Részeg biciklis gázolt terhes nőt Szombathelyen
Tények
Elütött egy 8 hónapos terhes nőt egy részeg biciklis Szombathelyen, a bicikli kormányával épp a a nő hasának ütközött. A nő karja, hasa és lába is megsérült, ahogy a földre esett. A biciklis napszemüvegben volt, pedig már sötét volt. Annyira részeg volt, hogy a nő szerint fel sem fogta, hogy mi történt. A kismamát kórházba vitték. A rendőrség eljárást indított a biciklis ellen.
Szombathely Fő terén sétált egy barátnőjével este a 8 hónapos terhes nő sötétedés után, amikor egy napszemüveges biciklis egyszerűen elgázolta. Megpróbált félreugrani, de nem sikerült, a kormány épp a hasába csapódott. A nő is és a biciklis a földre zuhant, a nő könyöke és lába is megsérült, de leginkább az aggasztotta, hogy a hasa is fájt, hiszen épp annak ütközött a biciklis. Ezért mentőt hívtak, attól féltek, hogy a baba is megsérülhetett. Közben pedig a biciklistől próbálták megkérdezni, hogy hogyhogy nem vette észre a sétáló terhes nőt. De ő a nő elmondása szerint még azt se tudta elmondani, hogy honnan jött, annyira részeg volt.
A biciklis ekkor még azt mondta: 4 korsó sört ivott, aztán mikor megérkeztek a rendőrök, már jóval kevesebbről beszélt. De hamar kiderült: tényleg részeg volt.
Mivel a nő sérülései könnyűek, és a babának sem lett semmi baja, ezért a biciklis ellen csak szabálysértési eljárást indítanak. Ez azt jelenti, hogy legrosszabb esetben 60 ezer forintos pénzbírságot kaphat majd.


















Még nem érkezett hozzászólás