Történelmi mélyponton Sarkozy pártja

Történelmi vereséget szenvedett Nicolas Sarkozy elnök pártja a francia regionális választásokon, a francia jobboldal 50 éve nem ért el olyan gyenge eredményt, mint most. Sarkozy népszerűsége, a gazdasági nehézségek és a magas munkanélküliség miatt, egyébként is mélyponton van. A szocialisták nyertek, de előretört a szélsőjobboldali párt is.

Sarkozy veresége – Tények-riport

A feleségével, az egykori modell Carla Brunival érkezett együtt a szavazóhelyiséghez Nicolas Sarkozy francia elnök. Ezzel is válaszolni akart azokra a pletykákra, amelyek szerint házassága korántsem tökéletes. Az előrejelzések alapján már ekkor is sejthette, hogy a regionális választást nem az ő pártja nyeri majd. A magas, 10 százalékos munkanélküliség miatt az ő népszerűsége is mélyponton van.

Az első forduló eredményeinek kihirdetése után valóban a szocialisták ünnepelhettek. A régiók többségét eddig is ők irányították, most azt remélik, a maradék kettőt is elveszik a jobboldali kormánypárttól.

“A franciák tiszta és világos üzenetet küldtek. Elutasítják a megosztott, gyenge Franciaországot, erős és igazságos országot akarnak” – mondta a szocialisták elnöke.

A kormánypárt 50 éve nem kapott olyan kevés szavazatot, mint most. Viszont kevesen mentek el szavazni, és ezért a a várakozásoknál sokkal jobb eredményt ért el a szélsőjobboldali Nemzeti Front. Sarkozy elnök egyébként azt mondta: regionális választásokról van szó, amelynek nem lesznek országos következményei. Azaz, politikáján továbbra sem változtat.

Címkék: külföld, nicolas sarkozy, választás

Még nem érkezett hozzászólás

© 2012 MTM-SBS Zrt. | Impresszum | Adatkezelési szabályzat | Felhasználói szabályzat - Powered by Wordpress

A TV2.hu felületén megjelenő illusztrációk egy részének forrása: Europress Fotóügynökség