Ki akadályozta meg a vonatkatasztrófát?
Tények
Egy kalauz volt az, aki megmentette több száz ember életét Aszódnál, ahol pár másodpercen múlt, hogy frontálisan ütközzön két vonat. Ezt maga a kalauz mondja. Először meghúzta a vészféket, aztán leugrott és integetett a szemből száguldó vonat vezetőjének, hogy álljon meg. A MÁV nem így tudja, szerintük a mozdonyvezetők maguktól álltak meg. Készült hangfelvétel is az esetről, de a szalag egy részére azóta már mást rögzítettek.
Tura és Aszód között történt majdnem a baleset. Először elromlott a biztosítóberendezés, aminek az lett volna a feladata, hogy ne engedje a vonatokat túl közel egymáshoz. Aztán a forgalmista ugyanarra a vágányra irányította a két vonatot. Mindkettő utasokkal volt tele, 120 km/órával mentek egymás felé. Már felkészültek az ütközésre. 24 másodpercen múlt, hogy a két vonat nem ütközött össze.
A MÁV-nál azt mondják: kötelező megállítania a kalauznak a vonatot, ha úgy látja, baj van. Szerintük azonban most nem is ő állította meg a szembejövő vonatot, hanem a forgalmista észrevette a hibáját, és rádión szólt a mozdonyvezetőnek, azonnal álljon meg.Szerettük volna megtudni, mi hangzott el a mozdonyvezető és a forgalmista között, amikor majdnem összeütköztek a vonatok. Ezeket a beszélgetéseket kazettára rögzítik, egy részük viszont már nincs meg, mert mást vettek rá – ezt mondja a MÁV kommunikációs osztályvezetője. De azt is mondják: a legfontosabb részek pont megmaradtak, ezeket még vizsgálják.
Korábban a Blikk arról írt, hogy egy sikló okozhatta a zárlatot a biztosítóberendezésben. A MÁV-nál azt mondtak, valóban találtak ott egy siklótetemet. Évente 30-40-szer is előfordul, hogy bebújnak oda melegedni és közben zárlatot okoznak.






















Még nem érkezett hozzászólás