Bombák a műjégpálya alatt

Feltehetően éles, szovjet és német bombákat, gránátokat találtak a munkások a Városligeti műjépálya alatt. Az egész környéket lezárták, a turistákat a Hősök terétől fordították vissza, az autósokat még addig sem engedték be. A bombák a II. világháború óta ott voltak, de eddig senki sem tudott róluk. Eddig összesen 5 bombát és 12 lőszert találtak, de még nem végeztek a tűzszerészek, azt mondják: lehet még több is.

Rendőrök és tűzszerészek földkupacok között, ott, ahol korábban télen a műjépgálya, nyáron a csónakázó tó volt. Ennél közelebb senkit sem engedtek, így csak ilyen, távoli képeket tudtunk készíteni.

Kaptunk viszont több fényképet, ezeken látszik az első bomba, amit reggel a munkások megtaláltak. Nem tudták, mennyire veszélyes, ezért azonnal leállították a munkát, és hívták a rendőröket és tűzszerészeket. Később kiderült: nem csak egy bomba van, hanem legalább 5: a legnagyobb egy 100 kilós szovjet rombológránát, de van több német repeszgránát és páncéltörő is a földben.

Ez már a Hősök tere mellett a Dózsa György út, ilyen volt a látvány délután, a csúcsforgalomban. Rendőrök irányították a forgalmat, nehogy valaki behajtson a műjépgályához vezető útra.

Amíg a tűzszerészek dolgoznak, addig a rendőrök senkit nem engednek a műjégpálya közelébe, az autókat már messziről visszafordítják, a gyalogosok, tehát például a turisták pedig idáig, tehát a Hősök tere hátsó feléig jöhetnek, innen tovább nem.

Mivel a műjégpálya viszonylag messze van a lakóházaktól, ezért onnan senkinek nem kellett elmennie.

Második világháborús robbanószerkezetekről van szó, ami azt jelenti, hogy már legalább 65 éve a földben voltak, ennyi ideig korcsolyáztak és csónakáztak pár méterrel a bombák felett az emberek. Most is csak azért kerültek elő, mert márciusban nagy felújítás kezdődött, és a betont teljesen feltörték, ennyire mélyre itt évtizedek óta nem ástak.

Bombák a műjégpálya alatt – Tények riport
Címkék: belföld, bomba

Még nem érkezett hozzászólás

© 2012 MTM-SBS Zrt. | Impresszum | Adatkezelési szabályzat | Felhasználói szabályzat - Powered by Wordpress

A TV2.hu felületén megjelenő illusztrációk egy részének forrása: Europress Fotóügynökség