Sokan maradnak fűtés nélkül a szibériai hidegben

Gázszivárgás miatt egy egész háztömbben elzárták a gázt Székesfehérváron, így nincs fűtés a nagy hidegben. Szolnokon a város kollégiumát alakították át melegedőve, és két hetes szünetet rendeltek el két iskolában és óvodában is, mert nincs pénz fűtésre. Budapesten csak a VIII. kerületben több száz olyan lakás van, amiben elzárták a gázt, az önkormányzat segítene, de a gázművek nem küldi a listát, hogy pontosan hol nincs fűtés.

A napokban valaki bejelentette, hogy gázszagot érez a székesfehérvári házban, kijöttek a szolgáltatótól és elzárták a gázt, így azóta nincs fűtés. Nappal alig van 10 fok fölött a hőmérséklet. Sokan attól félnek, hogy ha mindenki egyszerre terheli a ház elektromos rendszerét, akkor azzal is baj lesz. Márpedig erre van esély, hiszen mindenki árammal tud csak fűteni most. A gázszolgáltató vasárnapra már meleget ígér, az önkormányzatnál azt mondták, hogy a nagy hideg miatt soron kívül engedélyezik majd újra a fűtést.

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyében lévő Girincsen az iskolát és az óvodát zárták be, mert túl sokba kerülne annyira felfűteni, hogy ne fázzanak meg a gyerekek. Ugyanilyen helyzetben van a kesznyéteni iskola is, ezzel pedig több százezer forintot tudnak spórolni. A gyerekek viszont inkább iskolába járnának, mert ezt a két hetet majd a szabadidejükből kell bepótolniuk. Szolnokon a város egyik kollégiumát melegedővé alakították, ide bárki bejöhet melegedni, amíg ilyen hideg van az utcákon.

Budapesten a VIII. kerület speciális, új védelmi szolgálata, a Jófiúk egykori hajléktalanokkal együtt járják be azokat a helyeket, ahol az utcán élők bujkálni szoktak. Ha találnak valakit, egy melegedőre viszik éjszakára. Eddig nem fagyott meg senki, tegnap 10 embert vittek a melegedőbe. Azt mondják: ilyenkor összebújva találják meg őket.

A kerület polgármestere szerint viszont van 800 olyan lakás is, ahol nincs fűtés, de ezek nem önkormányzati tulajdonúak. Kérték a gázszolgáltatót, hogy mondják meg: hol, mert segíteni szeretnének, de eddig nem kapták meg a listát. A Gázművek szerint nemsokára átadják az érintett lakások listáját a kerületnek.

Címkék: belföld, hideg, időjárás

Még nem érkezett hozzászólás

© 2012 MTM-SBS Zrt. | Impresszum | Adatkezelési szabályzat | Felhasználói szabályzat - Powered by Wordpress

A TV2.hu felületén megjelenő illusztrációk egy részének forrása: Europress Fotóügynökség