Az Exatlon Hungary műsorvezetője: Palik László


palik 1280x720.jpg

Palik László neve mindenki számára ismerősen cseng, hiszen több mint 20 évig volt meghatározó szereplője a magyar televíziózásnak. A legtöbben a Forma 1-es közvetítések emblematikus kommentátoraként tartják számon, emellett olyan sportesemények kapcsán is eszünkbe juthat, mint az 1992-es és a 2000-es Nyári olimpiai játékok, amikor műsorvezetőként tudósított a versenyekről. A sport számára nemcsak hivatás, hanem szenvedély is, 2002-ben már navigátorként szerepelt a világ legelismertebb tereprali futamán, a Dakar-ralin. Ezt követően pedig 2003-tól már versenyzőként indult, ráadásul 2005-ben a 18. helyen végzett, mellyel megszerezte az eddigi legjobb magyar eredményt az autósok között, és 2008-ban elnyerte az Év Autóversenyzője címet hazánkban. 8 évvel ezelőtt visszavonult, azonban 2019-ben visszatér a képernyőre a TV2-n az Exatlon Hungary műsorvezetőjeként.

A TV2.hu csapata exklúzív interjút készített vele, melyben elárulta, miért tér vissza a képernyőre:

A következő videóból kiderül, hogyan reagált a családja:

Az utolsó videóban elárulta, ő hogyan készül fel a műsorra:

Korhatár: korhatárra tekintet nélkül

2018. december 6. 10:16



Kapcsolódó anyagok
Az Exatlon Hungary Bajnokának a műsor előtt sem voltak eseménytelenek a napjai, ám most még inkább szoros a napirendje. A TV2.hu stábtagjai végig ott... tovább
Hihetetlen hangulatban telt a hétvégi Exatlon Hungary közönségtalálkozó. Az exatlonisták elmondták, mennyire fontos volt számukra ez a nap, illetve... tovább
Május 26-án került megrendezésre az Exatlon Hungary közönségtalálkozó, ahol rengeteg Bajnok és Kihívó tette tiszteletét. Mi végig ott voltunk... tovább
Az Exatlon Hungary győztese, Huszti Kata betekintést engedett mindennapjaiba. A verseny óta gyökeresen megváltozott az élete, de a műsor előtti... tovább
Valamennyi Bajnok és Kihívó kilátogatott a  hétvégén megrendezett kick-box világkupára, ugyanis Jóni Máté, Murvai Lívia és Rákóczi Reni is... tovább
Az Exatlon Hungary legjobb férfi Kihívója bevezette a TV2.hu stábját a gladiátor küzdelmek rejtelmeibe. Vestator elmesélte, mikor kezdődött és... tovább
Éld át újra az Exatlon Hungary győztesének, Huszti Katának a legemlékezetesebb pillanatait! tovább
Több hónapos emberfeletti küzdelem után kiderült, ki az Exatlon Hungary abszolút győztese. A 2019-es verseny Bajnoka, a 20 millió forint és a trófea... tovább
Esztergályos Patrik lett az Exatlon Hungary ezüstérmes versenyzője. A Bajnok nem sajnálja Huszti Katától a fődíjat és nagyon örül, hogy a... tovább
Elérkezett Huszti Kata és az Exatlon Hungary legutolsó futama! Vajon Kata hogyan teljesített a pályán? tovább

© TV2 Zrt.    |    Impresszum    |    Adatkezelési szabályzat    |    Felhasználói szabályzat    |    Kereskedelmi információk
Powered by Neoport Core CMS