Parázs vita és óriási harc a Végjátékban: Kiderült, kiknek kell párbajozniuk


Az Exatlon Hungary szerdai adásában egy elképesztően izgalmas Végjáték során csaptak össze a Bajnokok és a Kihívók. A tét óriási volt, hiszen a vesztes csapatból két versenyzőnek párbajoznia kell majd... Hogy végül kik örülhettek a műsor végén, összefoglalónkból kiderül!

Palásti Ági és Drobina Norbi tippelgetéssel kezdték a napot, és a Végjáték lehetséges kimenetelét beszélték át. A Kihívók örülnének, ha a Bajnokoktól esne ki valaki, mert ebben a felállásban nagyon erős a csapat, főleg a fiúk terén.



A Végjáték reggelén azon tanakodtak a Bajnokok, hogy a Kihívók vajon mikor fogják felhasználni ellenük korábban nyert Jutalmukat. Emellett szóba került a Kihívók helyzete is. Reniék szerint Mischinger Péter nem csapatkapitány, de sok mindenben az ő döntése dominál, bár a többiek nem mindig hallgatnak rá. 



Nagyon jól érzi magát Rákóczi Renáta mióta Lívi csatlakozott a csapathoz, de Mátéval fenntartásai vannak. Ugyanis a fiú egyéni játékot szeretne játszani, ami nem szolgálná a csapat érdeket. Erről Rudi is elmondta a véleményét...



Rudi a Végjáték előtt motivációs beszédet tartott a csapatnak. Hogy mivel próbálta feltüzelni a Bajnokokat, az a videóból kiderül!


Provoda Jodes nem szeretne még megválni senkitől, hiszen még csak pár napot töltött a Kihívókkal. Ezért megkérte a csapatot, hogy mindenféleképpen nyerjenek a Végjátékban. Drobina Norbert szerint könnyű győzelmet fognak aratni a Bajnokok felett. 

Palásti Ági használta fel először a Medálját az Exatlon Hungary történében a legutóbbi Párbaj során. Ági elmondta, ha a Kihívók ma veszítenek, biztos benne, hogy ő fog Párbajba menni.

A Végjáték első futamában Dombi Rudolf és Drobina Norbert avatta fel a pályát. Vajon ki szerzett pontot?

Eddig a Bajnokok vezetnek, de még messze a vége. A folytatásban Rákóczi Reni és Szabó-Thomka Hanna kiélezett futama következett. 

Az állás egyenlő. Ki tudott pontot hozni, Jóni Máté vagy Mischinger Péter? A Kihívók megszerezték a vezetést. De most Murvai Líviának esélye nyílt behozni a lemaradást. Sikerült neki? Murvai Lívia és Huszti Kata legutóbbi közös futamából Lívi került ki győztesként. Vajon most Kata lett a pontszerző?



A folytatásban Fodor Rajmund és Provoda Jodes párharca következett.



Az izgalom egyre csak nőtt. Gelencsér Timi és Palásti Ági elképesztő futamban csapott össze egymással.



Vezetnek a Kihívók és még két újrajátszási esélyük is van. Hogy változott-e az eredmény ebben a futamban? Ez csak Dombi Rudolfon és Mischinger Péteren múlt..



Vajon Murvai Lívia vagy Salander Dorina került ki győztesen a futamból?



Hihetetlen meccsben csapott össze Esztergályos Patrik és Provoda Jodes. De az ügyességi résznél egyértelmű győzelmet aratott a nyertes. Hogy ki volt az, a videóból kiderül!



Elhúztak a Kihívók! Gelencsér Tímea és Szabó-Thomka Hanna párviadalával folytatódott a mindent eldöntő csapatverseny.

Az előző körben Fodor Rajmund vereséget szenvedett, de most lehet, hogy Drobina Norbival szemben ez másképp lesz.



A második kiválasztási kör utolsó futamában Rákóczi Reni és Palásti Ági küzdött meg egymással. 

A Kihívóknak meccslabdája van. Mischinger Péteren múlik, hogy megszerzi-e a győztes pontot Esztergályos Patrikkal szemben. 


A Végjáték első felének végén Palik László arról kérdezte Ungvári Miklóst, hogy miért nem versenyzett... Ha kíváncsi vagy a Bajnok válaszára, kattints, és nézd meg a videót! 




Gelencsér Timi úgy érzi, a Kihívók sokkal összetartóbbak jelenleg, mint ők. Rákóczi Reni teljesen felháborodott azon, hogy Ungi nem versenyzett ma és nem küzdött a csapatért.



A Végjáték első feléből boldogan tértek vissza a Kihívók a Villába, ám a Döntő még hátra van... Hogy erről hogyan vélekednek Mischinger Péterék, a videóból kiderül!



Rudi próbált lelket önteni a Bajnokokba az első versenyt követően. Úgy érzi, a lányok vért izzadva küzdenek a csapatért, ellenben pár fiúval.

Kemény feszültség alakult ki a Bajnokok között: durván összeszólalkozott Ungvári Miklós és Dombi Rudolf a Döntő verseny előtt... 

Eszméletlen szoros futamban küzdöttek meg a Bajnokok és a Kihívók a pályán. Nagy a tét, ez látszott a négyes teljesítményén is.



Fantasztikusan vette az akadályokat Rákóczi Renáta, Dombi Rudolf, valamint Salander Dorina és Mischinger Péter négyese. A kiélezett futamért nézd meg a videót! 

Eddig döntetlen az állás a Döntőben. Vajon ezúttal melyik duó szerzett pontot a csapatának? 

Most a lányok kezdték meg az összecsapást. Hihetelen iramban ugrott ki a rajtból Gelencsér Timi és Salander Dorka. De vajon most a Bajnokok vagy a Kihívók párosa diadalmaskodott? 

Az izgalom a tetőfokára hágott az Exatlon Hungary Végjátékának Döntőjében. 

Mint az oroszlánok úgy küzdöttek az Exatlon Hungary versenyzői. Hogy ki nyerte a futamot, azt a videóból megtudhatod! 

Meccslabdájuk van a Bajnokoknak. Vajon sikerült megszerezniük a végső pontot vagy a Kihívók nem engedték olyan könnyen a győzelmet?



Hihetetlen izgalmak az Exatlon Hungary pályáján! A végső összecsapás következett. A mindent eldöntő futamban Rákóczi Reni és Ungvári Miklós Salander Dorkával és Mischinger Péterrel küzdött meg. 

Mivel a Kihívók vesztették el a Végjátékot, így eldőlt, hogy közülük kerülnek ki a párbajozók. A héten a legerősebb statisztikájú játékos Hanna lett, Kata pedig védettséget élvez, így Áginak és Dorkának kell megküzdenie a bennmaradásért. 

Egy hosszú és fárasztó nap után megkönnyebülten tértek vissza a Táborba a Bajnokok. Nevetve beszélték ki a nap történéseit...


Csalódottan tértek vissza a Kihívók a Villába. Dorka és Ági elmondták, számítottak arra, hogy ők fognak párbajozni. Dorka őszintén vallott arról, mennyire sajnálja, hogy Ágival kell megküzdenie a versenyben maradásért, hiszen nagyon megkedvelte őt az utóbbi időben.



A Bajnokok azon tanakodtak, hogy melyik Kihívó távozásával járnának jól. Gelencsér Timi örül, hogy egy lány búcsúzik majd a kékektől, így az arányok is egyenlőek lesznek. 

Korhatár: korhatárra tekintet nélkül

2019. február 20. 21:55

Címkék: Exatlon Hungary   bajnokok   kihívók   palik lászló   dombi rudolf   fodor rajmund   ungvári miklós   gelencsér tímea   rákóczi renáta   kása andrás   mischinger péter   palásti ágnes   salander dorina   szabó-thomka hanna   exatlon hungary teljes adás   geoblocked   esztergályos patrik   drobina norbert



Kapcsolódó anyagok
Medál játékkal folytatódik a küzdelem az Exatlon Hungary-ben. A védettséget jelentő kincsért mindent bele kell adniuk a versenyzőknek. De minden... tovább
A Végjátékban dőlt el, hogy melyik csapatnak kell delegálnia két versenyzőt a holnapi Párbajba. Nézd vissza a legjobb pillanatokat!  tovább
A Végjátékban dőlt el, hogy melyik csapatnak kell delegálnia két versenyzőt a holnapi Párbajba. Nézd vissza a teljes adást, melyből kiderül, ki a... tovább
Valamennyi Bajnok és Kihívó kilátogatott a  hétvégén megrendezett kick-box világkupára, ugyanis Jóni Máté, Murvai Lívia és Rákóczi Reni is... tovább
Az Exatlon Hungary legjobb férfi Kihívója bevezette a TV2.hu stábját a gladiátor küzdelmek rejtelmeibe. Vestator elmesélte, mikor kezdődött és... tovább
Itt a vége: Kiderült, hogy ki lett a több hónapos kemény versengés abszolút győztese. A teljes adásból megtudhatod, hogy ki emelhette magasba a... tovább
Éld át újra az Exatlon Hungary győztesének, Huszti Katának a legemlékezetesebb pillanatait! tovább
Több hónapos emberfeletti küzdelem után kiderült, ki az Exatlon Hungary abszolút győztese. A 2019-es verseny Bajnoka, a 20 millió forint és a trófea... tovább
Esztergályos Patrik lett az Exatlon Hungary ezüstérmes versenyzője. A Bajnok nem sajnálja Huszti Katától a fődíjat és nagyon örül, hogy a... tovább
Elérkezett Huszti Kata és az Exatlon Hungary legutolsó futama! Vajon Kata hogyan teljesített a pályán? tovább

© TV2 Zrt.    |    Impresszum    |    Adatkezelési szabályzat    |    Felhasználói szabályzat    |    Kereskedelmi információk
Powered by Neoport Core CMS