Megtört a jég! Maguk mögött hagyták a Tábort a Bajnokok


Az Exatlon Hungary 8. adásában ismét összecsaptak a csapatok. A Bajnokok gyorsabbnak, illetve ügyesebbnek bizonyultak a Kihívóknál, így végre megtapasztalhatják, hogy milyen luxus körülmények között élni, egy mesés tengerparti villában Dominikán.

A mai összecsapás 10 nyert futamig tart, az első körben szabadon választanak ellenfelet a csapatok. A második körben, ahogy eddig is, mindenkinek valaki mással kell küzdenie. Amelyik csapat előbb eléri a 10 pontot, beköltözhet a villába.

A Kihívóknál Mischinger Péternek köszönhetően már mindenki korán reggel ébren volt. Salander Dorina összegzéssel kezdte a napot, a Kihívó úgy látja, hogy össze kell szednie magát, eddig nincs megelégedve teljesítményével.

Gelencsér Tímea bevallotta, hogy ugyan sokszor mondta már azt, hogy nyerni fognak, de ma tényleg mindennél erősebben érzi a győzelem illatát.

Bán Norbert ott tart, hogy már Michinger Péter hangja is irritálja. A Kihívók hangulatát megpecsételte ez a kijelentés, ami egész reggelinél érezhető volt.

Reggel a Bajnokok a Kihívók gyenge pontjait beszélték át. Úgy érzik ellenfeleiknél nagy a széthúzás, ami előbb-utóbb a teljesítményükön is meg fog látszódni.

Az Exatlon Hungary 8. adásában Palik László bejelentette, hogy Bán Gergő sajnos nem versenyezhet az elkövetkezendő két napban. A Kihívó nehezen fogadta a döntést, de minden erejével azon van, hogy meggyógyuljon, addig pedig csapattársainak szurkol.

Rudolf és Péter nyitja meg az Exatlon Hungary 8. adásának párbajsorozatát. Nagy súly van a Bajnokon, ugyanis a Villába költözés a tét.

A Bajnokok új csapattagja Panka vajon dicsőséget hoz társainak, vagy veszteni fog Petrával szemben? Nézd meg a videót az összecsapásért!

A megmérettetésben egy ideig Gergő vezetett Krisztiánnal szemben, de hogy ezt az előnyt meg tudja tartani a játék végéig, az kiderül a videóból.

Renáta és Ágnes is egyszerre ért az utolsó ügyességi feladathoz, minden ott dőlt el.

Hatalmas fölényre tett szert Miklós a pályán Andrással szemben. Lehet, hogy a Bajnok pontot szerez?

Vezetnek a Bajnokok. Tímea még több motivációval küzdött, hogy megőrizze csapata dicsőségét, de Hanna sem hagyta magát.

Elérkezett a második kiválasztási kör, új felállásban küzdenek meg a Bajnokok a Kihívokkal.

Még mindig a Bajnokok vezetnek. Nézd meg a videót, hogy kiderüljön Rajmund vagy András gazdagítja csapatát egy ponttal!

Hanna nem könnyíti meg Panka dolgát, ami fordítva is igaz. Less bele a videóba a küzdelemért!

Mai nap úgy néz ki, hogy eddig a Bajnokoknak kedvez. Vajon Miki még egy pontot szerez társainak Gergő ellen?

4 ponttal még soha nem vezettek a Bajnokok, ha most Tímea pontot szerez közös küzdelmében Dorinával, akkor történelmi magasságba emeli csapatát.

Beszédes volt Mischinger Péter arca az összecsapás előtt. Krisztián lehet, hogy még dühösebbé teszi a Kihívót?

A második kiválasztási kör utolsó futamában Renáta és Petra csapott össze. Egyikük végig vezetett a pályán, de az ügyességi feladatnál megváltozott minden.

A harmadik kiválasztási körben új ellenfeleket választanak a másik csapatából a Bajnokok és a Kihívók egyaránt. Bereczki Krisztián sajnos nem szállhat harcba az utolsó körben, mivel karját egy sérülés miatt pihentetnie kell.

 Hihetetlen szoros küzdelemben csapott össze ismét Rudolf és Péter. Nézd meg izgalmas küzdelmüket!

Mischinger Péter teljesen kiakasztotta a többi Kihívót, Bán Norbi és Rozs Gergely sem tudta megállni, hogy ne szóljon rá csapattársára, ám ezúttal ő sem hagyta szó nélkül, kiabálva szólt vissza a Kihívóknak...

 Tímea a Bajnokok előnyét akarta növelni, Petra pedig a Kihívók lemaradását szerette volna behozni. Nézd meg az izgalmast futamot!

Hatalmas előnyre tett szert Rozs Gergely Fodor Rajmunddal szemben, de a kétszeres olimpiai Bajnok sem hagyta magát.

Óriási volt a teher Reni vállán, ugyanis 1 pont választotta el csapatát a győzelemtől, azaz a 10 ponttól. Ha a Bajnok megnyeri a futamot Hannával szemben, akkor Reni és csapattársai a Villába költözhetnek most először.

Tátva maradt a Bajnokok szája, amikor megérkeztek új lakóként a Villába. Ők maguk sem hitték, hogy ilyen luxus várja őket majd a gyönyörű tengerparton.

A Kihívók nem szomorkodtak, hogy költözniük kellett a Táborba. A csapat egy erdei kirándulásnak fogta fel az egészet, mondhatni örültek a váltásnak.

Gelencsér Tímeának a Villa fürdőszobájában lévő tükör okozta a legnagyobb boldogságot, Fodor Rajmund pedig hálás, hogy reggelente nem egy pók fogja ébreszteni.

A Kihívók ráeszméltek arra, hogy ha újra a Villába költözés lesz a játék tétje, akkor ők pihenni fognak, ugyanis otthonosan érzik magukat a Táborban is.

Az asztal körül kézen fogva mondtak imát a Bajnokok, hálát adtak, amiért ők lehetnek a Villa új lakói.

Az egy alvótérrel rendelkező Táborban úgy megszokták egymás társaságát a Bajnokok, hogy a Villában sem akartak egymástól távol nyugovóra térni.

A Kihívók első éjszakája nem volt olyan nyugodt, mint amire számítottak. Norbi ismét ráförmedt Petire, amiért társa viccelődött.

Ha kíváncsi vagy az adás legjobb pillanataira, ne felejtsd el megnézni a galériánkat sem!

Nézd vissza az Exatlon Hungary 8. adását!

Korhatár: korhatárra tekintet nélkül

2019. január 9. 21:00

Címkék: bajnokok   Exatlon Hungary   kihívók   palik lászló   Bereczki Krisztián   dombi rudolf   fodor rajmund   ungvári miklós   gelencsér tímea   rákóczi renáta   bán norbert   kása andrás   mischinger péter   rozs gergely   görgey petra   palásti ágnes   salander dorina   szabó-thomka hanna   gyarmati panka   exatlon hungary teljes adás



Kapcsolódó anyagok
Az Exatlon Hungary Bajnokának a műsor előtt sem voltak eseménytelenek a napjai, ám most még inkább szoros a napirendje. A TV2.hu stábtagjai végig ott... tovább
Hihetetlen hangulatban telt a hétvégi Exatlon Hungary közönségtalálkozó. Az exatlonisták elmondták, mennyire fontos volt számukra ez a nap, illetve... tovább
Május 26-án került megrendezésre az Exatlon Hungary közönségtalálkozó, ahol rengeteg Bajnok és Kihívó tette tiszteletét. Mi végig ott voltunk... tovább
Az Exatlon Hungary győztese, Huszti Kata betekintést engedett mindennapjaiba. A verseny óta gyökeresen megváltozott az élete, de a műsor előtti... tovább
Valamennyi Bajnok és Kihívó kilátogatott a  hétvégén megrendezett kick-box világkupára, ugyanis Jóni Máté, Murvai Lívia és Rákóczi Reni is... tovább
Éld át újra az Exatlon Hungary győztesének, Huszti Katának a legemlékezetesebb pillanatait! tovább
Több hónapos emberfeletti küzdelem után kiderült, ki az Exatlon Hungary abszolút győztese. A 2019-es verseny Bajnoka, a 20 millió forint és a trófea... tovább
Esztergályos Patrik lett az Exatlon Hungary ezüstérmes versenyzője. A Bajnok nem sajnálja Huszti Katától a fődíjat és nagyon örül, hogy a... tovább
Elérkezett Huszti Kata és az Exatlon Hungary legutolsó futama! Vajon Kata hogyan teljesített a pályán? tovább
Esztergályos Patrik minden erejét beleadta az utolsó futamába! tovább

© TV2 Zrt.    |    Impresszum    |    Adatkezelési szabályzat    |    Felhasználói szabályzat    |    Kereskedelmi információk
Powered by Neoport Core CMS