Összeverték a kutyája miatt

Összevert három fiú egy férfit Hajdúhadházon. El akarták venni a kutyáját, nem hagyta, ezután verték meg. Súlyosan megsérült, többször meg kellett műteni. Később aztán az interneten kezdte kereni a támadókat, és furcsamód meg is találta őket. A rendőrök azután elfogták a három fiút.

A három fiatal fiú Zoltán kutyáját akarta elvenni. A kutya viszont megijedt, és elszaladt. A három fiatal fiú ezalatt Zoltánnak esett. Úgy megverték, hogy a bokája több helyen is eltört, többször kellett műteni. Zoltán azt mondja, támadóit korábban soha nem látta, igy a rendőrségen nem tudott pontos személyleirást adni róluk. Később viszont, az egyik legismertebb közösségi oldalon elkezdte keresni a támadókat.

Így találta meg az egyik fiút. Rajta keresztül pedig megtalálta a másik két támadóját is. Ezután elment a rendőrségre, a fotók és a  nevek alapján elmondta, hogy az a három fiú támadta meg. A rendőrök egyébként egy korábbi bűncselekmény miatt már ismerték őket.

Egyik támadó sincs még 18 éves. A rendőrök őrizetbe vették őket, a biróság pedig elrendelte előzetes letartóztatásukat.

Címkék: belföld, krimi, kutya, verekedés

Még nem érkezett hozzászólás

© 2012 MTM-SBS Zrt. | Impresszum | Adatkezelési szabályzat | Felhasználói szabályzat - Powered by Wordpress

A TV2.hu felületén megjelenő illusztrációk egy részének forrása: Europress Fotóügynökség