Szédületes csatát vívtak: Szoros küzdelemben diadalmaskodtak a magyarok a románok felett


Az első nemzetközi mérközés nem is lehetett volna ennél izgalmasabb: A magyar és a román játékosok fej-fej mellett haladtak, a delegált versenyzők között dőlt el, melyik csapat érdemelte ki a várva várt pontot. A Bajnokok és a Kihívók egy emberként küzdöttek meg vetélytársaikkal, ám a győzelem ellenére a béke nem tartott sokáig köztük...

Izgatottan, jókedvűen és derülátóan indult a Bajnokok reggele. Ma először egy csapatként harcolnak a Kihívókkal, félretéve minden ellenérzésüket, és azt, hogy eddig ellenfelek voltak.

A Kihívók dideregve ébredtek, a reggeli beszélgetés középpontjában is ez állt. A fiúk kénytelenek voltak tüzet rakni, hogy kicsit felmelegedjenek.

Vajon olimpiai bajnokok, vagy civilek lesznek az ellenfelek között? Ezen, és hasonló dolgokon elmélkedtek reggeli után a játékosok.

Mischinger Péter bízik benne és úgy érzi, ez egy békés nap lesz számukra, hiszen egy nagy csapatként mérkőznek meg egy másik nemzettel.

Hajrá magyarok! Semmi kétség, mindent megtesz azért a brigád, hogy a legjobban teljesítsenek!

Megtörtént a nagy találkozás! A videóból kiderül, hogy látják egymást a két nemzet játékosai.

Bán Norbi elsőként lépett a pályára, elképesztő tempót diktált egészen az ügyességi játékig…

Az első női futamban Gelencsér Tímea egy kézilabdázóval mérhette össze erejét. Vajon melyikük tudta gyorsabban teljesíteni a kihívást?

Dombi Rudolf ellenfele egy román táncosfiú, Gabriel Nedelcu volt az első körben. Hol egyikük, hol másikuk járt előrébb. A videóból kiderül, végül kinek sikerült bezsebelnie a pontot csapata számára.

Szabó-Thomka Hanna a középtáfutó ellenfeleként lépett pályára, ám rögtön a futam elején egy csúnya sérülés miatt abba kellett hagyniuk a játékot…

Egy darabig fej-fej mellett haladt a snowboard bajnok és az aerobic edző, majd Gyarmati Panka átvette a vezetést, melyet sokáig tartani is tudott.

Mihai Berar már megharcolt azért, hogy az Exatlon pályáján mérhesse össze erejét ellenfeleivel, első futamában az ötödik olimpiájára készülő Ungvári Miklóssal küzdött meg.

Rákóczi Reni a futam nagyrészében gyorsabb volt Andreea Zragiunál, ám végül az ügyességi játék döntött el mindent…

Az első forduló utolsó férfi körében Rozs Gergő egy labdarúgót kapott maga mellé ellenfélnek. Különböző taktikával küzdötték át magukat az akadályokon, vajon melyikük teljesítette gyorsabban a pályát?

Szabó-Thomka Hanna hatalmas fölénnyel ért az ügyességi játékhoz. A videóból kiderül, sikerült-e végül diadalmaskodnia Mihaela Popescu felett.

A fiatal román koreográfus és a magyar nagypapa szoros csatában küzdött meg egymással. Szinte végig fej-fej mellett haladtak, ám végül csak egyikük nyerhette meg a futamot.

Két modell feszült egymásnak a második körben. Gelencsér Tímea végig gyorsabbnak bizonyult, erején felül teljesítette a pályát. Hogy ez mire volt elég, a videóból kiderül!

Mischinger Péter nem tudta utolérni a fürge Mihai Berart, az ügyességi játékban próbálta megfordítani az állást a Kihívók képviselője.

Görgey Petra elsőként lépett a pályára, ellenfele másodszor próbálta meg bizonyítani rátermettségét. Petra gyorsabban lépte át az akadályokat, de vajon sikerült az előnyét végig fenntartania?

Az állás döntetlen, hol egyik, hol másik csapat zsebelte be a pontot. Vajon Rozs Gergely meg tudta fordítani az állást?

Palásti Ági rendkívüli fürgeségének köszönhetően magasan vezetett az ügyességi játékig, ám a román versenyző sorra egymás után dobta le a bábukat…

A gyorsaság mindig meghatározó, ám a véghajrában korántsem elegendő. A videóból kiderül, hogy Dombi Rudolf, vagy a román focista diadalmaskodott-e a játék végén.

Salander Dorina hatalmas előnnyel vezetett, úgy tűnt, ellenfele képtelen utolérni a magyar Kihívót.

Palik László sem tudta eldönteni, melyik játékos volt gyorsabb, célfotó döntötte el, melyik csapat toteme hagyta el hamarabb a tartószerkezetet és szerezte meg ezzel a hőn áhított pontot.

Az utolsó női delegáció szállt harcba a mindent eldöntő küzdelemben. Salander Dorina és ellenfele elképesztő küzdelemben mérte össze erejét a nemzetek csatájában.



A magyar csapat nem bírt magával: Nézd meg, hogyan érezték magukat az eredményhirdetést követően.

A Kihívók összhangban, harmóniában, elégedetten tértek vissza a Táborban, dicsérve és kiemelve Salander Dorina és Bán Norbi teljesítményét.

Az ünnepi hangulat a Bajnokokat is elérte, dalolászva tértek vissza csodálatos szállásukra. A Villában megpihenve pedzegették a korábban történteket, és elismerően nyilatkoztak a Kihívók teljesítményéről.

Mischinger Péter képtelen azonosulni játékostársai gondolkodásával, és azon morfondírozott, csendesen tűrjön, vagy emelje fel hangát a többiekkel szemben.

Gelencsér Timi most érezte igazán: ˝Tényleg egy csapatban játszom, és hallom a többieket is˝

Mindannyian felemelték a hangjukat, teljesen kiakadtak egymásra a Kihívók játékosai, ismét hamar elfogyott az türelmük.

A Nagy Összecsapásnak még nincs vége, nem kell sokáig várni, jön a visszavágó!

Nézd vissza a 12. adást!

Korhatár: korhatárra tekintet nélkül

2019. január 15. 22:22

Címkék: Exatlon Hungary   bajnokok   kihívók



Kapcsolódó anyagok
Itt a vége: Kiderült, hogy ki lett a több hónapos kemény versengés abszolút győztese. A teljes adásból megtudhatod, hogy ki emelhette magasba a... tovább
Éld át újra az Exatlon Hungary győztesének, Huszti Katának a legemlékezetesebb pillanatait! tovább
Több hónapos emberfeletti küzdelem után kiderült, ki az Exatlon Hungary abszolút győztese. A 2019-es verseny Bajnoka, a 20 millió forint és a trófea... tovább
Esztergályos Patrik lett az Exatlon Hungary ezüstérmes versenyzője. A Bajnok nem sajnálja Huszti Katától a fődíjat és nagyon örül, hogy a... tovább
Elérkezett Huszti Kata és az Exatlon Hungary legutolsó futama! Vajon Kata hogyan teljesített a pályán? tovább
Esztergályos Patrik rengeteg szép pillanattal lett gazdagabb az Exatlon Hungary alatt, ezeket gyűjtöttük össze egy videóba. Idézd fel őket! tovább
Esztergályos Patrik minden erejét beleadta az utolsó futamába! tovább
Nincs megállás: Huszti Kata elképesztő erővel lendült neki a harmadik pályának! tovább
Esztergályos Patrik kezdte a kört a harmadik pályán! Vajon sikerült megdöntenie Mischinger Péter idejét? tovább
Mielőtt elérkezett volna a mindent eldöntő, végső összecsapás ideje Palik László még egy utolsó lehetőséget adott Esztergályos Patriknak és... tovább

© TV2 Zrt.    |    Impresszum    |    Adatkezelési szabályzat    |    Felhasználói szabályzat    |    Kereskedelmi információk
Powered by Neoport Core CMS