Franciakrémest egy kis keserűmártással?

Renault Mégane CC 1.5 dCi EDC teszt

Nem okoz csalódást a francia kupé-kabrió, de én kihagynám a duplakuplungos automataváltót, és a dízelt is turbós benzinesre cserélném – ráadásul így egymillióval olcsóbb lenne

teszt és fotó: Bancsi Gábor

Nem egy magtébolyult francia cukrász bizarr receptjéről, hanem a Renault kupé-kabriójának 1,5 -ös dízel változatáról van szó – automataváltóval. Mert kabriózni hasonlóan mámorító élmény, mint egy franciakrémest majszolni, de ahogy a krémeshez a keserűmártást, a nyitott autóhoz sem kívánjuk a dízelcsörgést. És ahogy a sütit is szereti az ember saját kezűleg, villával szelni és falni, egy kabrióban is jobb kézzel váltani, semmint egy kicsit hóbortos automata döntésére bízni a kapcsolgatást, még akkor is, ha az duplakuplungos.

KÉPGALÉRIA

A Mégane CC-vel szabad ég alatt kocsikázni persze így is nagyszerű érzés, de biztos jobb egy benzines-manuális hajtáslánccal alatta. Pedig a Renault másfél literes dízele kis mérete ellenére kifejezetten erős. Olyannyira, hogy még a pluszmerevítések miatt súlyos kupé-kabrió kasztnit is jól viszi, és a fogyasztása is kitűnő. Az országúti szakaszokkal gazdagon ellátott és némi városi forgalommal fűszerezett tesztúton 5,5 literes fogyasztást mértem – bár meglehetősen visszafogottan vezettem. A korábban tesztelt Grandtourt inkább átlagosan, mint óvatosan használtam, és az sem evett sokat ugyanezzel az automataváltóval és motorral, tisztán városi forgalomban beérte 6,5 literrel. Csak abban az autóban nem zavart ennyire a kis dízel feltűnően csúnya hangja, ami a CC-ben lenyitott tetővel folyton visszaverődik a környékbéli objektumokról.
A Renault újdonsült, Efficient Dual Clutch névre keresztelt automataváltója viszont kasztnitól függetlenül ugyanúgy működik: messze van a Volkswagen DSG-jének színvonalától, de a Fordokban illetve Volvókban használt Powershift is jobban muzsikál egy kicsit. Alapvetően az a bajom vele, ami sok más automatánál is előfordul kisebb-nagyobb mértékben: a kapcsolási szokásai nem passzolnak a dízelmotor karakterisztikájához. Automata állásban esze ágában sincs 2000-es fordulat alatt felkapcsolni, pedig kézi váltóval sokszor már 1500-nál elválthatók a dízelek, ha nem, vagy már csak kicsit akarunk gyorsítani. A korai váltást manuális állásban sem mindig lehet elfogadtatni az EDC-vel, és ha igen, akkor is csak néhány másodperces duzzogás után veszi be a mája. Maga a váltás egyébként egész gyors és sima, tehát a „hogyan” az stimmel, csak a „mikor” nem tökéletes. A gyorsulást összességében rontja, 100-ig másfél másodpercet emészt fel, a fogyasztást viszont a gyári közlés szerint egy deciliterrel kíméli. A választókar látványa már nem ilyen kíméletes, pedig semmi különöset nem kéne tenni vele, csak levágni a szárát, és az egészet megemelni egy kicsit, hogy ne kerüljön túl mélyre. Sokkal sportosabb benyomást keltene, bár egyre inkább azt gondolom, hogy ez nem is volt cél, mert a Mégane CC vezetése is inkább kényelmes, mint vérpezsdítő élmény. A kormány nem túl közlékeny, és a futómű is a komfortos irányzatot támogatja, a sportos kanyarvételeket csak az átlag családi kompaktok szintjén.
Utóbbi viszont nem csak a menetkényelem szempontjából előnyös, hanem a kasztnit illetve a belső elemeket sem tudják úgy szétrázni a magyar utak, mint egy betonkeményre hangolt futóművön és ultraperes abroncsokon gördülő autóét. Nem is hallottam nyikorgást vagy zizegést sehonnan, de ez nem csak a futómű komfortos hangolásának, hanem a jó gyártási és összeszerelési minőségnek köszönhető, valamint a kasztni merevségének, ami egy nyitott autó esetében ritka erény!

A tetőt 21 másodperc alatt nyitják ki a villanymotorok. Sok más kabrióval ellentétben itt nem megengedett a pár kilométerórás csordogálás melletti vetkőztetés illetve öltöztetés, hanem szigorúan csak álló helyzetben működik a dolog. Bezárt állapotban sem hétköznapi az utastér, de nem csak az alacsony és lapos hátsó szélvédő miatt, hanem azért, mert az első utasok feje fölött is egy méretes üvegtető van. Egyébként hátul sem olyan pokoli utazni, feltéve, hogy 180 centinél alacsonyabbak vagyunk. Hátranéző gyerekülés nem való ide, de az előrenézőben már egész jól utazhat a gyerek, jóllehet, az efféle autóktól megszokott meredek háttámla kétségtelenül idegesítő felnőtteknek és lurkóknak egyaránt. Ha szabad ég alatt autózunk, akkor csak alig több mint kétszáz liternyi tér jut a csomagoknak, kupéként használva a CC-t viszont 417 literesre bővül a raktér.
A Mégane CC az egyik legjobb árfekvésű autó a kupékabriók táborában. Az 1,6-os belépőmodell 6,4 millió, amiben ugyan csak egy szívó egyhatos motor dolgozik, de én lehet, hogy jobban szeretném vele a CC-t. Biztos, hogy jobban csípném viszont az 1.4-es benzines turbómotorral, ami csak 150 ezer forinttal kerül többe! Egy korábbi Mégane Grandtour teszt tanúsága szerint az is elvan 8 liter benzinből és nagyon jól megy. Az itt tesztelt automataváltós 1.5 dCi-nél pedig még mindig közel egy millióval olcsóbb, de ha már dízelt, akkor inkább az 1,9-est választanám. Az kézi váltóval kerül 7,5 millió forintba, ugyanannyiba, mint tesztautónk.