Lezuhant űrszonda: nem Magyarországon ért földet
Tények
A Csendes-óceánba zuhantak a meghibásodott orosz űrszonda el nem égett darabjai. A katasztrófavédelem riasztást adott ki tegnap, mert egyes előrejelzések szerint Magyarország is abban a zónában volt, ahol az űrszonda darabjai becsapódhattak volna. Az űrszondát Bajkonurból indították, hogy talajmintát vegyen a Mars nagyobbik holdjáról, de közben meghibásodott és lezuhant.
Csillagászok figyelték az égboltot egy mátrai kutatóközpontban tegnap este, mert szinte percenként változott a lehetséges időpont és a hely, ahol a Phobos-Grunt űrszonda becsapódik. A lehetséges becsapódási pontok között volt Magyarország is. Oroszországból szóltak, hogy leszakadhatnak belőle darabok, ezért Magyarországon katasztrófavédelmi riasztást adtak ki. Tucatnyi rádió és tévé figyelmeztette az embereket a – katasztrófavédelem szerint – valós veszélyre. Próbariadót kétszer tartottak már, utoljára novemberben, de ez volt az első éles riasztás.
A Phobos-Grunt űrszondát november elején indították Bajkonurból, az volt a feladata, hogy egy kisbolygóját tanulmányozzon. Csakhogy az űrszonda nem tudott ráállni a Marshoz vezető pályára, meghibásodhatott és elkezdett zuhanni 120 kilométer magasból.
A műhold 13 200 kiló, olyan nehéz, mint 26 ló összesen. Nagy sebessége miatt nehéz volt meghatározni, hogy éppen hol jár. Ha erre tartott volna, mindenkinek biztonságos helyre kellett volna menekülnie, például pincébe. A becsapódást az orosz tudósok először máshová várták.
A műhold darabjai, amelyek nem égtek el útközben, végül a Chile melletti partoktól 1250 kilométerre, a Csendes-óceánba zuhantak tudósok számításai szerint. A pontos helyet viszont még ellenőrizniük kell.


















Még nem érkezett hozzászólás