A kombi a legjobb vétel
Az új Opel Astra Sports Tourer megjelenésében és menettulajdonságaiban is ugyanolyan sportos, mint az ötajtós. Felára csekély, és mivel minden Astra olcsóbb lett, még jobban megéri a kombi
szöveg: Bancsi Gábor
fotó: Séra Tamás
Megéri a kétszázezer forintos felárat az új Opel Astra kombi, hiszen a legtöbb motor-felszereltség „kombóval” még így is olcsóbb, mint amennyibe az ötajtós változat került mondjuk a tavalyi év végén. Például egy jópofa 1.6-os turbós benzines motorral, közepes felszereltséggel (Enjoy) 5,6 millió a Sports Tourer listaára, ami tavaly még 5,8 millió volt ötajtós kasztnival – utóbbi most egyébként 5,4 millió. Az 1.7-es és a kétezres dízelek között is találni hasonlóan kedvező változásokat, ráadásul az első negyedévben megrendelt autókra változattól függetlenül bő félmilliós kedvezmény is jár még.

A puttonyos kétszázezres felára viszont nem csak ezen körülmények miatt baráti, hanem önmagában is csekély, mert az új kombi – elődjével ellentétben – mind megjelenésében, mind menettulajdonságaiban ugyanolyan sportos, mint az ötajtós. Az útfekvést illetően talán még jobb is, ami a megnövelt hátsó nyomtávnak köszönhető, de az első felfüggesztés sem akármi: egyenesen az Insigniából érkezett! A rugózás keménységét, a kormányszervo rásegítését és a gázpedál érzékenységét itt is gombnyomásra megváltoztathatjuk (Tour és Sport állás), ami szintén azt sugallja, hogy a tervezők nem engedték csorbítani a vezetés élményét csak azért, mert cipekedős autóról van szó. Mindezt a tesztvezetésen tapasztalhattuk is, akárcsak azt, hogy a szép forma nem csorbított a csomagtér méretén és praktikus használhatóságán. A sportos kombi nevében is jelezni kívánták, hogy ez már nem a korábbi púpos, cuccolós karakterű Astra, így eldobták a korábbi Caravan utótagot, akárcsak a hasonlóan dögös Insigniánál.
A csomagtartó alaphelyzetben ötszáz literes, az ülések ledöntésével, plafonig pakolva pedig maximálisan másfél köbméterre bővíthető. Rekeszek találhatók a padlója alatt, az oldalán pedig sínek, amelyekre szatyrokat is felakaszthatunk. A roló felcsúszik, ha megnyomjuk a végét, a hátsó üléstámlák pedig a csomagtér oldalán található kilincsek meghúzására billenek előre.
A motorkínálat ugyanaz, mint az ötajtós Astráé. A legkisebb benzines a száz lovas 1.4-es, ezt követi a 115 lóerős 1.6-os. Ezek a lökettérfogatok turbófeltöltővel is kaphatók, az egynégyes 120 illetve 140, míg az egyhatos 180 lóerős teljesítménnyel, valamint tekintélyes nyomatékkal. A dízelek legkisebbike az 1.3-as 95 lóerős, a középső az itthon valószínűleg legnépszerűbb 1,7 literes (110 ill. 125 LE), a legnagyobb pedig a kétezres, 160 lóval, 350 Nm-es forgatónyomatékkal.









































Még nem érkezett hozzászólás