Fordulat, taktika, vérre menő küzdelem: Párban harcoltak az exatlonisták


Eddig sosem látott feladatban kellett helytállnia a versenyzőknek, hiszen ezúttal nem magukért kellett küzdeniük, hanem egymásért! Ez rendesen felkavarta az eseményeket, hiszen egy teljesen új taktikát kellett kidolgoznia a versenyzőknek.

Adás előtt: A Bajnokok elképesztően teljesítettek eddig: Zsinórban három napot is elhoztak, ezzel pedig nem csak Villát, de az Élményt is megszerezték. A csapat szeretné, ha az előnyt is megkaparinthatnák, hiszen ez lehet a kulcsa a pénteki Végjáték sikerének.

Adás előtt: A kihívó lányok arról beszélgettek, kinek miylen esélye lenne a Párbajon. Viszont mivel nincsenek ellentétek csapaton belül, így nagyon nehéz lenne bárkit is választani!
 

A Kihívók csapatának szokatlanul indult a reggel: Társuk, Dave eddig az utolsók közt ébredt fel, általában ő pihent a legtovább. Ám ez a reggel más, mint a többi: A versenyző elsőként ébredt fel, amit társai nem tudtak mire vélni. Eddig példátlan negatív hullámon van a Kihívók csapata: A Kihívók zsinórban három napot is elvesztettek, ám a csapatot ezúttal a veszteség nem egymás ellen hangolta. A kékek motiváltabbak, mint valaha és mindenre képesek a győzelem érdekében. Novák Zalán lassan beleáll, hogy ő a csapat kapitánya: Ezt a hatalmat szeretné arra fordítani, hogy a csapat a lehető legjobban teljesítsen a delegálása alatt. Minden felelősséget vállal döntéseiért, úgy érzi, felnőtt a feladathoz. "Szerintem eléggé egyben van most a csapat"-fogalmazott Kempf Zozo. A Bajnok csapat férfi tagjai újabb hadműveletet eszeltek ki az egységük megőrzése érdekében. Mórádi Zsolt szerint az újonnan érkezők új tüzet hoztak a csapatba, amit fel tudnak használni a Futamok során. Novák Zalán véleménye szerint minden embernek másra van szüksége, ezért versenytársait személyre szabottan próbálja motiválni a legjobb teljesítmény érdekében. Az eszeveszett küzdelem, a két hetes Végjáték a Bajnokok részéről férfi, a Kihívók oldaláról női kiesővel végződhet... Mórádi Zsolt elképesztően derűlátó mind az Előny, mind pedig a Végjátékkal kapcsolatban. A versenyző szerint a Bajnokoknak hatalmas lendületet adott a telefonhívás, valamint a Villa megszerzése is és teljes erejükön azon vannak, hogy sikerre vigyék a hét további küzdelmeit is. Kocsis Alexandra megosztotta társaival a Párbajon szerzett tapasztalait. A versenyző elárulta, a Párbaj helyzete elképesztően nehéz, de az sem könnyű, mikor csapattársai Párbaját kellett végignéznie... Novák Zalán szerint a legfontosabb, hogy a Kihívók csapata elengedje a múltat és fejben teljesen a pályán legyenek. Eddig soha nem látott párviadalnak lehettünk szemtanúi, ahol az előnyért folyt a küzdelem. Az első futamban Gabi, Zsolt és Bogi, Zalán párosa mérettettek meg. Mórádi Zsolt és Busa Gabriella szerezte meg az első pontot a páros Futam alatt: Taktikájukról, tapasztalataikról és első benyomásukról Gelencsér Timi kérdezte a Bajnok versenyzőket. Az előnyért folytatott háborúban rögtön az első futam után átvették a vezetést a Bajnokok. Vajon milyen izgalmakat tartogatott a folytatás? Aratnak a Bajnokok páros csapatai, ugyanis a Kihívók eddig egyetlen egy pontot sem tudtak szerezni. Eddig a pirosak állnak jobban az életbe vágóan fontos előnyért folytatott csatározásban, amit a csütörtöki Végjátékban érvényesíthet majd a mai győztes csapat. Az 5. futamban a két futóember Dorka és Viki, a két befejezőember pedig Dávid és Ádi voltak. Vajon melyik duó volt a jobb? Láthatóan foggal-körömmel küzdöttek a csapatok a Végjátékban felhasználható előnyért, de ez a kiváltság csak a győztes csapatot illeti meg. Vajon a kékek vagy a pirosak párosai szerzik meg az áhított nyereményt? A 7. futamban új felállásban álltak pályára a párosok. Ezúttal a Bajnokoktól Szandin, Zozon és a Kihívóktól pedig Dorcin és Dave-n volt a sor, hogy bizonyítson. Futamról futamra jöttek fel a Kihívók, ami a pontszámokat illeti, de még mindig nem érték be a pirosakat. Lehet, hogy a 8. futamban végre egyenlíteni tudtak? Elképesztő hajrá a két csapat között, de vajon hogy ért véget a futam? Kattints a videóra! Minden erejüket be kell vetni a versenyzőknek, hiszen a csapatmunkán sok múlik! 6:4 az állás és a verseny még koránt sem ért véget! A csapatoknak most tényleg cspaatként kell bizonyítaniuk! Ne maradj le róla! Besenyei Bogi és Böjte Dave párosának jóvoltból a Kihívók eggyel közelebb kerültek a győzelemhez: A sikeres Futamuk után Gelencsér Timinek mesélték el, milyen volt a pályán együtt teljesíteniük. Gyönyörű taktikai munka áll a háttérben mindkét csapatnál. Hihetetlen összecsapásnak lehettünk szemtanúi! Egyenlő az állás, de a versenyzők fáraadnak! Vajon hogy ér véget küzdelem? A Bajnokok vezetnek, azonban a Bajnokok szorosan a nyomukban.... Vajon mi lesz ennek a vége? A csapatok készen állnak a küzdelemre! Hiszen hamarosan kiderül ki nyeri az Előnyt! Meccslabdánál a Bajnokok! Vajon sikerül élniük a lehetőséggel és megnyerik az Élményt? Novák Zalán letaglózva beszélt Palik Lászlónak a vereségről: A versenyző gratulált a Bajnok csapatnak a győzelemhez, a kékeknek azonban mindenképpen át kell beszélniük a táborban, hol ment el a küzdelem. Szabó Dorottya véleménye szerint a Bajnok csapat megállíthatatlan: A kékek teljes erőbedobással teljesítenek és minden követ megmozgatnak, hogy elkerüljék a Párbajt. Kempf Zozo szerint nem szabad elbízni magukat, de a csapat készen áll az eddigi talán legnehezebb küzdelemre. A nap fáradalmait a Bajnokok a medence mellettpihenték ki: A beszélgetés során Kempf Zozoz bevallotta, ez volt számára a legdurvább küzdelem és volt pillanat, hogy azt hitte, nem fogja tovább bírni. Mórádi Zsolt szerint a csapat taktikája abszolút beválik, ám nem szabad, hogy elbízzák magukat. Novák Zalán nincs megelégedve teljesítményével, ám ebből táplálkozik: A versenyző megfogadta, hogy amit ma nem adott ki magából, holnap duplán fogja. A Kihívókat letaglózva az újabb vereség: Igyekeznek azonban erőt nyerni belőle és nem csüggedni. Besenyei Boglárka szerint a csapat minden tagja egymás támaszaként szolgál most, hogy soha nem látott vesztes szériába kerültek. A Kihívók csapata egyértelműen a holnapi küzdelemre készül, ám eltérő véleményen vannak azzal kapcsolatban, mi okozza a sorozatos vesteségeket. A Bajnokok csapatát nagyon meglepte Harcsa Norbi szárnyalása: Mórádi Zsolt szerint a versenyző abszolút megérkezett a játékba. Harcsa Norbi elárulta társainak, mire gondolt Futamok közben ,ami pozitív hatással volt telejsítményére. Novák Zalán és Adu Laci mély beszélgetést folytattak, arról, mennyire rossz, hogy nem tudtak pontot hozni! Elképesztő őszinteség a Bajnok lányok között! Hihetetlen megbeszélésen estek át a lányok. Palik László exkluzív videóban árulta el, hogyan fog alakulni a mai váltóverseny. A részletes szabályrendszerért kattints a videóra! A teljes adásért kattints IDE!

Korhatár: korhatárra tekintet nélkül

2020. február 19. 22:48

Címkék: Exatlon Hungary   exatlon_2evad



Kapcsolódó anyagok
 A dominikaiak sem tudták megfékezni a teljes gőzzel száguldó magyar válogatottat.  tovább
˝Unokáidnak tudod mondani, az olimpiai ezüst mellett átélted ezt is ˝ - mondta Novák Zalán Tóth Dávidnak. Valamennyi Bajnok és Kihívó az eddig... tovább
Adás előtt: Zozo és Geri ismét meglepő felfedezést tettek a kékek versenyzőjével kapcsolatban, ugyanis a fiúk megítélése szerint Dave nem tudja... tovább
Adás előtt: Pap Dorci szobájában látogatta meg Böjte Dave-t, hogy kikérje egy csapattársukat véleményét egy fontos témában. A lány szerint... tovább
Kőkemény összecsapásra számíthatunk Magyarország és Törökország között a Nemzetek Kupáján. Vajon sikerül a magyar csapatnak legyőznie... tovább
Folytatódott a Nemzetek Kupája, ahol a magyaroknak most a dominikaikkal kellett összecsapniuk. Hogy milyen izgalmakat tartogatott a 66. adás, az kattintás... tovább
Viki és Dorci arra lettek figyelmesek, hogy Bogi a Bajnokoknak, legfőképp a fiúknak szeretne imponálni. A két Kihívó lány észrevette, csapattársuk... tovább
Viki és Dorci egy kis csajos pletykálkodásra ültek össze a nap végén. A lányok szerint Dávid ég Bogi között alakul valami, ugyanis állandóan... tovább
A Bajnokok megosztották Zozo-val a mai pályával kapcsolatos élményeiket. Véleményük szerint az ügyességi feladatra ma jobban ráéreztek,... tovább
A Kihívók szerint egyénenként mindenkinek más a versenybeli taktikája, A lesérült Derzsi Viki azonban egy picit szeretne hozzátenni a versenyhez,... tovább



© TV2 Zrt.    |    Impresszum    |    Adatkezelési szabályzat    |    Felhasználói szabályzat    |    Kereskedelmi információk
Powered by Neoport Core CMS