Több a lopás a kispesti zajvédőfal miatt
Négyszer törtek be ugyanabba a házba Kispesten, egy másikba két hónap alatt kétszer, egy idős nőhöz pedig fényes nappal – az ott lakók szerint sokkal több a betörés, amióta zajfogó falat építettek az egyik forgalmas út mellé. Azt mondják, azóta csendesebb a környék, csakhogy a fal eltakarja a betörőket, és a rendőrök is csak lassabban, a mellékutakon tudják megközelíteni az ott levő házakat.
A kispesti zajvédőfal miatt a lakások csöndesebbek. Néhány lakó viszont azt mondja, emiatt a fal miatt lett több betörés a környéken, mivel nem lehet átlátni rajta, és eltakarja a betörőket. A környéken több helyen is azt mondták, hogy egyre többször törnek be hozzájuk. Az egyik házba pénteken is megpróbáltak betörni, de észrevették a betörőt, akinek sikerült elmenekülnie.
Az utcában lakók azt mondják éppen ezért már nem csak saját magukra, hanem a szomszédjaikra is jobban odafigyelnek. Kerestük a rendőrséget is, hogy megtudjuk tényleg több-e a betörés, a fal építése óta, de ezt nem tudták megmondani.














Még nem érkezett hozzászólás