Félbeszakadt a Párbaj: Súlyos sérülés az Exatlon Hungary-ben


Elérkezett a Medál játék és a Párbaj napja, azonban a pályán egy nem várt fordulat történt: Provoda Jodes súlyosan megsérült, kórházba kellett szállítani, így a sorsdöntő összecsapás végül elmaradt...

Jodi és Peti is feszült éjszakán van túl, idegesek a Párbaj miatt. A Kihívók gladiátora az egyik legerősebb játékosnak tartja csapattársát, de abban reménykedik, hogy ha le tudja magát nyugtatni, az ügyességi játéknál is győzedelmeskedhet. 



A Bajnokok a reggelinél hiányolták az asztaltól Jóni Mátét, aki még az igazak álmát aludta, így csapattársai úgy gondolták, hogy megtréfálják a hétalvót. Hogy mit szólt ehhez Máté, azt a videóból megtudhatod!



Szabó-Thomka Hanna és Huszti Kata egymás között beszélték meg vajon ki fog győztesként visszatérni a Párbajból és ők kit várnának szívesen. Hogy mit gondolnak a Kihívó lányok, az a videóból kiderül!



Timinek és Reninek is feltűnt, hogy Rudi egyre kevesebbet fut és kihúzza magát a futamok alól. A tegnapi Végjátékban Patrik négyet, míg Rudi egyet sem versenyzett. Hogy mit gondolnak erről pontosan a Bajnok lányok, az a videóból kiderül!



A legkedvesebb emlékeket mesélték el egymásnak a Kihívók a Párbaj előtt. Szabó-Thomka Hanna szerint bármelyik fiú megy ma haza, nagy űrt fog maga után hagyni. Dombi Rudi a Medál játék előtt elmondta gondolatait a többieknek. Úgy érzi, tehermentesen és felszabadultan állhatnak oda a versenyre, hiszen tőlük senki nem fog ma Párbajozni, és egyre közelebb kerülnek ahhoz, hogy kiejtsék a kékeket.

Palik László Jodit kérdezte a Párbajról. A Kihívó elmondta, próbálja pozitívan és boldogan megélni a küzdelmet. Mindent meg fog tenni a győzelemért, de nem bánja ha haza kell mennie. A tegnapi Végjáték alkalmával Mischinger Péterben valami megváltozott és újból érzi azt a tüzet, amit már nagyon rég nem élt át. Úgy gondolja, ez ki fog tartani a végső döntőig, ezért ő ma nem tervez még hazamenni. Kata arról mesélt a verseny előtt, hogy téthelyzetben miért nem tudnak úgy teljesíteni a Kihívók ahogy szeretnének. A válaszért nézd meg a videót! Palik László Hannát kérdezte a Medál játék előtt. A Kihívó szeretné megtartani magának azt az előnyt, hogy lányok közül neki legyen a legtöbb ebből az értékes ˝ékszerből˝. Így ma is minden meg fog tenni, hogy begyűjtsön egyet. Az Exatlon Hungary házigazdája Jóni Máté tegnapi teljesítményét dicsérte, aki többször is ˝végigszántotta˝ a pályát a Végjátékban, A Bajnok szerényen nyilatkozott. Hogy mit mondott pontosan, az a videóból kiderül! Az eső is eleredt a Medál játék első férfi körében, amiben Máté és Peti küzdött meg egymással. Az első női futamban Livi és Hanna küzdött meg egymással az elődöntőbe jutásért. Reni és Kata is nagyon akarja a Medált, de vajon ki jutott a női Elődöntőbe? Az első férfi Elődöntőbe Patrik és Jodi csapott össze. A kékek versenyzőjének szüksége lenne a Medálra, hiszen ma még egy Párbaj is vár rá. Az már biztos, hogy mindkét Medál a piros csapatban lesz. Ismét két Bajnoknak kellett megküzdenie egymással. Vajon Livi vagy Reni volt a jobb? Rudinak már van egy Medálja, de Máténak még nincs. Vajon ki lesz az ellenfele Patriknak? A női Döntő első körében Timi és Reni vívott harcot a Medálért. A férfi Döntő első körében Patrik és Máté küzdött meg egymással. Vajon ki teljesített jobban? Timi 1-0-ra vezet a női Döntő második köre előtt. Vajon Reni tudott egyenlíteni, vagy Timi bezsebelte a Medált? 1-0-ra vezet Parik, aki már 3 medállal is rendelkezik, ezért Máté mindent belead, hogy Ő is szerezzen magának egyet. Nem adta magát könnyen a férfi Medál. Az állás 1-1. Vajon Máténak sikerült megkaparintania az Exatlon Hungary legbecsesebb kincsét? Két Bajnok örülhetett a Medál játék után. A női versenyző már a második, a férfi pedig az első ˝ékszerét˝ zsebelhette be. Nézd meg a videót, melyben kiderül, hogy értékeltek a nyertesek. Szabó-Thomka Hanna a Medál játék előtt elmondta Palik Lászlónak, szeretné magának megtartani azt az előnyt, hogy neki van a legtöbb Medálja a lányoktól. Mivel a mai játék győztese Timi lett, így már behozta lemaradását Hannával szemben. Kata úgy érzi, nagyon erős csapatot alkottak így négyen, és borzasztó belegondolnia abba, hogy ma egyvalaki távozni fog közülük.

Peti és Jodi búcsú ajándékokat hagytak Katának és Hannának a Párbaj előtt. Nézd meg a videót, melyből kiderül mivel kedveskedtek nekik. Egészen különleges vadászatra indultak a Bajnokok a Villa kertjében, ami sokkal küzdelmesebbre sikerült, mint ahogy azt elképzelték. A fiúk végül sikerrel jártak, ám Lívi ennek nem igazán örült...

Palik László Jodit és Petit kérdezte a Párbaj előtt. Peti elmondta készen áll ha búcsúznia kell, de nyertesként megy haza mindenképpen. A Kihívó arról is vallott, mitől lesz más ez a Párbaja, mint az előző.

Mischinger Péter és Provoda Jodes nagy erőkkel lendültek át az akadályokon, amikor Jodi ujja kificamodott, és azonnal orvost kellett hívni hozzá. A sérült Kihívó hiába mondta, hogy nem érez fájdalmat, és folytatná a versenyt, a kifordult végtaggal kórházba kell mennie. Jodi ujja elmozdult a helyéről, azonnal kórházba szállították. A Kihívók nem bírtak tétlenül várni, ezért Palik Lászlóval meglátogatták csapattársukat. Hogy mit mutatott a röntgen, és mit mondott a doktor, azt a videóból megtudhatod! Provoda Jodes sérülése után Palik László bejelentette: a Párbajt befejezik. A Kihívók és a műsorvezető ezután együtt indultak a kórházba, hogy Jodi mellett lehessenek. A Kihívók nem értik, hogy történhet velük ennyi balszerencse. Az elvesztett Végjáték után, a Medál játéban sem tudtak megkaparintani egy védettséget jelentő tárgyat sem, a Párbajban pedig súlyos sérülést szenvedett Jodi. Jodi vidáman tért vissza a Táborba. A többieknek részletesen mesélte el a kórházban tapasztaltakat. A Kihívó nem akar tétlenkedni: alig várja, hogy újból versenyezzen.

Korhatár: korhatárra tekintet nélkül

2019. március 22. 21:42

Címkék: Exatlon Hungary   Exatlon Hungary   bajnokok   kihívók   geoblocked   bajnokok   kihívók   palik lászló   dombi rudolf   ungvári miklós   gelencsér tímea   rákóczi renáta   mischinger péter   szabó-thomka hanna   exatlon hungary teljes adás   geoblocked   esztergályos patrik   huszti katalin   provoda jodes   jóni máté   murvai lívia



Kapcsolódó anyagok
Az Exatlon Hungary 60. adásában a Medál játék keretein belül csaptak össze a versenyzők. Utána következett a Párbaj, ahol egy hirtelen mozdulatot... tovább
Az Exatlon Hungary Bajnokának a műsor előtt sem voltak eseménytelenek a napjai, ám most még inkább szoros a napirendje. A TV2.hu stábtagjai végig ott... tovább
Hihetetlen hangulatban telt a hétvégi Exatlon Hungary közönségtalálkozó. Az exatlonisták elmondták, mennyire fontos volt számukra ez a nap, illetve... tovább
Május 26-án került megrendezésre az Exatlon Hungary közönségtalálkozó, ahol rengeteg Bajnok és Kihívó tette tiszteletét. Mi végig ott voltunk... tovább
Az Exatlon Hungary győztese, Huszti Kata betekintést engedett mindennapjaiba. A verseny óta gyökeresen megváltozott az élete, de a műsor előtti... tovább
Valamennyi Bajnok és Kihívó kilátogatott a  hétvégén megrendezett kick-box világkupára, ugyanis Jóni Máté, Murvai Lívia és Rákóczi Reni is... tovább
Az Exatlon Hungary legjobb férfi Kihívója bevezette a TV2.hu stábját a gladiátor küzdelmek rejtelmeibe. Vestator elmesélte, mikor kezdődött és... tovább
Éld át újra az Exatlon Hungary győztesének, Huszti Katának a legemlékezetesebb pillanatait! tovább
Több hónapos emberfeletti küzdelem után kiderült, ki az Exatlon Hungary abszolút győztese. A 2019-es verseny Bajnoka, a 20 millió forint és a trófea... tovább
Esztergályos Patrik lett az Exatlon Hungary ezüstérmes versenyzője. A Bajnok nem sajnálja Huszti Katától a fődíjat és nagyon örül, hogy a... tovább

© TV2 Zrt.    |    Impresszum    |    Adatkezelési szabályzat    |    Felhasználói szabályzat    |    Kereskedelmi információk
Powered by Neoport Core CMS