Piramisjáték-botrány: gyémántkereskedő és utazási iroda is érintett

10 cég, például utazási iroda és gyémántkereskedő ellen nyomoz a Pest megyei rendőrség piramisjáték miatt. A feljelentést a PSZÁF tette, miután rengeteg panasz érkezett hozzájuk. A piramisjátéknál nincs valódi gazdasági szolgáltatás. Csak pénzt kell befizetni és utána beszervezni másokat, akiknek a befizetéséből vissza lehet szerezni a pénzt. Piramisjátékért 3 év börtön kapható.

A beszervezés azzal kezdődik, hogy ingyen utazást ajánlanak, amiről az első kattintás után kiderül, hogy 250 dollárba kerül. De megnyugtatnak mindenkit, hogy ha Bill Clintonnak jó ez, akkor nekünk is. Hogy ez alatt mit értenek, az a honlapból nem derül ki. Ahhoz, hogy a nyaralót megkapják, 50 embert kell beszervezni, de 100 ember után már egy jacht vagy egy magánrepülő között is lehet választani.

A PSZÁF-hoz több hasonló cég ellen érkezett panasz, ezért feljelentést tettek. A PSZÁF feljelentése alapján a Pest megyei rendőrfőkapitányság gazdaságvédelmi osztálya piramisjáték bűntett miat indított eljárást egyenlőre ismeretlen tettes ellen. A PSZÁF szerint nem a beszervezéssel van a baj, hanem azzal, hogy nincs mögötte se szolgáltatás, se munkavégzés.

Egy másik honlapon gyémántkereskedéssel lehet keresni állításuk szerint 2300 dollárt. Egy nő egy videómegosztó oldalon hirdeti a céget.
A Tényeknek az egyik beszervezett telefonon elmondta: 30.000 forintot kellett befizetnie, és a munkája az volt, hogy embereket toborozzon. Azt mondta: más munkája nem volt.

Újabb piramisjáték botrány – Tények riport
Címkék: belföld, csalás

Hozzászólások (4)

szeretném felhivni a figyemüket hogy a tviexpress nem kinél senkinek ingyen utazást hanem kedvezméneket a tagjai számára a tviexpress szolgáltatást nyujt és nem utazási iroda a 250USD pedig egszeri tagsági dij jo lene ha néha utána is néznének annak amit tényként közölnek a megfelelö forás erre http://www.tviexpress.com

tviexpress, ekkor: 2010/03/12, 19:37#1

Üdvözlök Mindenkit, még azt is, aki nem érdemelné meg!
Nevetséges és felháborító volt ez a “tény”! Sajnos azt kell, hogy mondjam, hogy a közölt “tényekből”-csak a TVI Express kapcsán írok-szinte minden valótlan állítás volt! 1. Pilóta játék = nincs termék a szolgáltatás mögött – TVI: van azonnali termék és egy olyan széleskörű szolgáltatás, ami felbecsülhetetlen a turizmusban. 2. Ki az a barom, aki a “tény” után elhiszi, hogy 50 ember regisztrálása után jár egy luxus villa és 100 ember után egy jacht? Mennyi lenne a regisztráció, hogy ezt kitermelje? – TVI: járjanak utánna azok az emberek, akik erről beszélnek, hogy mit is takar az express board kifejezés. Mert a bilit most nem kivitte, hanem kiitta! 3. Nincs mögötte munka! – TVI: kérdezzenek meg egy direkt értékesítőt bármilyen hálózatból, hogy számára mi a munka! Ne lepődjenek meg, ha nem lesz nyakig olajos, lisztes, vagy szaros! És még sorolhatnám, mivel mondtam, a néhány perces “kabaré” alaptalan volt, de bízok benne, mivel a riporter is ember és hibázhat, megteszi azt, hogy mélyebben beletekint és csinál még egy részt, ha arra kerül a sor.

alex81, ekkor: 2010/03/12, 22:06#2

Sziasztok!
Itt nem a TV2 van a baj. Ő ugye csinálja a híreket, ha rosszak ha jók.
Talán 1 dologban hibáztak, úgy adtak ki hírt hogy a riporter felelőtlen volt. Miért is? Ha láttátok azt mondja a riporter 50 ember után kapsz egy házat:) Ha meghallgatta volna a prezentációt tudná hogy 50 munkatársad fejezi be az Express Boardot akkor kap egy hasziendát:)(bár itt járnék). Ha szeretnéd tudni te is mi az a Express Boardot kérdezz meg egy munkatársat.
Mondjuk az illető aki csinálta a honlapot ami a tv-ben volt jól járt, mert ő lesz a leglátogatottabb oldal a TVI express után:) Azért szeretném megköszönni a TV2-k. A NEGATÍV REKLÁM IS JÓ REKLÁM.
TVI EXPRESS BY SZAKI

dandy07, ekkor: 2010/03/13, 11:32#3

Üdv mindenkinek!
Elég szomorú, hogy Magyarországon ilyen az üzleti morál, hogy a versenytársat alaptalanul be lehet feketíteni! Ráadásul a TV2 is úgy közöl hamis állításokat, hogy annyi fáradságot sem vesz, hogy egy-pár kattintással meggyőződne arról, hogy amit tényként állít, az mind nem igaz! De mostanra már beigazolódott, hogy a TVIexpress igenis LEGÁLIS,és NEM PIRAMISJÁTÉK!!! Egyszeri 250 $-os klubtagsági díjjal bárki jogosult lehet kedvezményes foglalásokra.Létezik valahol olyan klubtagság, ahol nincs tagsági díj? Szerintem nincs és ráadásul a tagsági díjat rendszeresen fizetni kell, a TVIexpressnél csak egyszer, belépéskor! Az hogy ajándékként a klubtag kap egy egyszeri ingyen szálláslehetőséget, miért csípi valakinek a szemét? Még senki nem hallott olyanról, hogy “ha nálunk vásárol autót, akkor pl. a klímát ajándékba adjuk”? Vagy “egyet fizet, kettőt vihet” akciók ismeretlenek? Egyszerű marketing fogás! A TVI is jól jár az utasoknak nyújtott kedvezményekkel, hiszen így kevesebb szállodai szoba marad üresen. Jobb az olcsóbban kiadott szoba, mint az üres szoba! Mielőtt besároznak valakit, csak gondolkodni kellene, de hát az nem mindenkinek könnyű!

nagyutazo, ekkor: 2010/04/15, 09:56#4

© 2012 MTM-SBS Zrt. | Impresszum | Adatkezelési szabályzat | Felhasználói szabályzat - Powered by Wordpress

A TV2.hu felületén megjelenő illusztrációk egy részének forrása: Europress Fotóügynökség