miután véget ért a Visszavágó, Palik László Dombi Rudolfot kérdezte arról, mit érez a nemzetközi összecsapás végkimenetelével kapcsolatban. Hogy kiket dicsért meg Rudi a magyar válogatottból, kiderül a videóból!
Szabó-Thomka Hanna vs. Luz Mari Jackson 47. adás
Meccslabdájuk van a dominikaiaknak, vajon Hanna meg tudja akadályozni a győzelmüket? 
1 | 2 | 3 | 4 | következő »



© TV2 Zrt.    |    Impresszum    |    Adatkezelési szabályzat    |    Felhasználói szabályzat    |    Kereskedelmi információk
Powered by Neoport Core CMS