Pintér a bulitragédiáról: felelőtlen, kapzsi magatartás
Tények
Öt embert vett őrizetbe a rendőrség a szombat esti diszkótragédia ügyében, kezdeményezték mindannyiuk előzetes letartóztatását – jelentette be az este Pintér Sándor belügyminiszter.
A késő esti sajtótájékoztatón elmondtak mindent, amit a nyomozás eddig kiderített. A belügyminiszter szerint több száz ember élete volt veszélyben, és az emberi felelőtlenség követelt három halálos áldozatot. Nem volt megfelelően megtervezve a vendégek érkezésének útvonala sem, a szórakozóhelyen mindössze 10 biztonsági őr volt. Szervezőket és tulajdonosokat vettek őrizetbe.
Az öt ember közül ketten a rendezvény szervezői, ketten a helyiség bérbeadói, egy ember pedig a programsorozat szervezője. Pintér Sándor belügyminiszter azt is mondta: az egyik lány szervezetében kábítószert, amfetaminszármazékot találtak.


















Hozzászólások (1)
Szomorú tragédia történt. Kérdés az, meg lehetett volna előzni. Tavaly már felvetette a parlamentben 1 képviselő, a laza szabályozást. Akkor nem hallgattak rá. Térfigyelő kamera pásztázta a környéket, a rendőrök mégsem intézkedtek, csak a tragédia bekövetkezte után. Megelőzésből elégtelen Pintér Úr!!! Tragédia után intézkedtek, úgy mint a vörösiszap tragédia után. Párhuzamba kell állítani a 2 esetet. Hiányos, rossz szabályozás, tragédia után intézkedés. De miért nem előtte?????