Kilátástalan a Bajnokok helyzete, újabb súlyos vereséget mértek rájuk a Kihívók


Ma este minden eddiginél fontosabb volt az előny megszerzés a csapatoknak, hiszen elképesztő segítség lesz majd a fölény a csütörtöki Végjátékban. Összefoglaló cikkünkből felidézheted, mi történt az Exatlon Hungary 63. adásában!

A Kihívók a Jutalomjáték által egy igazán különleges nyereménnyel gazdagodtak, felfedezhették Dominika fővárosát. Mischinger Péter belekóstolt a turista életérzésbe is, és egy új szettel lepte meg csapattársait.

Gelencsér Timi és Rákóczi Reni edzőnek csapott, és kemény instrukciókkal látták el a Bajnok fiúkat, akik kitartóan állták a sarat. Hogy milyen hangulatban telt az edzés, azt a videóból megtudhatod!

A Bajnok fiúk már többször panaszkodtak arra, hogy kevés futamban vesznek részt, és ez a hátrányukká válik. A videóból megtudhatod, hogy Rákóczi Reni miként orvosolná ezt a problémát.

Rudi és Patrik hálájukat szerették volna kifejezni a lányoknak a reggeli edzés miatt, így meglepték őket egy apró játékkal. Hogy mit szóltak hozzá a Bajnok lányok, az a videóból kiderül! Nem igazán tudtak betelni Santo Domingo látványával a kékek. Egy igazi városnéző túrának lehettek a részei, ami Hannát annyira feltöltötte minden szempontból, hogy úgy érzi ennek köszönhetően akár a verseny végéig is kitarthat lelkesedése. A két Bajnok nem érti, hogy Rudi miért nem veszi ki a részét a versenyeken. Mikiék úgy érzik ez nem korrekt a többi csapattaggal szemben pláne, hogy most mindenkinek a maximumot kell nyújtania, ha nem akarnak még több vereséget elszenvedni. Mischinger Péter a verseny előtt Palik Lászlónak bevallotta: felüdülés volt számára a városnézés, de hátrányt is okozni fog számára a mai versenyben. Hogy pontosan miért, azt a videóból megtudhatod! Ungvári Miklós még mindig az előző napi vereség hatása alatt áll, de bízik benne, hogy ezúttal másképp alakul a Jutalomjáték. Az első futamban Jóni Máté és Mischinger Péter mérte össze az erejét. Vajon ki remekelt jobban az ügyességi játéknál? 1:0-ra vezettek a Bajnokok, amikor jött Livi és Hanna futama. Vajon ki lesz az aki előbb érez rá a katapultra? Fontos előnyre tehet szert ma a győztes csapat. Vajon Renit vagy Katát motiválta ez jobban? Szélsebesen vette az akadályokat Rudi és Peti. Vajon ki szerezte a pontot? 3:1-re vezetnek a Kihívók. Vajon Timi fel tudta zárkóztatni a Bajnokokat? A Kihívók nagyon érzik a pályát. A rajthoz Livi és Kata állt, de ki szerezte a pontot? A Kihívók elhúztak, így most Máténál van a lehetőség, hogy egy ponttal felzárkóztassa a Bajnokokat. Hanna nagyon érzi a pályát, vajon megszerzi a Kihívók 7. pontját? A következő futamban Renin volt a sor, aki Katával vívott harcot. Az állás 7:2 a Kihívók javára. Dombi Rudolf most pontot szerezhet a Bajnokoknak. Reni és Kata futama következett. Vajon melyik amazonnak sikerült ponot szereznie? Ungvári Miklós az első körét futotta Mischinger Péter ellen. A Bajnok még mindig úgy látja, hogy nem találták meg a sorozatos vereségek ellenszerét, de rajta vannak, hogy ismét győztesként kerüljenek ki a versenyekből. Máté abban bízott, hogy a Jutalomjáték napján fordul a kocka, és végre a Bajnokok húzzák be a győzelmet, de ez nem így alakult. A pirosak elkeseredve keresték a vereség okait a verseny után... Péter büszke Hannára és Katára, amiért ekkora fölénnyel ismét nyerni tudtak a Bajnokokkal szemben. A Kihívó úgy látja ezúttal nem csak ügyességük és gyorsaságuk volt a döntő, hanem a szerencse is, ami melléjük állt a verseny alatt. Hanna úgy látja, hogy hihetetlenül feltöltődtek a városnéző túra alatt, de szerinte nem feltétlen ennek köszönhetik győzelmüket. A Kihívó nem tudja a siker konkrét okát, viszont elárulta, ezt a pályát kimondottan élvezte. Huszti Kata Palik Lászlónak értékelte a Kihívók eddigi heti teljesítményét. A Kihívó elmondta, ha a bennmaradásért kell harcolnia, akkor sokkal jobban fog küzdeni mint legutóbb, de semmi esetre sem szeretne Hannával Párbajozni a verseny során. Hogy miért, azt a videóból megtudhatod! Eddig mesésen alakult a Kihívók hete mivel ismét egy újabb győzelmet zsebelhettek be. Peti úgy látja, hogy a pirosak fejben nincsenek ott a pályán, ezért kapnak ki állandóan, de Fodor Rajmund hiánya is visszaveti a Bajnokokat. Csúfos vereséget szenvedtek a Bajnokok a Kihívók ellen. Esztergályos Patrik szerint elkapták a fonalat, míg Dombi Rudolf szerint a lendületben maradásuk lehet a titok. A Bajnokok nehezen viselik a nagy arányú vereségeket. Úgy érzik, nehezen tudnak felülkerekedni ezen a problémán, és csak kifogásokkal kezelik ezt a helyzetet. A Kihívók szerint a Bajnokok a feszültség miatt nem tudják összeszedni magukat. Hanna úgy érzi, hogy a pirosak lányai nem tudnak azonosulni bizonyos csapattársakkal, és ez okozza a szétesésüket. Livi szerint Miki haragszik rá, amiért vereséggel végződött a Bajnokok számára a Jutalomjáték. Reni és Timi rögtön helyre igazította az elkeseredett versenyzőt, úgy vélik ez a szomorú végkimenetel nem egy ember hibája. A Bajnok lányok a gyötrelmes vereség után tudatosították magukban, hogyha holnap elvesztik a Végjátékot, akkor közülük kell valakinek elhagyni a versenyt. Reni el tudja képzelni, hogy ő menjen Párbajra, hiszen az egész verseny alatt még soha nem tapasztalta meg a kiesés veszélyét.

Nézd vissza a teljes adást!

Korhatár: korhatárra tekintet nélkül

2019. március 27. 13:15

Címkék: Exatlon Hungary   Exatlon Hungary   bajnokok   kihívók   palik lászló   dombi rudolf   ungvári miklós   gelencsér tímea   rákóczi renáta   mischinger péter   szabó-thomka hanna   geoblocked   esztergályos patrik   huszti katalin   provoda jodes   jóni máté   murvai lívia



Kapcsolódó anyagok
Az Exatlon Hungary Bajnokának a műsor előtt sem voltak eseménytelenek a napjai, ám most még inkább szoros a napirendje. A TV2.hu stábtagjai végig ott... tovább
Hihetetlen hangulatban telt a hétvégi Exatlon Hungary közönségtalálkozó. Az exatlonisták elmondták, mennyire fontos volt számukra ez a nap, illetve... tovább
Május 26-án került megrendezésre az Exatlon Hungary közönségtalálkozó, ahol rengeteg Bajnok és Kihívó tette tiszteletét. Mi végig ott voltunk... tovább
Az Exatlon Hungary győztese, Huszti Kata betekintést engedett mindennapjaiba. A verseny óta gyökeresen megváltozott az élete, de a műsor előtti... tovább
Valamennyi Bajnok és Kihívó kilátogatott a  hétvégén megrendezett kick-box világkupára, ugyanis Jóni Máté, Murvai Lívia és Rákóczi Reni is... tovább
Az Exatlon Hungary legjobb férfi Kihívója bevezette a TV2.hu stábját a gladiátor küzdelmek rejtelmeibe. Vestator elmesélte, mikor kezdődött és... tovább
Éld át újra az Exatlon Hungary győztesének, Huszti Katának a legemlékezetesebb pillanatait! tovább
Több hónapos emberfeletti küzdelem után kiderült, ki az Exatlon Hungary abszolút győztese. A 2019-es verseny Bajnoka, a 20 millió forint és a trófea... tovább
Esztergályos Patrik lett az Exatlon Hungary ezüstérmes versenyzője. A Bajnok nem sajnálja Huszti Katától a fődíjat és nagyon örül, hogy a... tovább
Elérkezett Huszti Kata és az Exatlon Hungary legutolsó futama! Vajon Kata hogyan teljesített a pályán? tovább

© TV2 Zrt.    |    Impresszum    |    Adatkezelési szabályzat    |    Felhasználói szabályzat    |    Kereskedelmi információk
Powered by Neoport Core CMS