Tanúként hallgatták ki Demszky Gábort

Kihallgatták Demszky Gábor főpolgármestert. A Fővárosi Kertészeti Zrt. ügyében, tanúként. A rendőrség azt vizsgálja, hogy a Főkert szabályosan használta-e fel a Fővárosi Önkormányzattól kapott támogatásokat, és hogy a cég által kötött szerződések megfeleltek-e a jogszabályoknak. Demszky Gábor részleteket a kihallgatásról nem mondott. Azért mert ezt kérték tőle a nyomzók.

Vágatlan: Demszky Gábor sajtótájékoztatója a meghallgatása után

Demszky Gábor sajtótájékoztatója.

Maga a kihallgatás, körülbelül két óráig tartott. A szokásostól eltérően nem a rendőrségen, hanem az irodájában hallgatták meg, a főpolgármestert. Azt mondta, nem ő kérte, hogy így legyen, hanem rendőrség. Ahogy fogalmazott, valószínűleg udvariasságból. A főpolgármester azt mondta, nincs köze ahhoz a hűtlen kezeléshez, ami a gyanú szerint a Főkertnél történt. A rendőrség azt vizsgálja, hogy a cég szabályosan használta-e fel a Fővárosi Önkormányzattól kapott támogatásokat, és hogy a cég által kötött szerződések megfeleltek-e a jogszabályoknak.

Azt is vizsgálják, hogy a Fővárost érte-e anyagi kár, amikor a tulajdonában levő ingatlanokat eladták a Főkert Zrt.-nek és leányvállalatainak. Demszky Gábor ügyvédje sem akart beszélni az ügy részleteiről.

Hűtlen kezelés miatt hasonló ügyekben több korábbi fővárosi politikus is őrizetben van. Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettes május közepe óta van őrizetben. Mind össze néhány perccel azután tartóztatták le, hogy az új parlament letette az esküt. Ezután szűnt meg ugyanis a korábbi főpolgármester helyettes mentelmi joga. Azóta többször meghosszabbították az előzetesét. Vele együtt összesen 18 embert gyanúsít a rendőrség a BKV ügyeivel kapcsolatban. Hunvald György a VII. kerület korábbi polgármestere tavaly február óta van őrizetben. Ő a börtönben is azt nyilatkozta, hogy ártatlan. Őt többek között azzal gyanúsítják, hogy áron alul adott el ingatlanokat, és hogy képviselőtársai barátainak rokonainak olcsóbban adott bérlakásokat.

Kihallgatták Demszky-t – Tények-riport

Tények-riport

Címkék: belföld, demszky gábor, pénz

Még nem érkezett hozzászólás

© 2012 MTM-SBS Zrt. | Impresszum | Adatkezelési szabályzat | Felhasználói szabályzat - Powered by Wordpress

A TV2.hu felületén megjelenő illusztrációk egy részének forrása: Europress Fotóügynökség