További csapások sújtották a Kihívókat


Zalán nem jó hírrel szolgált csapattársainak, ugyanis sajnos az újabb versenynapon nélküle kellett megküzdeniük a Kihívóknak a Bajnokokkal. Azonban az áhított győzelem csak egy álom maradt...

Novák Zalán közölte társaival, hogy az izomszakadás miatt sajnos addig nem léphet majd pályára, amíg a kezelése tart. A Kihívók csalódottan fogadták a rossz hírt, és aggódnak amiatt, hogy hogyan tovább.

A pirosaknak már több napja nélkülözniük kell egyik legerősebb játékosukat, Tóth Dávidot. Amellett, hogy hiányolják csapattársukat, gyötri őket a fájdalom, hogy semmit nem tudnak az állapotáról. Örülnének, ha már legalább a pálya széléről tudna nekik szurkolni a Végjátékon.

Nehéz nap vár a Kihívókra és Derzsi Viktóriára, aki nagyon aggódik amiatt, hogy a mai napon sem sikerül jó teljesítményt nyújtania. Viki véleménye szerint ha most Párbajra kerülne számára a sor, akkor lehetséges, hogy rosszul érne véget.

A Bajnokok a Kihívók eddigi teljesítményét vették sorra, és taktikázásba kezdtek, hogy ki-ki ellen lépjen pályára a mai napon.

A Kihívók kifejtették a nap reggelén, hogy nagyon szoros lesz a küzdelem a Bajnok csapattal, ugyanis már ott is csak a legerősebb versenyzők maradtak bent a versenybe. A kékek megbeszélték, hogy mindenki apait-anyait belead majd a küzdelembe, motiváltan és rengeteg energiával állnak neki a napnak.

Csapatban küzdeni bizony nem könnyű - jelentették ki a Bajnokok a reggeli torna közben. Ha nem csak magáért küzd az ember, akkor bizony teljesen más szempontokat vesz figyelembe az ember, és teljesen máshogyan kell hozzáállnia a versenyhez mentálisan.

Zalán és Dávid még mindig betegeskedik, így ők a mai napon nem lépnek pályára, mondta el Palik László a nap elején.

Gabi és Zozo is szentül hisz benne, hogy a mai nap is tudnak bizonyítani, és megmutathatják azt, hogy hátrányból is győzhetnek.

Ádi kifejtette, hogy nagyon motiváltan tér vissza a pályára a mai napon, semmi sem fogja eltántorítani attól, hogy mindent beleadjon a mai küzdelembe.

A két hetes hajsza második Végjátékában elsőként Gergő és Ádi méretettek meg.

Hátrányból indultak a Bajnokok, de az előző győztes futamnak köszönhetően egyenlítettek a Kihívókkal szemben.

1:0-ra vezettek a Bajnokok, amikor Zozo és Adu párviadala következett.

A soron következő futamban Gabin és Dorcin volt a sor, hogy bizonyítsanak csapataiknak.

A mai nap folyamán eddig egy pontot sem tudtak szerezni a Kihívók. Vajon Dave-nek sikerült behúzni a kékek első győzelmét?

Egy női párviadalra került sor a folytatásban, az izgalmakról Dorka és Alexa gondoskodtak.

A rajtvonalon Zozo és Ádi várakoztak a sípszóra. Vajon melyikük tudott pontot is szerezni?

Eddig 35 meccset vívott meg egymással Gabi és Bogi, ebből 18 futamot a Kihívó nyert. Vajon a Bajnok tudott szépíteni a statisztikáján?

A mai napon másodszor küzdött meg egymással Gergő és Dave, pontot azonban most is csak egyikük szerzett.

Gabi és Viki vívott egymással csatát a folytatásban, amely igencsak sok meglepetést tartogatott.

Derzsi Viki megnyugodhatott egy kicsikét a futama után, ugyanis a Kihívó lányok első pontját szerezte meg. Bár a kékek még mindig hátrányban vannak, vajon sikerül erőre kapniuk?

Mindösszesen egy ponttal voltak lemaradva a Kihívók a Bajnokoktól. Vajon Adu szépíteni tudott Zozoval szemben?

Egyenlő volt az állás a csapatok között, amikor Dorka és Bogi csaptak össze.

Ismét átvették a vezetést a Bajnokok, ezért Adun volt a világ szeme, ugyanis rajta múlt, hogy egyenlíteni tudtak-e a kékek.

7:5 volt az állás, amikor Gabi és Alexa vívtak meg egymással.

Rengeteg izgalmat tartogatott a kéthetes hajsza, pláne a Végjáték második fordulója, amelyben ezúttal Gergő és Ádám méretettek meg egymással.

Eddig 24 meccset vívott meg egymással Dorka és Dorci, ebből 12-12 meccset meg a Bajnok és a Kihívó. Vajon melyikük irányába billent el a mérleg nyelve?

Dorci a napokban nem nyújt jó teljesítményt az Exatlon Hungary pályáin, a Kihívó pedig megtörten, könnyeivel küszködve nyilatkozott Gelencsér Timinek sikertelen futama után.

Újabb izgalmas futamra került sor, benne Zozo és Dave csatájával.

Dave számára az elmúlt pár nap nem sikerült túl jól, most azonban újra szárnyra kapott. Örömét egy tánccal is kifejezte, mellé pedig Gelencsér Timi is csatlakozott partnernek.

Fej-fej mellett haladtak a csapatok a pontszámokat tekintve. Dorka és Dorci küzdöttek meg egymással az újabb pontért.

Pap Dorka számára nem úgy alakultak az elmúlt futamok, mint ahogyan azt ő eltervezte. A Kihívó teljes elkeseredettségében sírni kezdett a pálya szélén, társai pedig alig tudták megvigasztalni a kétségbeesett lányt.

A Bajnokokat már csak egy pont választotta el a győzelemtől. Vajon Gergő meg tudta szerezni a hiányzó pontot Aduval szemben?

Novák Zalán már gondolta, hogy a mai napot elvesztették csapattársai, amikor nagy csendben érkeztek haza a küzdelemről. Sajnos sejtése be is igazolódott, 10:8-ra kikaptak csapattársai.

A Bajnokok szerint pszichésen tört meg Dorka az Exatlon Hungaryben, ez okozhatja a Kihívó lány sikertelenségét az elmúlt napokban. Véleményük szerint most ő a leggyengébb Kihívó, amely igazi csapás a régen legjobban teljesítő lány számára.

Tóth Dávid kórházban fekszik, ugyanis elkapta a trópusi vérláz betegséget. Az orvosok szerint nyolc nap alatt várhatóan felépül. Dávid jelenleg orvosi ellátásban részesül, folyamatos megfigyelés és kezelés alatt áll.

Dorci úgy érzi, csak lefelé húzza a csapatot, hiszen 3 futamból mind a hármat elvesztette a mai napon. A Kihívó teljesen összetört a nap eseményei után, Derzsi Viktória próbálta nyugtatgatni a feszült lányt.

Besenyei Bogi Ádámmal tárgyalta meg, hogy kinek hogyan állnak a statisztikái, és hogy esetlegesen mennyire befolyásolhatja a holnapi nap a versenyzők állását és helyezését. A két Kihívó átbeszélte, hogy a félelem nem segít az előrejutásban, és bíznia kell mindenkinek magában, ha Párbajra kerülne a sor.

Zozo és Gergő szerint nagyon jót tesz nekik az, hogy folyamatosan a pályán vannak, hiszen folyamatosan szinten tartják vele magukat. Bár Dávid most nincs velük, Zozo szerint Gergő nagyon szépen felvette a ritmust, jó játékos lesz belőle.

Már hetek óta tolják maguk előtt a Párbaj lehetőségét a Kihívók, most pedig el is érkezett hozzájuk a nagy pillanat. Cservenák Alexandra szerint ez szinte már megkönnyebbülés, sem mint teher a csapat számára, hiszen számítottak már a közelgő rossz érkezésére.

A Kihívók egyöntetűen kijelentették, ha Bogi döntene arról, hogy ki menjen ki Párbajozni, és nem kérdezné meg a többiek véleményét, és nem együtt döntenének, akkor örökre magára haragítaná vele csapatát.

Kattints, és nézd vissza a teljes adást!

Korhatár: korhatárra tekintet nélkül

2020. március 25. 22:47

Címkék: exatlon_2evad   Exatlon Hungary



Kapcsolódó anyagok
Gigászi küzdelem zajlott a Villáért az Exatlon Hungary 69. adásában. A Bajnokok és a Kihívók fej-fej mellett haladva harcoltak a mindent jelentő... tovább
Szabó Dorottya igencsak szomorú volt amiatt, hogy rajta múlt az utolsó pont, és elvesztette, ez pedig egy hét Tábort eredményez a Bajnokoknak.  tovább
Tóth Dávid számára voltak olyan módosítások a pályán, melyeknek köszönhetően nem sikerültek olyan jól a futamai a pályákon. Mindezek ellenére... tovább
Adu és Zalán Dave kirohanásáról szeretett volna beszélni a fiúval a nap végén. A Kihívók elmondták Dave-nek, hogy legközelebb nem szabad így... tovább
A Bajnokok a nap végén csalódottan ültek le megbeszélni, hogy vajon miért nem jártak sikerrel a Villajáték során. Több dolgot is megemlítettek,... tovább
A Kihívók szerint az ügyességi feladatokat túlságosan elkapkodják a Bajnokok, nem elég higgadtak, ez okozhatja számukra a vesztüket. A hét még csak... tovább
Dave beordibált a futam közben a Bajnokoknak, a pirosak pedig már nem tudták szó nélkül hagyni az ellenséges megnyilvánulást. Mikor számon kérték... tovább
Óriási örömmel és lelkesedéssel vették be a Villát a Kihívók, rögtön bolondozni kezdtek, amint hazaértek. A kékek bár nagyon boldogok voltak... tovább
Az új ügyességi feladatra Zozo kevésbé tudott ráérezni, véleménye szerint sokszor egy-egy dobás döntött arról, hogy ki viszi el a pontot. tovább
Dave szerint bár ma mindent beleadtak a mai versenyen a Bajnokok, és sokszor elhúztak mellettük, végül mégis a Kihívók tökéletes taktikája, és... tovább



© TV2 Zrt.    |    Impresszum    |    Adatkezelési szabályzat    |    Felhasználói szabályzat    |    Kereskedelmi információk
Powered by Neoport Core CMS