Sötét fellegek gyülekeznek: Kettészakadhat a Kihívók csapata?


A Joker játékkal folytatódott kedden az Exatlon Hungary, mely során a Bajnokok és a Kihívók minden erejükkel a győzelemért küzdöttek! A kékek azonban hiába brillíroztak a pályán, egyelőre úgy tűnik, hogy az újonnan érkezett versenyzők nem lopták be magukat a régiek szívébe…

A Bajnokok ismét átbeszélték az előző nap történéseit, az új női játékos, Nóra pedig meglepő vallomást tett csapattársainak.



Viki és Adu úgy gondolják, hogy az új játékosoknak kellene alkalmazkodnia a már összeszokott csapathoz, azonban eddig pont az ellenkezőjét tapasztalták. Dorci kijelentette, hogy nem hajlandó az újakhoz idomulni.



Nórit és Olivért rengeteg új inger érte már az első napon, így nem csoda, hogy nehezen sikerült elaludniuk az első éjszakán. Nóri elárulta, kell neki még egy pár nap mire elmúlik az izgulása a versenynapok előtt.



Adu elárulta, szerinte Alex könnyen fogja venni az akadályokat az Exatlonban és a beilleszkedéssel sem lesz problémája. Elárulta, egy kicsit Mórádi Zsoltra emlékezteti a fiú. Viszont a két új lánnyal fenntartásai vannak és kíváncsi, hogy Zalán mit fog szólni a kialakult helyzethez.



Novák Zalánt egy szúnyogcsípéssel terjedő betegség miatt szállították korházba, azonban Palik László most hírt adott a Kihívók fiú állapotáról. Tóth Dávid jól tudja, ilyenkor nagyon fontos a pihenés, hiszen a betegségen nemrég ő is átesett.



A Joker játék első futamában Zozo és Dace mérkőztek meg egymással.



Gabi és Bogi mindent beleadott, hogy megszerezze a pontot! De vajon melyiküknek sikerült?



A Bajnokok újonca ezúttal Derzsi Vikivel csatázott a Joker játékban!



A Joker játékban most Olivér és Alex, azaz a Bajnokok és a Kihívók új játékosai álltak rajthoz.



Nincs megállás! A soron következő futamban Zozo és Adu mérkőzött meg egymással a pontszerzésért!



Rajthoz állt Nóra és Bea is, hogy megmutassák mire képesek a pályán! Vajon melyikük tudott pontot szerezni csapatának?



Nem volt könnyű dolga Herceg Alexnak, hiszen a Kihívónak a Bajnokok rutinos versenyzője, Tóth Dávid ellen kellett harcba indulnia.



Rendületlenül és fáradhatatlanul vetette bele magát Gabi és Dorci a Joker játék következő futamába!



A Joker játék újabb küzdelmét ezúttal Olivér és Ádi vívta meg! Vajon melyik versenyző tudta megszerezni a pontot a futam végén?



Emberfeletti csatában mérte össze gyorsaságát és ügyességét Dávid és Adu!



Busa Gabi ellenfele Dékány Dóra volt a Joker játék újabb futamában! Vajon a Kihívók új versenyzője le tudta győzni a Bajnokok 75 napja küzdő játékosát?



A küzdelem tovább folytatódott! A Joker játékban most Nóra és Bea mérték össze gyorsaságukat és ügyességüket!



Másodjára is megharcolt a pontokért Olivér és Alex a Joker játékban!



Zozo és Adu sem kerülhette el, hogy újra megvívja elképesztő csatáját a Joker játékban!



A folytatásban Gabi és Bea állt rajthoz! Vajon melyikük tudta megszerezni a pontot?



Az állás 9:8 a Kihívók javára! Vajon Alex bezsebelte a kékek 10. pontját is, vagy Olivér útját állta? A videóból kiderül!



A Kihívók úgy érzik, hogy az új játékosok nem próbálnak meg beilleszkedni, sőt Dékány Dóra még kéretlen tanácsokat is osztogat.

Korhatár: korhatárra tekintet nélkül

2020. április 14. 22:45

Címkék: Exatlon Hungary   exatlon_2evad



Kapcsolódó anyagok
Busa Gabi exkluzív videónkban a ti kérdéseitekre válaszolt. Hogy mennyire változott meg a véleménye a Kihívókról az összeköltözés után, ki az... tovább
Böjte Dave őszintén válaszolt a kérdéseitekre. A mindig jókedvű Kihívó elmondta, miért nem adott Medált Boginak, melyik Bajnokkal volt a legjobb... tovább
Nincs tovább, elérkeztünk az Exatlon Hungary utolsó fejezetéhez. Az izgalmas pillanatokért kattints és nézd vissza a teljes adást! tovább
Tapsvihar és konfetti áradat közepette ért véget a 2020-as Exatlon Hungary. Böjte Dave és Busa Gabi elfoglalták méltó helyüket és óriási... tovább
Az Exatlon Hungary győztese egyaránt megköszönte az egész verseny alatti támogatást a Bajnokoknak és a Kihívóknak. Örül, hogy a kékek mellett... tovább
Adu lett az ezüstérmes az Exatlon Hungary férfi mezőnyében, nem csalódott, büszke barátjára és csapattársára, Dave-re. tovább
Kihívó és Bajnok, együtt, egyszerre kiabáltak az égbe, ezzel is lezárva a 2020-as Exatlon Hungary évadát. Zozo, Olivér és Ádi természetesen a... tovább
 A Bajnokok egyöntetűen bevallották: Dave nagyon megérdemelte a győzelmet, hiszen gyönyörűen teljesített a döntő napján. tovább
Böjte Dave mögött egy nagyon nagy harc van, úgy gondolja hatalmas fejlődési ívet járt be az elmúlt időszak alatt. Hogy kinek fogja először... tovább
Böjte Dave mellett egészen biztosan nem lehetett unatkozni, a mindig vidám győztesnek összeszedtük a legjobb pillanatait! tovább



© TV2 Zrt.    |    Impresszum    |    Adatkezelési szabályzat    |    Felhasználói szabályzat    |    Kereskedelmi információk
Powered by Neoport Core CMS