Több tízezer ember kerülhet veszélybe a Malév csődje miatt
Indul a fekete sereg – így búcsúzott a kapitány, aki a lízingelt Malév gépek közül az elsőt vitte vissza az írországi bázisra. Összesen tizennégy repülőből állt a konvoj, egymás után indultak Ferihegyről, és éjszaka már az összes gép az ottani bázison állt. A szakszervezetek szerint több tízezer ember megélhetése került veszélybe a Malév csődje miatt.
Több száz bizonytalan utas volt péntek reggel a Liszt Ferenc repülőtéren, amikor kiderült: 66 év után csődbe ment a Malév. A lízingelt gépeket a pilóták még az este visszavitték Írországba. Indul a fekete sereg, így jelentkezett az irányítóközpontba a pilóta. A Malév leállásával 2600 ember munkája került veszélybe, a szakszervezetek szerint azonban – a beszállító cégeken keresztül – akár több tízezer ember veszítheti el a megélhetését. A cég vezetése azt ígérte: a hétvégén mindenkit értesítenek arról, hogy hétfőn be kell-e mennie dolgozni. Azt mondják, a legnagyobb gondban a földi kiszolgáló személyzet lehet. Ők nem biztos, hogy találnak másik munkát. A Tények úgy tudja, a külföldön rekedt magyarok közül kevesen kértek eddig segítséget a magyar külképviseleteken. Ők elvileg kérhetnek konzuli kölcsönt, de a konzuli hivatal szerint a legtöbben maguk szervezik meg, hogy hazajuassanak.
A Magyar Szállodaszövetség attól tart, hogy akár a felére is visszaeshet az országba érkező vendégek száma a következő hetekben a Malév-csődje miatt Foglalásokat mondanak le, konferenciák, rendezvények maradhatnak el. A Malévnek 750 ezer foglalása volt. Körülbelül 150-170 ezer jegyet adtak el budapesti indulással.














Még nem érkezett hozzászólás