Videón a bozotvágó késsel gyilkoló ámokfutó
Megszereztük azt a bolti felvételt, amelyen egy bozótvágó késsel brutálisan gyilkol egy férfi, aztán nyugodtan elsétál. Előtte volt szerelmét az utcán kaszabolta halálra, a boltban kivégzett fiatal férfi a nő új barátja volt.
F. Lászlót, a bozótvágó késes támadót két héttel ezelőtt ítélték jogerősen életfogytiglanra. Most mutatták meg először a gyilkosságról készült felvételt. A vásárlók csak tehetetlenül nézték, ahogy beesik az üzletbe a férfi, a támadója utána egy véres bozótvágó késsel, ahogy a földön fekve rugdos, küzd az életéért, próbálja távol tartani magától az őrjöngő férfit, aki teljes erőből üti, vágja. Egyszer még ki tudta rúgni a kezéből a kést, ekkor nyert egy kis időt, felállt, pedig már sok vágás volt rajta, és a polcok közé menekült, de üldözője utána futott. Könnyen utolérte, amikor megbotlott, ekkor már alig tudott védekezni, csak a fejére nyolcszor csapott le. Aztán egyszercsak leállt és elsétált. Alig fél percig tartott a vérengzés.
A gyilkosság közben őrjöngő F. László a tárgyaláson már többször zokogásban tört ki, azt mondja: nem emlékszik, hogy mit tett, és azt hajtogatta, hogy sajnálja és bocsánatot kér. Féltékenységből ölt. A salgótarjáni utcán napokig látszódtak a brutális mészárlás nyomai, ahol összetalálkozott volt szerelmével és annak új barátjával. Ott, az utcán támadt rájuk, a 25 éves nőt ott kaszabolta halálra, a férfit az üzletben gyilkolta meg. A bolt kamerái rögzítették a vérengzést. A férfi ügyvédje azt mondta: nem tudta magát rávenni, hogy megnézze a felvételt.
F. László leghamarabb 45 év múlva, 72 évesen feltételesen szabadulhat. A legyilkolt lány apja a legsúlyosabb büntetést kérte ellene.
Több mint hússzor szúrt és vágott bele mindkét áldozatába, amikor a mentők kiértek, még mindketten életben voltak, a kórházban haltak meg.














Még nem érkezett hozzászólás