Tömegverekedés a focimeccsen

Tömegverekedés volt egy Békés megyei futballmeccsen. A vendégcsapat kapusa felrúgott egy csatárt, mire a hazai szurkolók leöntötték sörrel és többen beugrottak a pályára, hogy megverjék. Legalább tízen, játékosok és nézők estek egymásnak. Még a kapus anyja is berohant, hogy megvédje a fiát, neki eltörték az ujját. A vendégjátékosokat rendőrök menekítették ki.

A Békés megyei tömegverekedés egyik sérültje – a vendégcsapat kapusának anyja. A kisujja tört el két helyen, miközben a fiát akarta megvédeni.
Szabadkígyóson, ezen a pályán játszott egymás ellen NB3-as meccset a helyi csapat és a Jánoshida. A második félidőben a vendégek kapusa szabálytalankodott, a szurkolók emiatt leöntötték sörrel, és elkezdték verni.

Ulviczki Attilát, a kapust támadták meg először a nézők, a korláton belül, bent a pályán – ahogy a Békés online fotóin is látszik. Később többen odafutottak, nézők, játékosok és rendezők, amiből nagy tömegverekedés lett.

Ekkor lépett közbe a kapus anyja, aki nézőként volt a meccsen. Próbálta kiráncigálni a tömegből a fiát, végül ő is megsérült. A bíró lefújta a meccset. 2-0-ra egyébként a hazai csapat vezetett, de a verekedő szurkolók miatt valószínűleg megbüntetik őket. Az edző szerint ilyen embereket nem szabad focimeccs közelébe engedni.

A verekedés után olyan ideges volt a hangulat a focipályánál, hogy rendőröket hívtak, ők kísérték ki végül a vendégjátékosokat Szabadkígyósról.

Egy hónapja a Honvéd egyik ifi meccsén az egyik Honvéd játékos rokonai kergették meg, és próbálták felpofozni az edzőt, mert nem állította be a fiút. Örökre kitiltották őket a Honvéd pályájáról.

Tömegverekedés a focimeccsen – Tények riport
Címkék: balhé, belföld, foci, tömegverekedés

Még nem érkezett hozzászólás

© 2012 MTM-SBS Zrt. | Impresszum | Adatkezelési szabályzat | Felhasználói szabályzat - Powered by Wordpress

A TV2.hu felületén megjelenő illusztrációk egy részének forrása: Europress Fotóügynökség