Veszélyes bűnözőt fogtak el
Veszélyes bűnözőt fogtak el terrorelhárítók és rendőrök Budán – és az akciót videóra vették. Embercsempészettel és zsarolással is vádolják az elfogott férfit. A második kerületben lakott bérelt lakásban, a szomszédoknak feltűnt, hogy sok lány jár fel hozzá és folyton kiabálást és sikítozást hallottak a lakásból.
Kommandósok kiabáltak a férfinak, hogy feltett kézzel jöjjön ki a negyedik emeleti lakásból. Pár másodperc után meg is jelent az ajtóban, arra sem volt ideje, hogy felöltözzön. A terrorelhárítók azonnal a földre teperték. A lakásban megtalálták a férfi fegyverét is. A rendőrök azt mondták veszélyes bűnöző, embercsempészettel és zsarolással is gyanúsítják.
Egy külföldi, de Magyarországon hosszabb ideje élő állampolgárt folyamatosan zsarolt azzal, illetve arra kényszerítette, hogy valósnak vélt tartozásai fejében különböző pénzösszegeket adjon át a részére – mondta Beluzsárné Belicza Andrea, megyei rendőrségi szóvivő.
Miután elfogták a férfit, csuklyát húztak a fejére és úgy vitték ki a rabszállítóhoz. A férfi bérelte a 2. kerületi lakást, a szomszédok szerint folyton voltak nála és sokszor éjszakákon át duhajkodtak. A lakók azt mondták többször hallották, hogy verekednek a lakásban. A rendőrség már rég óta nyomozott a férfi után, azt mondják sok magyar és külföldi bűnözővel állhatott kapcsolatban.














Még nem érkezett hozzászólás