Taroltak a Bajnokok: A kékek mindent beleadtak, mégsem volt elég


Az Exatlon Hungary minden játékosát megrázta a hír, hogy a kékek csapatkapitánya nem folytathatja a versenyt. A Kihívók mindent megtettek, hogy talpra álljanak, azonban a Bajnokok behúzták a napot.

Szomorúan indult a Kihívók reggele, hiszen nagyon furcsa volt számukra, hogy Novák Zalán már nem volt velük. Adu és Dave próbált lelket önteni a lányokba, hiszen úgy vélik, nem szabad, hogy ez a hangulat rányomja a bélyegét a teljesítményükre.

Dorka és Olivér a Villa kertjében beszélgettek Novák Zalán kieséséről. A Bajnok lány elárulta, annak különösen örül, hogy szurkolása egyre inkább bosszantja a Kihívókat, az pedig nem különösebben érdekli, hogy ezért egyszer már sportszerűtlennek is nevezték ellenfelei.

A Kihívók úgy látják, Busa Gabinak mostanában nagyon jó kedve van, szinte szárnyal! Pap Dorci szerint kissé érdekes, hogy amíg korábban a Bajnok nagyon sokszor sírt, addig most nevet és jó hangulata van, de reméli, hogy tudnak meglepetést okozni a piros csapatnak azzal, hogy nem hullanak szét, és megnyerik a következő napokat.

Szabó Dorka és Orbán Olivér szerint érdekes lesz majd látni, hogy Novák Zalán kiesése után ki lesz a Kihívók között a hangadó, bár úgy vélik, hogy a jövőben nem lesz olyan összetartás a kékek között, mint korábban.

Novák Zalán elvesztése vajon rányomja a bélyeget a Kihívók teljesítményére vagy sikerül felülemelkedniük a fájdalmon? Kedden este 19.30-kor minden kiderül!

Érdekesen indult Zozo reggele, ugyanis ezúttal nem csak Gabit, hanem az összes csapattársát az erkélyén találta.

Míg Gabi attól félt, hogy elsőként lesz kénytelen elhagyni az Exatlon Hungaryt, addig csapattársa, Zozo az elejétől kezdve esélyesnek tartotta magát a Döntőre.

A Kihívók szerint a Bajnokok megpróbálják kihasználni, hogy a kékek nehéz helyzetbe kerültek Zalán elvesztése miatt, azonban Adu minden erejével azon van, hogy meglepetést okozzanak a pirosaknak.

Busa Gabi számára az egyik legnagyobb kihívást a honvágy leküzdése jelenti, azonban minden álma, hogy ő legyen az Exatlon Hungary női győztese.

Kezdetét vette a Joker játék, ami ezúttal is sorsdöntő lehet a csapatok számára!

Gabi és Dorci összecsapásával folytatódott a verseny, de ezúttal vajon ki fog győzedelmeskedni?

Kempf Zozo mindent megtesz, hogy csapta szerezze mega Jokert, azonban egy kellemetlenség nehezíti a dolgát, ugyanis az egyik pályaelem fejbe vágta a Bajnokok versenyzőjét.

Dávid és Adu mindent megtesznek, hogy a következő pont a saját csapatuknál landoljon. Ha kíváncsi vagy, végül ki kaparintotta meg a pontot, akkor kattints a videóra!

Hihetetlen küzdelemre lehet számítani a két lány között. Dorka és Dóra mindent megtesznek a győzelemért!

Dave szerint a Bajnokok versenyzője ismét mélypontra került, azonban Adu kendőzetlenül elmondta a véleményét.

Olivér és Adu futama következik, de vajon melyik fiú fog győzedelmeskedni? Kattints a videóra!

Gigászi küzdelemben mérhette össze tudását Gabi és Bogi! A két exatlonista hihetetlen kitartásról tett tanúbizonyságot! Nézd meg te is!

3:3 az állás és ezúttal két ősi ellenfél küzd meg egymással. Vajon Dávid vagy Dave fog győzni?

Viki és Dorka összecsapása mindig gigászi horderejű! Természetesen ezúttal is mindent megtesznek a győzelemért, de vajon kinek fog sikerülni?

Olivér és Dave összecsapása sorsdöntő erővel bír. Vajon a Bajnokok vagy a Kihívók gazdagodnak egy újabb ponttal?

Két ősi ellenfél összecsapását láthatjuk: Dorka és Dorci a végsőkig küzdenek!

Újra összecsapnak a fiúk! Adu vagy Dávid lesz, aki megszerzi a pontot?

Ezúttal Gabin és Dórán a sor, hogy összemérjék erejüket és tudásukat!

6:6 az állás. Zozon és Adun a világ szeme, rajtuk múlik, hogy kié lesz a következő pont.

Eddig hihetetlenül szoros volt a csata a két csapat között, ugyanis hol a Bajnokoknál, hol pedig a Kihívóknál volt az előny. Vajon végül ki fog győzedelmeskedni?

Dávid és Dave mindent elkövettek azért, hogy újabb ponttal gazdagítsák csapataikat. Vajon ez melyiküknek sikerült?

8:8 az állás. Az Exatlon Hungary egyiklegszorosabb versenynapját élhettük át. Most pedig Zozo és Dave következett.

Ezúttal Szabó Dorkára és Pap Dorcira figyelt mindenki, hiszen a mindent eldöntő körben, most a két lány csapott össze! Vajon behúzzák a napot a Bajnokok?

Pap Dorci úgy gondolja, hogy igazságtalan lenne, ha Besenyei Bogi Párbaj nélkül menetelne egészen a Döntőig.

leírás

Szabó Dorka úgy érzi, hogy a pirosaknál már van ˝valaki˝, aki egyéni játékot játszik, és attól tart a Bajnok, hogy ez a csapat veszte is lehet akár.

Nézd meg a teljes adást IDE kattintva!

Korhatár: korhatárra tekintet nélkül

2020. május 12. 22:12

Címkék: Exatlon Hungary   exatlon   exatlon_2evad



Kapcsolódó anyagok
Busa Gabi exkluzív videónkban a ti kérdéseitekre válaszolt. Hogy mennyire változott meg a véleménye a Kihívókról az összeköltözés után, ki az... tovább
Böjte Dave őszintén válaszolt a kérdéseitekre. A mindig jókedvű Kihívó elmondta, miért nem adott Medált Boginak, melyik Bajnokkal volt a legjobb... tovább
Nincs tovább, elérkeztünk az Exatlon Hungary utolsó fejezetéhez. Az izgalmas pillanatokért kattints és nézd vissza a teljes adást! tovább
Tapsvihar és konfetti áradat közepette ért véget a 2020-as Exatlon Hungary. Böjte Dave és Busa Gabi elfoglalták méltó helyüket és óriási... tovább
Az Exatlon Hungary győztese egyaránt megköszönte az egész verseny alatti támogatást a Bajnokoknak és a Kihívóknak. Örül, hogy a kékek mellett... tovább
Adu lett az ezüstérmes az Exatlon Hungary férfi mezőnyében, nem csalódott, büszke barátjára és csapattársára, Dave-re. tovább
Kihívó és Bajnok, együtt, egyszerre kiabáltak az égbe, ezzel is lezárva a 2020-as Exatlon Hungary évadát. Zozo, Olivér és Ádi természetesen a... tovább
 A Bajnokok egyöntetűen bevallották: Dave nagyon megérdemelte a győzelmet, hiszen gyönyörűen teljesített a döntő napján. tovább
Böjte Dave mögött egy nagyon nagy harc van, úgy gondolja hatalmas fejlődési ívet járt be az elmúlt időszak alatt. Hogy kinek fogja először... tovább
Böjte Dave mellett egészen biztosan nem lehetett unatkozni, a mindig vidám győztesnek összeszedtük a legjobb pillanatait! tovább



© TV2 Zrt.    |    Impresszum    |    Adatkezelési szabályzat    |    Felhasználói szabályzat    |    Kereskedelmi információk
Powered by Neoport Core CMS