Jodi kiakadt, Péter kifakadt: Ismét revansot vettek a Bajnokok a Végjátékban


Ma este a Bajnokok és a Kihívók minden erejüket összeszedve küzdöttek meg egymással a Végjátékban. Hogy miként alakult a mérkőzés, azt megtudhatod az összefoglalóból!

Rudi és Patrik számba vették, hogy mi lenne akkor, ha ismét Patrik vállát nyomná az a súlyos döntés, miszerint neki kell kijelölnie a Bajnokok közül a Párbaj egyik résztvevőjét. A versenyző örülne, ha nem kerülne megint ilyen nyomás alá, de ha úgy alakulna, akkor most is a csapat segítségét kérné.

A kékek abban reménykednek, hogy a Bajnokok között hátha ellentét alakul ki, amikor az ügyességi feladatot kell kiválasztaniuk. Ez volt ugyanis a Jutalomjáték nyereménye, amit a pirosak zsebeltek be.

Jodes és Hanna szerint Kata eddig a Végjátékok napján túlságosan izgult, ami a teljesítmény rovására ment. Most abban bíznak a Kihívók, hogy ezt a fajta feszengést Kata levetkőzte, és képes lesz a maximumot nyújtani.

Súlyzókat emelgetve gőzerővel készültek a Bajnokok a Végjátékra. Miki felhívta Máté figyelmét arra, hogy ez egy nagyon fontos nap, és örülne, ha az eddigi formáját hozná ma is. Péter úgy látja, hogy már a győzelem kapujában állnak, de még nem léptek be rajta. A kékek elszántak, és mindent meg fognak tenni, hogy valósággá váljon ez a nagyon várt diadal. A Villa teraszát átmenetileg gyakorlópályává alakították át a Bajnokok. Máté szeretne minél felkészültebben menni a Végjátékra, ezért a reggelt gyakorlással töltötte csapattársait is bevonva. A Villa teraszát átmenetileg gyakorlópályává alakították át a Bajnokok. Máté szeretne minél felkészültebben menni a Végjátékra, ezért a reggelt gyakorlással töltötte csapattársait is bevonva. Péter egy merész ötlettel állt elő, amikor felvetette csapattársainak, hogy pingálják ki a saját testüket. A Kihívó amellett, hogy poénosnak tartja a testfestést, abban is bízik, hogy a Bajnokok ennek láttán egy kicsit megrettennek majd a pályán. A pirosak kiválasztották a számukra legelőnyösebb ügyességi pályát, ugyanis ez volt a nyereményük, amit a Jutalomjátékban elért győzelmükért kaptak. Hogy melyik feladatra esett a választásuk, és mivel indokolták a döntésüket, az a videóból kiderül. Peti nem akármilyen testfestéssel érkezett a Végjátékra, amit Palik László sem tudott szó nélkül hagyni. A Kihívó elárulta, hogy mi volt ezzel a célja, illetve a videóból kiderül az is, hogy a Bajnokok miként fogadták Peti maszkját. A Végjáték első körében Máté és Peti csapott össze. Vajon ki szerezte meg az első pontot? Kiélezett csatában küzdött a győzelemért Gelencsér Tímea és Huszti Katalin. A következő futamban Ungi és Jodi párharca következett. Fékezhetetlen erővel lendült neki az akadályoknak Reni és Hanna. 2:2 az állás. Máté behúzta az előző futamban a pontot a Bajnokoknak, de vajon ez most is sikerült neki? Renin és Katán volt a sor, hogy bizonyítsanak, de vajon ki győzött? Patrik most Petivel küzdött meg. Vajon sikerült pontot szereznie a Bajnokoknak? iframe allowfullscreen="yes" width="640" height="360" src="//tv2.hu/neoplayer/tv2/embed/287128_esztergalyos-patrik-vs.-mischinger-peter-59.-adas.html" frameborder="0" scrolling="no"> Nincs megállás: Ezúttal Murvai Lívia és Szabó-Thomka Hanna lépett pályára, hogy kiderülhessen, melyikük a jobb. Az állás 6:2 a Bajnokok javára. Vajon Jodi tudott pontot szerezni a Kihívóknak? Minden erejét bevetve küzdött a pályán Murvai Lívia és Huszti Katalin. A folytatásban Ungvári Miklós és Mischinger Péter csaptak össze! Az újabb női mérkőzés során ezúttal Gelencsér Tímea és Szabó-Thomka Hanna szálltak szembe egymással a pályán. Ungvári Miklós és Provoda Jodes újra összecsaptak, de hogy most melyikük lett a pontszerző, az kiderül a videóból! A tét óriási! De vajon Murvai Lívia vagy Huszti Katalin szerzett pontot a csapatának? A videóból ez is kiderül, ahogy a nem mindennapi összecsapás részletei is! Újra megküzdött egymással Esztergályos Patrik és Mischinger Péter! De vajon ezúttal melyikük volt a jobb? Gelencsér Tímea és Szabó-Thomka Hanna elképesztően szoros harcban vívtak meg egymással. Esztergályos Patriknak és Provoda Jodesnek is újra rajtvonalhoz kellett állnia, hiszen még mindig nem derült ki, melyik csapat nyerte a Végjátékot! Patrik kétszer szerzett pontot, és ugyanennyiszer is kapott ki a Végjátékban, ezért úgy érzi, hogy a kötelezőt hozta, de mai győzelem inkább a csapattársainak köszönhető. Livi úgy érzi, hogy a Végjátékban sikerült teljesítenie a maximumot, és örül, hogy csapatával győzelmet arattak. Ennek köszönhetően a Bajnokok ebben a felállásban folytathatják a versenyt Párbaj nélkül. Hanna elárulta a Végjáték után, hogy Livitől nem ezt teljesítményt szokta meg, mert szerinte a Bajnok meglepően jó volt Végjátékban. A pirosak nem igazán tudták mire vélni a ˝kedves˝ szavakat, de legalább egy jót derültek rajta. Hanna úgy látja, hogy azért veszítettek a Végjátékban, mert komoly téthelyzeteben nem tudnak úgy koncentrálni mint a Bajnokok. Peti ezzel nem ért egyet, szerinte ennek más oka van. Elveszítették a Végjátékot a Kihívók, ezért tőlük kényszerül párbajozni Péter és Jodi. A kékek úgy látják, hogy izgalmas küzdelem elé néznek, aminek a tétje a versenyben maradás. Ismét egy fontos napon sikerült nyerniük a Bajnokoknak, így győztesként térhettek vissza a Villába a Végjáték után. A pirosak derűs pillanataiért nézz bele a videóba! A Kihívók csalódottan tértek vissza a Táborba a Végjáték után, hiszen a Bajnokok győzedelmeskedtek. Hanna szerint a pirosak rutinja, míg Mischinger Péter szerint a pech széria miatt nem tudtak pontot szerezni. Peti arra is kitért, hogy volt csapattársaik fejben nem kezelték jól ezt a játékot, és most miattuk vannak ilyen helyzetben a Kihívók. A pirosak nem látják a kékeken, hogy csapatuk széthullott volna. A Bajnokok egyet értenek abban, hogy a Kihívók párbaja fejben fog eldőlni. Gelencsér Timi szerint Jodi kerül ki győztesen majd az összecsapásból, mert Mischinger Pétert fáradtnak látja, ám Rudi úgy látja Peti nagy színész, így még bármi megtörténhet. Peti és Jodi holnap egymással fognak harcot vívni a Párbajban. A két játékos tisztázta egymással, hogy játékban szeretnének maradni. Az Exatlon Hungary 59. adásában a Végjátékra került sor. A teljes adásból kiderül, hogy melyik csapat veszített, és ezáltal kényszerülnek majd tagjai párbajozni.

2019. március 21. 16:52



Kapcsolódó anyagok

© TV2 Zrt.    |    Impresszum    |    Adatkezelési szabályzat    |    Felhasználói szabályzat    |    Kereskedelmi információk
Powered by Neoport Core CMS