Till Attila Csicskája lett a legjobb kisjátékfilm a Filmszemlén

Kocsis Ágnes rendező Pál Adrienn című filmje nyerte vasárnap a 42. Magyar Filmszemle fődíját, a külföldön is nagy sikerrel vetített alkotásé lett a szemle közönségdíja is. A rendezői díjat Mundruczó Kornél vehette át. A kisjátékfilm kategória győztese Till Attila lett a Csicska című filmmel.

Csicska című alkotásáért Till Attila kapta a 42. Magyar Filmszemle kisjátékfilmes kategóriájának fődíját; a mű a vidéki Magyarországon játszódik és a modern rabszolgatartás témakörét járja körül. Till Attila első filmje, a három évvel ezelőtt készült Pánik egy vígjáték, “crazy movie” volt. Most valami teljesen mást akart csinálni, nemcsak témában, hanem kamerakezelésben is. A filmet május 20-án bemutatják a cannes-i filmfesztivál A
rendezők két hete című szekciójában. Till Attila elmondta, hogy a tizennégy rendező közül ő az egyedüli kelet-európai. Megjegyezte: filmturistaként volt már Cannes-ban, most pedig azt várja, hogy igazán magába szívhat valamit a nemzetközi filmes levegőből.

Az Uránia Nemzeti Filmszínházban tartott díjátadó gálán Durst György, a szervezőbizottság vezetője elmondta: a testület erős fogadalmat tett, hogy ugyanolyan lesz a mustra, mint korábban és bizakodnak, hogy jövőre is lesz filmszemle. “Erre vonatkozóan nem kaptunk túl sok bíztatást” – jegyezte meg. A mustra négy napja alatt egyébként mintegy tízezer néző látta a filmeket.

Címkék: belföld, filmszemle

Még nem érkezett hozzászólás

© 2012 MTM-SBS Zrt. | Impresszum | Adatkezelési szabályzat | Felhasználói szabályzat - Powered by Wordpress

A TV2.hu felületén megjelenő illusztrációk egy részének forrása: Europress Fotóügynökség