Erre még nem volt példa az Exatlon Hungary történetében! - Ezt meg kellett ismételni


Fokozódtak az izgalmak, kedden a Hármak viadalával folytatódott az Exatlon Hungary. Egy igen különös eset is történt a futamok során, Patrik és Dombi versenyénél célfotóra volt szükség, ám az sem hozta meg a végeredményt. Az izgalmas összecsapásokat idézd fel az összefoglalóban!

Mischinger Péter szerint Timi és Reni tartanak Katától. A Kihívók egyetlen versenyben maradt női versenyzője elárulta, ő is tart ellenfeleitől, és erősnek érzi az egységüket. Hogy Peti szerint Katának mikor kell ˝felkötnie a gatyát˝, azt a videóból megtudhatod!


Gelencsér Timi Esztergályos Patriknak elárulta, hogy Rákóczi Renivel őt szeretnék a végső Döntőben látni. Timi úgy érzi, hogy Patrik nehezebben küzd meg egykori csapattársával, és visszavesz az erejéből.

Patrik reggel Timivel beszélgetett a közelgő fináléról, és szóba került a Bajnok lányok félelme is Katával szemben. A vívó úgy látja, hogy a Kihívó élni szeretne a második lehetőségével, és nem fogja magát könnyen adni, de nem legyőzhetetlen.

Kata győzni szeretne, de nem akar túlságosan rágörcsölni a versenyre, szerinte ezen a ponton már rossz nem történhet. A Kihívó örülne, ha Petivel együtt jutnának el a legvégsőkig. A Hármak viadala előtt Mischinger Péter elárulta, mi az a két dolog, amit még mindenképpen meg szeretne tenni az Exatlon Hungary-ben... A versenyző már most boldognak érzi magát, hiszen meg van a dobogó alja, de készen áll arra is, hogy magasabb fokra álljon. Gelencsér Timire jól hat a versenydrukk, ezért úgy érzi, hogy be tud jut a legjobb négy közé. Patrik a Hármak viadalának kezdete előtt árulta el Palik Lászlónak, hogy hogyan éli meg azt, hogy ilyen sokáig eljutott az Exatlon Hungary-ben, sőt az is kiderült, mi élteti őt igazán... Kezdetét vette a Hármak viadala, melyet Rudi és Peti futama nyitott meg. A Hármak viadalának első női futamában Rákóczi Reni és Huszti Kata mérkőztek meg egymással. Hatalmas harcot vívott a Hármak viadalában Esztergályos Patrik és Dombi Rudolf. A folytatásban Rákóczi Reni és Gelencsér Timi is szembeszállt egymással. A következő futamban Esztergályos Patrik és Mischinger Péter vívta meg szédületes harcát. Nincs pihenő, a tét hatalmas a Hármak viadalában, ahol most Gelencsér Timinek és Huszti Katának kellett összecsapnia egymással. A Hármak viadala során másodjára is megmérkőzött egymással Dombi Rudolf és Mischinger Péter. Kiélezett csatában harcolt újra egymással Rákóczi Renáta és Huszti Katalin! Esztergályos Patriknak és Dombi Rudolfnak újra rajtvonalhoz kellett állniuk az Exatlon Hungary 77. adásában. Ma már egyszer mentek egymás ellen, akkor Timi nyert. Vajon most Reni lett a nyerő? A versenyzők egyre jobban közelednek a drámai végkifejlethez. Ezúttal Patrikon és Péteren volt a sor, hogy megmérkőzzenek. Ismét egymással szembekerült Timi és Kata. Vajon a Kihívó sikerszériája folytatódott? Teljesen együtt haladt Rudi és Peti. Vajon kinek sikerült elvennie még egy életet a másiktól? Ennek a futamnak a vesztese már biztos Párbaj résztvevő lesz. Vajon Timi vagy Reni maradt alul? Dombi Rudolf és Esztergályos Patrik futama végén elképesztő dolog történt... Nézd meg Te is Palik László bejelentését az eset kivizsgálása után! Rudin és Patrikon volt a sor, hogy harmadjára is megmérkőzzenek egymással. Vajon Reni vagy Kata húzta be az újabb pontot a harmadik futamukban? Amennyiben Patrik veszít ebben a futamban Péter ellen, úgy Párbajozni kényszerül. Vajon ki húzta be a pontot? Leszakadt az ég Dominikán, de ezzel mit sem törődve vette az akadályokat Rudi és Peti. A zuhogó eső még jobban nehezítette az amúgy sem könnyű pályát. Vajon Peti vagy Rudi jutott be a férfi Döntőbe? Kata hihetetlenül boldog amiatt, hogy már biztos helye van a Döntőben. Úgy érzi, hogy korábban ez a pálya ugyan okozott számára nehézséget, de új technikájának köszönheti, hogy végül hihetetlen győzelmet aratott Peti nem titkolta, hogy csalódott amiatt, hogy nem sikerült elsőként bekerülnie a Döntőbe. A Kihívó elárulta, hogy bár szomorú, de a célját nem adta fel, így a következő lépése az lesz, hogy kiejti Patrikot a versenyből... A Bajnok győzött, és ezáltal bejutott a férfi Döntőbe, de sokkal nagyobb elvárásai vannak önmagával szemben. Olimpiai bajnokként ennyi nem elég a sportolónak... Reninek Timivel kell Párbajozni, de a két Bajnok közül bármelyikük is jusson tovább, a másik mindképp örülni fog neki. Huszti Kata és Dombi Rudolf boldogan tértek haza a Hármak viadaláról, a többiek azonban nem örültek felhőtlenül annak, hogy nem úgy alakult a verseny, ahogy azt korábban eltervezték. Gelencsér Timi elárulta, szerette volna elkerülni, hogy Renivel kelljen majd harcolnia, ám egy dolog még őt is meglepte saját magával kapcsolatban... Bekövetkezett az amitől Gelencsér Timi és Rákóczi Reni tartott, egymás ellen kell majd harcolniuk a versenyben maradásért. Timi elárulta, egy Patrik-Ungi kaliberű Párbajt szeretne, amin Reni igencsak meglepődött. A Hármak viadala után Kata és Peti a többiek teljesítményét elemezték, sőt az is kiderült, hogy mennyire van elkeseredve a Kihívók gladiátora amiatt, hogy nem sikerült bejutnia a legjobb négy közé a keddi versenynapon. Feszült hangulatban telt a Hármak viadala. Huszti Kata nem tudott örülni a nyereségének, és ez aggodalommal töltötte el. Peti elárulta, Patrikon hasonló érzelmeket lát, mint amiket ő maga is átél. Timi, Reni és Patrik a Hármak viadalának végeredményéről beszélgettek. Reni úgy véli, hogy Patrik érdemelte volna meg leginkább, hogy elsőként bejusson a Döntőbe, majd azt is elárulta, hogy miért ijedt meg Dombi Rudolftól... Timi, Reni és Patrik a Hármak viadalának végeredményéről beszélgettek. Reni úgy véli, hogy Patrik érdemelte volna meg leginkább, hogy elsőként bejusson a Döntőbe, majd azt is elárulta, hogy miért ijedt meg Dombi Rudolftól... Az Exatlon Hungary 77. adásában kiderült, hogy kik jutottak be elsőként a Döntőbe. A teljes adásból megtudhatod, hogy kik győzedelmeskedtek a hét egyik legfontosabb napján.

Korhatár: korhatárra tekintet nélkül

2019. április 16. 10:28

Címkék: Exatlon Hungary   bajnokok   kihívók   palik lászló   dombi rudolf   gelencsér tímea   rákóczi renáta   mischinger péter   exatlon hungary teljes adás   geoblocked   esztergályos patrik   huszti katalin



Kapcsolódó anyagok
Itt a vége: Kiderült, hogy ki lett a több hónapos kemény versengés abszolút győztese. A teljes adásból megtudhatod, hogy ki emelhette magasba a... tovább
Éld át újra az Exatlon Hungary győztesének, Huszti Katának a legemlékezetesebb pillanatait! tovább
Több hónapos emberfeletti küzdelem után kiderült, ki az Exatlon Hungary abszolút győztese. A 2019-es verseny Bajnoka, a 20 millió forint és a trófea... tovább
Esztergályos Patrik lett az Exatlon Hungary ezüstérmes versenyzője. A Bajnok nem sajnálja Huszti Katától a fődíjat és nagyon örül, hogy a... tovább
Elérkezett Huszti Kata és az Exatlon Hungary legutolsó futama! Vajon Kata hogyan teljesített a pályán? tovább
Esztergályos Patrik rengeteg szép pillanattal lett gazdagabb az Exatlon Hungary alatt, ezeket gyűjtöttük össze egy videóba. Idézd fel őket! tovább
Esztergályos Patrik minden erejét beleadta az utolsó futamába! tovább
Nincs megállás: Huszti Kata elképesztő erővel lendült neki a harmadik pályának! tovább
Esztergályos Patrik kezdte a kört a harmadik pályán! Vajon sikerült megdöntenie Mischinger Péter idejét? tovább
Mielőtt elérkezett volna a mindent eldöntő, végső összecsapás ideje Palik László még egy utolsó lehetőséget adott Esztergályos Patriknak és... tovább

© TV2 Zrt.    |    Impresszum    |    Adatkezelési szabályzat    |    Felhasználói szabályzat    |    Kereskedelmi információk
Powered by Neoport Core CMS