Tálib fenyegetést Magyarországnak: még több katona megöléséről beszélnek

Még több magyar katonát ölnek meg, ha Magyarország nem vonja ki a csapatait Afganisztánból. Így fenyegették meg a tálibok Magyarországot. Egy szakértő szerint a fenyegetést nem kell komolyan venni. Az Atlanti Szerződés Szövetségének német elnöke viszont úgy nyilatkozott, hogy a terroristák célpontja Budapest is lehet. A kormánszóvivő azt mondta: maradnak a magyarok Afganisztánban.

Kolozsvári György tegnap halt meg, Pappné Ábrahám Juditot múlt héten temették el. Mindketten annak a konvojnak voltak a tagjai, amelyiket megtámadtak Afganisztánban két hete. Mindkettőjüket hősi halottá nyílvánították, és posztumusz hadnaggyá nevezték ki. Rajtuk kívül eddig két magyar halt meg a hét éve tartó afganisztáni misszióban.

Most egy pakisztáni újság arról írt, hogy a tálibok megfenyegették Magyarországot: még több magyar katonát ölnek meg, ha Magyarország nem vonja ki a csapatait. Wagner Péter, a Magyar Külügyi Intézet Közép-Ázsiával foglalkozó munkatársa írta meg ezt a blogjában. Magyarországot még nem fenyegették a tálibok ilyen nyílvános kommünikében. De a szakértő szerint a fenyegetéstől nem kell megijedni. Azt mondta: “bizonyos ponton túl nem szabad komolyan venni. Azt kell látni, hogy ennek az a kontextusa, hogy a nemzetközi erők és a tálibok között Afganisztánban egy nagyon komoly propagandaháború folyik.”

A pakisztáni újság szerint a tálibok szóvivője ezt mondta: “A magyarok egy olyan ügy mellett kötelezték el magukat, amely számukra semmilyen haszonnal nem jár. Ez a háború csupán az Egyesült Államok érdeke. Miért küldi Magyarország a katonáit Afganisztánba?” A tálib szóvivő szerint az afgánok és a magyarok között sosem voltak konfliktusok. De szerinte ez változhat. “A tálibok egyre nagyobb befolyással rendelkeznek Baglánban és súlyos csapásokat terveznek az ott szolgáló külföldi csapatok ellen.”

A kormányszóvivő szerint a fenyegetés nem befolyásolja a magyar katonák afganisztáni szerepvállalását, mert azt nem a pakisztáni újságok határozzák meg. A NATO céljait közvetítő szervezet, az Atlanti Szerződés Szövetségének német elnöke azt mondta, hogy “a terroristák célpontja Budapest is lehet”, emellett azt is hangsúlyozta, hogy a magyar katonákra szükség van Afganisztánban.

Fenyegetés Magyarországnak Afganisztánból – Tények riport
Címkék: afganisztán, belföld, külföld

Hozzászólások (1)

Nagyon helyes ,mit keres magyar katona ott??????????????? Nem a haza szeretet az biztos! Aki elegy kurvanak ne sirjon ,ha megbasszak..Ez,hogy katonat olnek meg ez nem igazan hir!!Ha egy asztalost,vagy egy szoba festot az igen.!

fika11, ekkor: 2010/09/09, 01:29#1

© 2012 MTM-SBS Zrt. | Impresszum | Adatkezelési szabályzat | Felhasználói szabályzat - Powered by Wordpress

A TV2.hu felületén megjelenő illusztrációk egy részének forrása: Europress Fotóügynökség