Egy hajszálon múlt: Hihetetlenül szoros küzdelmek a Végjátékban


A Végjátékkal folytatódott a csütörtöki az Exatlon Hungary! A tét óriási volt, hiszen a vesztes csapatból pénteken valakinek búcsúznia kell majd Dominikától és a versenytől...

Exatlon Hungary - csütörtök 

ADÁS ELŐTT: Fodor Rajmund, Jóni Máté, de még Ungvári Miklós is elképzelhetőnek tartja, hogy Párbajozni fog. Ungi szerint Máté elkapta a fonalat, így úgy érzi, hogy csapattársától simán kikaphatna. 



ADÁS ELŐTT: Bár érzelmei erősen befolyásolják Katát, úgy érzi készen áll meghozni egy komoly döntést is, ha úgy alakulna, hogy neki kell kijelölni Párbajra egyik csapattársát.

A Végjáték napján a Kihívók összerakták a taktikájukat. Hogy kit tartanak a Bajnokok legerősebb játékosának, és milyen sorrendben készülnek versenyezni, azt a videóra kattintva megtudhatod!

Gelencsér Timi úgy érzi, hogy a Kihívók előnye nem hat majd rájuk negatívan. Hogy mire számítanak a Végjátékban, az a videóból kiderül!

  Elkezdődött a Végjáték! Az Exatlon Hungary leghosszabb pályáján Rajmi és Jodi ment végig elsőként.

Eddig a Kihívók állnak jobban, de még messze a vége. Vajon Timi egyenlít Hannával szemben?

  A teljesen azonos korosztályba tartozó Patrik és Nobi futama következett a folytatásban.

Ez a Végjáték hatalmas téttel! Miki és Peti a maximumot nyújtotta a pályán. Érezni, hogy mindkettejüknek szüksége van a pontra.

Palik László szerint a legerősebb női páros harca következett, azaz Reni és Kata. A második kiválasztási kör első futamában Rajmi és Norbi küzdött meg egymással. A második kiválasztási kör első futamában Rajmi és Norbi küzdött meg egymással. Máté az első kiválasztási körben pihent, de Péter elleni futamában lehetőséget kapott, hogy bizonyítson. Fej-fej mellett haladt Timi és Dorka, illetve csapatuk is a pontokat tekintve. A folytatásban Rudi és Jodi könyörtelen futama következett. Páratlan elszántsággal indult neki a pályának Reni és Hanna. A harmadik kiválasztási kör első futamában Máté és Norbert csapott össze. Döntetlen az állás. Rudin és Jodin volt a sor, hogy ezen változtasson. A Végjátékban egyszer már mentek egymás ellen, akkor Reni nyert. Vajon most Kata szerzett pontot? A folytatásban Miki és Peti jött ismét, akik már mentek egymás ellen ma. Csodálatos meccset vívtak a Bajnokok és a Kihívók egymás ellen. Timin és Hannán volt a sor, hogy ebben a futamban pontot szerezzenek. Vajon Peti életben tartotta a reményt, vagy Máté behúzta a győztes pontot? A Végjátékban eddig Reni háromszor ment, és háromszor nyert. Vajon megszakadt a sikerszériája Hannával szemben? Hatalmas teher volt a Kihívó és a Bajnok duón, rajtuk múlt minden. A Végjátékban a Kihívók veszítettek, így a csapatukból kell Párbajba mennie egy versenyzőnek. Hogy ki lett a legrosszabb statisztikájú játékos, akinek biztosan meg kell küzdeni a bennmaradásért, azt a videóban megtudhatod! Végtelen szomorúságot érez Huszti Kata, hogy neki kell eldöntenie, ki megy Párbajba a Kihívók közül. Kata Palik Lászlónak elárulta, hogy döntésében a taktika és az érzelem is közrejátszik majd. A Bajnokok győztesen tértek vissza a Végjáték napján. Fodor Rajmund egy igazi csapatmunka eredményének tekinti, hogy 8 hete nem távozott tőlük férfi játékos. Hogy Dombi Rudolf szerint kit küld Kata Párbajba, azt a videóból megtudhatod! Vesztesen tértek vissza a Kihívók a Táborba. Huszti Kata úgy érzi, teljesítménye nagyon gyenge volt, és ezt a legrosszabb napnak érzi az ittléte során. Ungvári Miklós és Fodor Rajmund szerint rendkívül egyben van a csapatuk. A Bajnokok versenyzői szerint Mischinger Péter fog Párbajozni Drobina Norberttel. Vajon kit tartanak erősebb játékosnak? Szabó-Thomka Hanna és Salander Dorina úgy érzi, hogy taktikájuk kevés Huszti Kata ellen. Hanna és Dorka nagyon erős játékosnak tartja Katát, így nem látnak esélyt arra, hogy ne Párbajozzanak egymással. Norbi és Jodi azon tanakodott, hogy mennyi esélyük van a játékban maradásra. Úgy vélik, hogy Mischinger Péter nagyobb előnnyel indulhatna Párbajba, hiszen ismeri az összes pályát. A Bajnokok délutánja vicces hangulatban telt, hiszen Patrik Máté versenyzési tecknikáját parodizálta ki. Máté nem sértődött meg, sőt humorosnak találta a ˝kifigurázást˝. Mischinger Péter statisztikája rosszabb mint Jodié, de erősebb, tapasztaltabb játékosnak tartja magát ellenfelénél. Peti Katának elárulta, nem szeretne Párbajozni. Huszti Kata Jodival osztotta meg, hogy milyen szempontokat vesz figyelembe a Párbajba küldésnél. A Bajnokok aggódnak, hogy Livi nagyon szívére veszi, ha veszít. Hogy milyen módon szeretnének segíteni csapattársuknak a pirosak, azt a videóból megtudhatod!

Az Exatlon Hungary 44. adásában a Végjátékra került sor! Idézd fel a verseny legjobb pillanatait! Az Exatlon Hungary 44. adásában a Végjátékra került sor, melyben kiderült, hogy melyik csapat tagjai fognak párbajozni pénteken a kiesés ellen. De hogy a Kihívók vagy a Bajnokok közül kerül majd ki a kieső, azt megtudhatod a teljes adásból!

Korhatár: korhatárra tekintet nélkül

2019. február 28. 15:45

Címkék: Exatlon Hungary   bajnokok   kihívók   palik lászló   dombi rudolf   fodor rajmund   ungvári miklós   gelencsér tímea   rákóczi renáta   kása andrás   mischinger péter   salander dorina   szabó-thomka hanna   exatlon hungary teljes adás   geoblocked   esztergályos patrik   drobina norbert   huszti katalin   provoda jodes   jóni máté   murvai lívia



Kapcsolódó anyagok
Az Exatlon Hungary Bajnokának a műsor előtt sem voltak eseménytelenek a napjai, ám most még inkább szoros a napirendje. A TV2.hu stábtagjai végig ott... tovább
Hihetetlen hangulatban telt a hétvégi Exatlon Hungary közönségtalálkozó. Az exatlonisták elmondták, mennyire fontos volt számukra ez a nap, illetve... tovább
Május 26-án került megrendezésre az Exatlon Hungary közönségtalálkozó, ahol rengeteg Bajnok és Kihívó tette tiszteletét. Mi végig ott voltunk... tovább
Az Exatlon Hungary győztese, Huszti Kata betekintést engedett mindennapjaiba. A verseny óta gyökeresen megváltozott az élete, de a műsor előtti... tovább
Valamennyi Bajnok és Kihívó kilátogatott a  hétvégén megrendezett kick-box világkupára, ugyanis Jóni Máté, Murvai Lívia és Rákóczi Reni is... tovább
Az Exatlon Hungary legjobb férfi Kihívója bevezette a TV2.hu stábját a gladiátor küzdelmek rejtelmeibe. Vestator elmesélte, mikor kezdődött és... tovább
Éld át újra az Exatlon Hungary győztesének, Huszti Katának a legemlékezetesebb pillanatait! tovább
Több hónapos emberfeletti küzdelem után kiderült, ki az Exatlon Hungary abszolút győztese. A 2019-es verseny Bajnoka, a 20 millió forint és a trófea... tovább
Esztergályos Patrik lett az Exatlon Hungary ezüstérmes versenyzője. A Bajnok nem sajnálja Huszti Katától a fődíjat és nagyon örül, hogy a... tovább
Elérkezett Huszti Kata és az Exatlon Hungary legutolsó futama! Vajon Kata hogyan teljesített a pályán? tovább

© TV2 Zrt.    |    Impresszum    |    Adatkezelési szabályzat    |    Felhasználói szabályzat    |    Kereskedelmi információk
Powered by Neoport Core CMS